Nagy fejlesztésbe kezd a Büttner Kft.

Új eszközöket vásárol, ingatlant bővít és megújuló energiát hasznosító technológiát vezet be a fémmegmunkálással foglalkozó Büttner Kft. - mondta a társaság ügyvezetője kedden Nagyatádon.

Nagy fejlesztésbe kezd a Büttner Kft.

Ifj. Büttner Tamás közölte, a 682 millió forintos, 70 százalékban európai uniós pályázati támogatást élvező, jövő nyárra befejeződő beruházás részeként háromdimenziós fém- és műanyag nyomtatókat, szerszámgépet, és egyebek mellett megmunkálóközpontot vásárolnak, bővítik a hőkezelő épületét, továbbá épületeik fűtését, hűtését szolgáló hőszivattyús rendszereket telepítenek.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára azt hangsúlyozta, hogy mára Magyarországon sikerült kialakítani azt a környezetet, amely megbecsüli a sikeres vállalkozásokat, fejlesztéseket, ösztönzi az innovációt, támogatja a munkát és a szakértelmet.

"Valódi, munka alapú társadalmat hoztunk létre, amelyben a családokra, a vállalkozásokra és a magyar dolgozók szakértelmére építünk, a magyar gazdaság gerincét ugyanis a vállalkozó, alkotó és keményen dolgozó emberek alkotják" - mutatott rá. Utalt rá, hogy végleg szakítottak a "káros, segélyezésen alapuló, munkáról lebeszélő, a magyar kreativitást megbénító gazdaságpolitikával", e helyett a munkahelyteremtés, az adócsökkentés és a beruházások támogatása az, amiben hisznek. Az elmúlt 10 év megerősítette a vidéki vállalatokat, a közös eredmények magukért beszélnek - mondta Schanda Tamás, kiemelve, hogy még a koronavírus-járvány alatt is 29 százalékos volt a beruházási ráta, és a magyaroroszági foglalkoztatás bővült a legnagyobb mértékben az Európai Unióban.

Az államtitkár hozzátette, hogy a magyar gazdaság tavaly történetének legnagyobb növekedését érte el a GDP 7,1 százalékos bővülésével. "Látványosan erősödik a magyar ipar is, a bővülése 2010 óta négyszer gyorsabb, mint az uniós átlag" - mondta. Hozzátette, hogy a kisvállalatok termelékenysége 2010 óta 3,5-szer gyorsabban nőtt az uniós átlagnál.

Az államtitkár szerint innovatív, jövőorientált, bátor, patrióta gazdaságpolitikára van szükség, középpontban a magyar érdekekkel és a magyar tulajdonú vállalatokkal. Úgy vélte, ez fontos annak tükrében is, hogy a 21. században tapasztalt minden eddiginél gyorsabb fejlődés új kihívásokat teremt különösen az ipar és a technológia területén. Erről szólnak a vállalkozás-újraindítási és -fejlesztési programok, melyeket a magyar gazdaság kiemelkedő eredményei tesznek lehetővé - közölte Schanda Tamás.

Az államtitkár szólt arról, hogy a 2010 óta a kormányzás fontos pillére, hogy mindent meg kell tenni a vidéken élőkért, éppen ezért fontosak az áprilisi parlamenti választások. "Dönteni fogunk, hogy milyen országban szeretnének élni: ahol nő a gazdaság, és ebből a dolgozók, a családok, az idősek is egyre jobban részesülnek, vagy ismét visszatérünk egy bukott korszakhoz, amikor gazdaságilag tönkretették az országot, hatalmas adóterhekkel és megszorításokkal sanyargatták a magyar embereket és a termelő magyar vállalkozásokat" - mondta.

Schanda Tamás szerint "ne forduljunk vissza, mert látható, a fejlesztések folytatódnak, Magyarország előre megy, nem hátra".

Szászfalvi László (KDNP), Somogy megye 2. számú választókörzetének a parlamenti választáson újrainduló képviselője közölte: a térségben az elmúlt 10 évben több mint 50 százalékkal csökkent a munkanélküliség. Nagyatád és környéke már nem hátrányos helyzetű térség, ebben a környék legversenyképesebb, leghatékonyabban működő cégének, a Büttner Kft.-nek is nagy szerepe van - hangoztatta. Rámutatott, hogy a társaság számos fejlesztést, kutatást végzett az elmúlt évtizedekben, sok munkahelyet teremtett és tart meg, emellett úttörője a duális képzésnek.

Ormai István (Nagyatádért), Nagyatád polgármestere a Büttner Kft.-t méltatva azt hangsúlyozta: a 30 éve működő társaság a város legnagyobb árbevételű cége, részt vesz a szakember-utánpótlásában, működését a folyamatos kezdeményezés, az innováció, az új megoldások keresése jellemzi.

Id. Büttner Tamás azt közölte, hogy a cég 250 embert, köztük 25 mérnököt foglalkoztat, termékei különböző gépi berendezések, nehézgépek elemeiként, fröccsöntő, vagy karosszéria szerszámként, s egyebek mellett az energetikai gépgyártásban hasznosulnak. A Büttner Kft. a bevételének több mint 60 százaléka exportból származik, a társaság 2020-ban 4,2 milliárd forint árbevételt és nulla körüli eredményt, tavaly 5,2 milliárd forint árbevételt és mintegy 350 millió forint nyereséget ért el. Az idei terv 6 milliárd forintos árbevétel mellett 400-450 millió forintos nyereség - mondta id. Büttner Tamás.


Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás: