Mozgás a török munkaerőpiacon

Törökországban az előző havi 8,9 százalék után decemberben 8,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfői közlése szerint.

Mozgás a török munkaerőpiacon

A két hónappal korábbi, októberi 8,6 százalékos munkanélküliségi ráta 2012 októbere óta a legalacsonyabb volt.

Decemberben a munkanélküliek száma 12 ezerrel, 3,098 millióra csökkent, a foglalkoztatottak száma 399 ezerrel, 32,056 millióra emelkedett az előző hónaphoz képest.

A munkanélküliségi ráta a férfiaknál 7,1 százalék, a nők körében 12,0 százalék volt.

A szezonálisan kiigazított munkaerőpiaci részvételi arány az előző havi 53,0 százalék után 53,5 százalékon állt decemberben, ez az arány a férfiaknál 71,1 százalék, a nőknél 36,3 százalék volt.

A foglalkoztatási ráta 48,2 százalékról 48,8 százalékra emelkedett, a férfiaknál 66,1 százalék, a nőknél 31,9 százalék volt.

A 15-24 év közötti fiatalok szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátája 0,8 százalékponttal, 15,5 százalékra csökkent, a fiatal férfiak esetében a rátát 11,5 százalékra, míg a nőknél 22,8 százalékra becsülték decemberben.

Decemberben Törökországban a dolgozók szezonálisan és naptárhatással kiigazított átlagos heti tényleges munkaideje 43,7 óra volt, 0,1 órával kevesebb az előző havinál.

Itt a magyar nyugdíjrendszer reformja! - az időskori szegénység legyőzése a cél

Nyugdíjrendszer reform kidolgozását és egy kerekasztal létrehozását sürgeti több nyugdíjas szervezet is elvárva, hogy a folyamatban a döntéshozók és az időseket képviselő szakértők is egyenrangú félként részt vehessenek – derült ki az „Időskori Szegénység Magyarországon” című konferencia záró nyilatkozatából.
2025. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Itt az új kormánydöntés, mely az állampapír vásárlókat érinti!

A Magyar Állampapírok vásárlása össztársadalmi, közös érdek, hiszen biztonságos, alacsony kockázatú és kedvező kamatot fizető értékpapír.
2025. 03. 28. 01:00
Megosztás:

Európa újra fegyverkezik – de miből és minek a kárára?

Emmanuel Macron március 5-i harcias hangvételű és a franciák nagy többségében félelmet keltő beszéde tökéletesen illusztrálja azt az új orientációt, amely az Európai Unió politikáját és gazdaságát az elkövetkezendő évekre, sőt évtizedekre meghatározza majd.
2025. 03. 28. 00:01
Megosztás:

Új piacokra törekszik a Volkswagen Haszonjárművek

A Volkswagen Haszonjárművek folytatja költségcsökkentési erőfeszítéseit az idén, egyidejűleg új piacokra törekszik megújult portfóliójával, megjelenik például Ausztráliában, Új-Zélandon, Hongkongban és Indonéziában - ismerteti a cég az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2025. 03. 27. 23:30
Megosztás:

SUI kriptovaluta árfolyam előrejelzés, SUI technikai elemzés

SUI árfolyam elemzés, kriptovaluta, előrejelzés – Elindult a SUI fordulata? Technikai elemzés a márciusi kitörés után.
2025. 03. 27. 23:00
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda 450 forint osztalékot fizethet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. részvényenként 450 forint osztalékot fizethet, amennyiben az április 17-i közgyűlés elfogadja az igazgatóság javaslatát.
2025. 03. 27. 22:30
Megosztás:

OXO Technologies: idén júniusban osztalékot fizethet a BÉT Xtend piacán jegyzett, hazai és régiós innovatív technológiai társaságokba fektető cég

Az OXO Technologies Holding N.V. 2025. május 5-i napra hívta össze éves rendes közgyűlését – amint a Társaság, BÉT honlapján 2025 március 24-én megjelent közzétételből kiderül. A Társaság a közgyűlésnek elfogadásra javasolja többek között a 2024. december 31-én végződő pénzügyi évhez kapcsolódó pénzügyi beszámolót, valamint a teljes eredmény osztalékként való kifizetését a tulajdonosok számára.
2025. 03. 27. 22:00
Megosztás:

Egy izgalmas és baljós elemzés az amerikai tőzsdeindexről

Mark Hulbert (a Marketwatch rendszeres szerzője) tegnap előrántott egy több mint 10 évvel ezelőtti, egy ismereten által publikált indikátort, ami a háztartások és nonprofit szervezetek pénzügyi befektetésein belül a részvényarányt és az S&P500 elkövetkező 10 éves átlaghozamának korrelációját mutatja.
2025. 03. 27. 21:30
Megosztás:

A magyar munkahelyek az elsők, a vendégmunkások kizárólag szigorú szabályok szerint érkezhetnek a beruházások üzembe helyezéséig

A kormány az idegenrendészeti törvénnyel egyértelműen rögzíti, hogy vendégmunkások kizárólag a magyar állam által elfogadott időtartamban, meghatározott célból, jogcímen és feltételek teljesülése esetén tartózkodhatnak Magyarországon. A foglalkoztatásukra csak abban az esetben kerülhet sor, ha magyar munkavállalók nem állnak rendelkezésre az adott munkakör betöltésére.
2025. 03. 27. 21:00
Megosztás:

Jön a kiegészítő nyugdíjemelés?

A kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
2025. 03. 27. 20:30
Megosztás:

A Mapei Kft. 14,8 százalékos árbevétel-növekedésre számít az idén

Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft., a nemzetközi Mapei-csoport magyarországi tagja 14,8 százalékos árbevétel-növekedésre számít az idén annak ellenére, hogy prognózisuk szerint az építőanyagok hazai piaca nem bővül 2025-ben - mondta Markovich Béla, az a cég ügyvezetője Budapesten, sajtótájékoztatón csütörtökön.
2025. 03. 27. 19:30
Megosztás:

A Mar-a-Lago-megállapodás - a dollár gyengítése a cél?

Hasonlóan az 1960-as évekhez, a dollár tartalékvaluta szerepe miatt az USA ma is felülértékelt dollárral és jelentős folyó fizetési mérleg hiánnyal küzd. Az évtizedek óta fennálló helyzet trade-off-ot eredményez: a pozitív oldalon az olcsó nemzetközi finanszírozási lehetőségek, míg a negatív oldalon az éppen emiatt felhalmozódó, egyre növekvő (külső) adósságterhek, valamint a gyártási szektor gyenge versenyképessége állnak.
2025. 03. 27. 19:00
Megosztás:

2025 az áttörés éve a magyar gazdaságban, a felzárkózás nem akad el

Az Eurostat ma megjelent adatai szerint 2024-ben Magyarországon az egy főre jutó, vásárlóerő- paritáson mért GDP az EU-s átlag 77 százalékát tette ki, megelőzve Szlovákiát, Lettországot, Görögországot és Bulgáriát - olvashatjuk az NGM friss közleményében.
2025. 03. 27. 18:30
Megosztás:

Hogyan lehet etikus és versenyképes az AI használata a hitelkockázat-elemzésben?

Várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lehetnek az egyik legnagyobb haszonélvezői a mesterséges intelligencia forradalmának, amennyiben nem áldozzák fel a gyors sikerek oltárán a fogyasztói és felhasználói bizalmat. A bizalom megőrzésére, ugyanakkor az innovatív készség biztosítására hivatott az az uniós szabályozás, amely 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. Ennek részleteiről tartott a közelmúltban üzleti beszélgetést a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértőivel, valamint ügyfélkörük illetékes szakembereivel.
2025. 03. 27. 18:00
Megosztás:

Állami építkezésekkel lehetne kezelni a lakhatási válságot

Kínálati áremelkedés figyelhető meg, a tulajdonosok kivárnak. A magyar ingatlanpiacon az elmúlt időszakban többször volt már 20-30 százalékos emelkedés is, mert legalább annyira a támogatások alakítják az árakat, mint a gazdaság egyéb folyamatai. A kiút a hullámzásból és a lakhatási válságból az állami lakásépítés lehet, a GDN Ingatlanhálózat alapítója szerint.
2025. 03. 27. 17:30
Megosztás:

Ismét lehet pályázni a kkv-k innovációs képességét támogató felhívásra

Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló GINOP Plusz kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességét támogató felhívásra - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 03. 27. 17:00
Megosztás:

Magasabb inflációt és magasabb gazdasági növekedést vár az MNB

Februárban elérte az infláció a csúcsát, 2025-ben átlagosan 4,5-5,1 százalék között lesz a fogyasztói árak növekedése, és 2026 elején mérséklődik ismét a jegybanki toleranciasávba - közölte Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője csütörtökön, a márciusi Inflációs jelentést ismertető sajtótájékoztatón.
2025. 03. 27. 16:30
Megosztás:

A dekarbonizáció élén: 30 millió eurós tőkebefektetéssel erősít a Panasonic

A Panasonic Heating & Cooling Solutions sajtótájékoztatót és panelbeszélgetést tartott az ISH 2025 kiállításon, hogy bemutassa a fűtés dekarbonizációja és a zöldebb jövő elősegítése iránti elkötelezettségét.
2025. 03. 27. 15:30
Megosztás:

Javítják a MÁV új telefonos alkalmazását

Tesztelők visszajelzései alapján javítják a MÁV új telefonos alkalmazását, hogy a jövő heti éles indulást követően már apróbb hibák se maradjanak - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
2025. 03. 27. 15:00
Megosztás:

Tóth Tibort választotta vezérigazgatónak a BÉT igazgatósága

A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT) igazgatósága szerdai ülésén arról döntött, hogy Végh Richárd vezérigazgatói munkaviszonyát közös megegyezéssel megszünteti, aki tisztségét 2025. április 30-ig tölti be. Az igazgatóság május 1-jétől Tóth Tibort választotta meg a BÉT új vezérigazgatójának - jelentette be saját honlapján a BÉT.
2025. 03. 27. 14:30
Megosztás: