Nagyrészt pluszban zártak az európai részvénypiacok
2021. 11. 02. 19:00
Az erős novemberi indítás után jórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden is.
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,14 százalékos pluszban, 479,52 ponton zárt. A nap vesztesei 2,8 százalékos eséssel a bányaipari vállalatok voltak, a nyerteseknek pedig 1,2 százalékos emelkedéssel az egészségügyi, vállalatok bizonyultak.
A londoni FTSE-100 mutató 0,19 százalékos, a madridi IBEX-35 index 0,84 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,06 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,94 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,49 százalékos pluszban fejezte be a napot. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,11 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,37 százalékkal emelkedett.
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,38 százalékos, az S&P 500-as index 0,37 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,15 százalékos pluszban állt. Utóbbi két index napközben újabb történelmi csúcson is járt egy sor erős gyorsjelentésnek köszönhetően, de az emelkedés mérsékelt maradt, mivel a befektetők óvatosak, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán kihirdetendő döntéseire várnak.
Az ausztrál központi bank (RBA) monetáris politikai döntéshozó testülete kedden újabb, jelentős lépést tett a járvány miatti rendkívüli intézkedések kivezetésének útján. Bár 0,10 százalékon, rekordalacsony szinten maradt az alapkamat, elhagyta azt a vállalást, hogy a hároméves államkötvény hozamszintjét 0,1 százalék körül tartja. Emellett elhagyta azt a korábbi előrejelzését is, hogy a kamatlábak valószínűleg nem fognak emelkedni 2024-ig.
A figyelem immár a Fed nyíltpiaci bizottságára irányul: a széleskörű várakozások szerint a testület szerdán befejeződő kétnapos ülésén dönt a havi 120 milliárd dollár értékű pandémiás kötvényvásárlási program kivezetéséről. Várják a piacok a kamatok alakítására, illetve az erős infláció feltartóztatására vonatkozó esetleges kijelentéseket is.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Este fél hat után a januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,32 százalékos mínuszban, 84,44 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,75 százalékos veszteségben, 83,42 dolláron forgott.
Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 0,33 százalékkal 1787,17 dollárra, decemberi szállításra pedig 0,37 százalékkal 1789,10 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1579 dollárt adtak, 0,23 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál
Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál. A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt! - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
Lassul a magyar luxusingatlanpiac és a hazai vevők kerültek többségbe
A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac. Szeder Krisztina, a Duna House Prime ingatlanszakértője szerint a luxusingatlanok értékesítése sokszor nem hónapok, hanem évek kérdése, így az eladók számára az egyik legnagyobb próbatétel a türelem.
Itt a meglepő bizonyíték: a tavalyi nagy pörgés után év elején már csak minimális növekedésre futotta a magyar lakáspiacon
Meglepő adatokkal szolgált az idei első negyedévet illetően az Eurostat, hiszen a magyar piacon mindössze 1,5%-kal emelkedett a lakáspiaci tranzakciók száma 2024 hasonló időszakához képest, ez pedig a visszaesést produkáló Írország, Málta és Ciprus után a negyedik legrosszabb statisztika az adatot szolgáltató 17 európai ország közül. Mindez azért lehet meglepetés, mert az év eleje itthon a közbeszédben épp arról szólt, hogy nagyon erős az érdeklődés, amit újabb intézkedések is támogattak. Ilyen volt a SZÉP kártyákon szereplő összeg felhasználhatósága, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felszabadítása, illetve a lakossági állampapírokból felszabaduló jelentős kamat- és tőkefizetés. Azonban a jelek szerint ez sem mozgatta meg igazán a lakáspiacot, inkább csak az érdeklődés volt erős, kevésbé tükröződött ez tranzakciókban.
Vége a gázfűtésnek és a fafűtésnek Magyarországon - ez jön helyette
A fosszilis energiahordozók árának állandó emelkedése, valamint az ezekből fakadó környezeti terhelések következtében mind nagyobb szükség van a megújuló energiaforrások és az intelligens vezérlési megoldások bevezetésére a fűtési és hűtési rendszerekben.
Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat
A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program
Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre
Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban
Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika
Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.