Nagyot zuhant a kereslet, a fejlesztők mégis optimisták

A használt lakásokénál is nagyobbat zuhant a tavasz második felében az új lakások iránti kereslet, ennek ellenére a legnagyobb fejlesztők továbbra is optimisták. A zenga.hu elemzésében a legfrissebb számok bemutatása mellett a lakásfejlesztők is megosztották piaci várakozásaikat és elmondták, kik, hol, milyen típusú lakásokat vásárolnak most a fővárosban.

Nagyot zuhant a kereslet, a fejlesztők mégis optimisták

„Az év első hónapjaihoz képest gyengébb kereslet jellemezte a tavasz második felét a lakáspiacon, és ez alól az újlakáspiac sem jelentett kivételt. Az év eddigi részében a zenga.hu keresési számai alapján január második hetében volt a legmagasabb a komoly érdeklődők száma, de áprilisra mind a használt, mind az új lakások esetében alábbhagyott a lendület, amelyben a csökkenő befektetői érdeklődés mellett a hirtelen megemelkedett árak is szerepet játszhattak” – mondta el Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

Nem mindenki érzi a visszaesést

„A múlt év utolsó három hónapját, illetve az idei év első négy hónapját jellemző rendkívül erős, főként befektetői kereslethez képest valóban konszolidálódott a piac, de ez nem jelent visszaesést, csupán a normális kerékvágásba történő visszatérést. A Cordia projektjei iránt ugyanakkor töretlenül élénk az érdeklődés, vállalatunk 2016 első négy hónapja óta nem zárt ilyen erős január-áprilisi időszakot, az eladások a kiemelkedően jónak számító 2021 első négyhavi mennyiséget is felülmúlták 12 százalékkal, illetve önmagában az idei április 2016 óta a legeredményesebb hónapunk lett. Továbbra is úgy látjuk, hogy kedvezők a piaci körülmények. Tavaly a fővárosban közel 7400 új lakást értékesítettek a fejlesztők, idén ennél magasabb mennyiséggel lehet reálisan számolni” – árnyalta a képet Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke.

„A piac egészén érezhető a kereslet csökkenése, ez alól az új építésű ingatlanok piaca sem tudja magát kivonni. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a kereslet korábbi meredek ívű növekedése, majd most a visszaesése a használt lakások piacán sem volt egységes minden szegmens, alpiac és földrajzi elhelyezkedés esetében, és ez az új lakások piacán is eltéréseket mutat. Az alacsonyabban árazott projekteknél kisebb visszaesés tapasztalható, mint a magasabb árú lakásoknál, illetve befolyásoló az is, hogy az értékesítési idő elején, közepén vagy végén jár-e a projekt. A kezdeti időszak kedvezményes árai csökkenő kereslet esetén is jobban vonzzák a vevőket, illetve a maradék lakások iránt is nagy most a kereslet a kis számú szabad lakás miatt” – tette hozzá Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa.

Nem mindenki érzi a visszaesést. „A Biggeorge Property-nél a tavalyi év végéhez képest nem tapasztalunk visszaesést az érdeklődők számában. Minden értékesítés alatt álló fejlesztésünkön aktív kereslet mutatkozik” – mondta el Demetrovits Petra, a Biggeorge Property értékesítési igazgatója.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Kígyósi András, a Metrodom értékesítési igazgatója is, aki kiemelte: „A 2025 első negyedévében érzékelhető felfokozott piaci kereslet, amelyet nagy részben az állampapírokból kiáramló kamatfizetések is ösztönöztek, a második negyedévre enyhült, azonban a kereslet az új projektjeink iránt továbbra is élénk. A vásárlók összetételében nem tapasztaltunk releváns változást, a befektetők száma továbbra is nagyobb, mint a saját célra vásárlóké, amiben azonban szerepet játszik, hogy folyamatosan indítunk új projekteket, ahol a befektetési céllal vásárlók aránya az előértékesítési szakaszban mindig jelentősen magasabb.”

Mit keresnek most a vevők?

„A kötöttpályás közlekedés jelenléte kulcskérdés a fővárosban, emellett az ár, a rezsiköltség és a jó alaprajzi elrendezés a legfontosabb szempontok. A legnagyobb érdeklődés minden lokációban a nappali + 1 hálószobás lakások iránt van, általában ebből a típusból épül a legtöbb egy társasházban. A nappali + 2 hálószobás vagy nagyobb lakások kisebb számban vannak jelen a piacon, ami összhangban van az ezekre jelentkező kisebb kereslettel” – mondta el Balla Ákos.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Demetrovits Petra is, aki megerősítette, hogy a legkeresettebb típus továbbra is a nappali + 1 hálószobás, lehetőleg optimális erkéllyel rendelkező lakás, miután ez a kialakítás egyedülállóknak, pároknak vagy akár befektetési céllal vásárlóknak is ideális.

„Elhelyezkedés szempontjából a mindig is slágernek számító 13., 11. és 9. kerületekben lévő fejlesztések a legkeresettebbek. Befektetési céllal pedig leginkább az 1 hálószobás, míg saját célra főként a 2 hálószobás lakásokat vásárolják ügyfeleink” – mondta Kígyósi András.

„Ehhez hasonló arányt mutat a lakásállomány szobaszám szerinti megoszlása is, ahol a KSH szerint országosan és Budapesten is kétszobás lakásból van a legtöbb, de Budapesten magasabb ennek aránya. Míg az országban bő 40 százalék, addig a fővárosban 50 százalék felett van az egy és kétszobás lakások együttes aránya” – tette hozzá Futó Péter.

Mi várható az év további részében?

„Ami az év hátralevő részét illeti, a Cordia nem vár nagyobb változásokat, de ősszel még – az akkor lejáró államkötvénycsomag miatt – újra erőre kaphat a keresleti oldal” – hívta fel a figyelmet Földi Tibor.

„Az elmúlt hónapokban az állampapírból kivett befektetői pénzektől volt pezsgő a piac, aminek a visszaesését májusra vártuk. Ugyancsak ekkorra vártuk, hogy a befektetőket felváltják a valós vevők, ami részben be is következett, de azt tapasztaljuk, hogy a befektetők számára továbbra is jó alternatíva az új építésű lakás, a befektetők ezért továbbra sem tűntek el teljesen a piacról” – emelte ki Balla Ákos.

„A 2025-ös év első negyedévében még jelentős arányt képviseltek azok az ügyfelek, akik állampapírból átcsoportosítva fektettek ingatlanba. Az elmúlt 1–2 hónapban azonban egy jól érzékelhető elmozdulást tapasztalunk: fokozatosan nő azoknak az érdeklődőknek az aránya, akik saját otthon céljából keresnek ingatlant. Ez a változás fejlesztési helyszíntől függően eltérő mértékű lehet, de általánosan minden projektünknél megfigyelhető. Azt látjuk, hogy a lakhatási célú vásárlások erősödése stabilizáló tényezőként hat az értékesítési folyamatokra” – osztotta meg várakozásait Demetrovits Petra.


Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás:

Az euró bevezetésének időpontjánál fontosabb annak eredményessége a jegybank elnöke szerint

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az euró bevezetése Magyarország javára válhat, de a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére.
2026. 10. 11. 05:00
Megosztás: