Nem jelentkezett a 300 milliós főnyereményért a nyertes

Visszakerül a játékosokhoz az a több mint 300 millió forint, amelyért tavaly október közepe óta nem jelentkezett a nyertes. A játékosok körében viszonylag ritka az, hogy nem jelentkeznek egy nagynyereményért: az elmúlt 25 évben összesen nyolc alkalommal fordult elő.

Nem jelentkezett a 300 milliós főnyereményért a nyertes

90 napja volt a Skandináv lottó nyertesének arra, hogy jelentkezzen a több mint 300 milliós főnyereményéért. A játékos nyertes számai tavaly október 16-án kerültek ki a sorsológömbből, a telitalálatos szelvény tulajdonosa pedig azóta nem jelentkezett, a sajtóban megjelenő felhívások ellenére sem.

A részvételi szabályzat alapján a 90 nap leteltével a nyereményfelvételre nincs lehetősége, így ez a több mint 300 millió forintos nyeremény bekerült a fel nem vett nyeremények közé. Az összeg azonban nem marad a Szerencsejáték Zrt.-nél, különsorsolásos akciók, illetve nyereményjátékok útján visszaadja ezt a játékosoknak a következő hetekben, hónapokban, valamint részben az adott játék nyerőosztályainak alapját növelheti. 

Az elmúlt mintegy 25 évben átlagosan 3 évente, összesen nyolcszor fordult elő hasonló eset, mint most, azaz, hogy egy legalább 100 milliós nagyságrendet elérő nyereményért ne jelentkezett volna a nyertes. Ezt azt is jelenti, hogy a játékosok egyre tudatosabbak. Ugyanakkor nem a mostani 300 millió forint feletti összeg a legnagyobb át nem vett nyeremény, mivel ennek ötszöröséért, mintegy másfél milliárd forintért sem jelentkezett egy Ötöslottó nyertes még 2017-ben.

Gyenge évzárás az ipartól és a belkereskedelemtől

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi december hónapra vonatkozóan: havi alapon csökkent a forgalom, 1,2 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója stagnált éves alapon a tavalyi utolsó hónapban, ami érdemben elmaradt a várakozásunktól.
2025. 02. 06. 14:00
Megosztás:

A hitelek után a befektetésekben is rekordot döntöttek a magyarok

Sosem volt még ennyi pénzük befektetési alapokban és életbiztosításokban a magyaroknak, mint 2024 végén. A bankbetétek is már csaknem visszahíztak a 2022-es februári szintre, amikor óriási összegek érkeztek a lakossági bankszámlákra az szja-visszatérítésből, a 13. havi nyugdíjból és a fegyverpénzből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 2025 első hónapjaiban már az állampapírokból landolhatnak újra hatalmas pénzek a folyószámlákon, hogy aztán onnan elköltse vagy újra befektesse ezeket a lakosság.
2025. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin bányászat: 4 hónap után először csökkent a bányászati nehézség

A Bitcoin bányászati nehézsége először csökkent négy hónap után, miközben a bányászok termelése visszaesett. Vajon egy új korszak kezdete, vagy csak átmeneti enyhülés a bányászok számára?
2025. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Kiugró forgalommal kezdte az évet a használtautó-import

Idén januárban 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.
2025. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Lassuló növekedést jeleznek az amerikai BMI indexek

Az S&P Global szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének végleges értékét januárban 52,8-ról 52,9-re módosították az Egyesült Államokban, de ez még így is jelentős visszaesés az előző havi 56,8 után.
2025. 02. 06. 12:00
Megosztás:

A német gazdasági receszió visszahúzza a magyar ipar teljesítményét

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 decemberében az előző év azonos időszakához képest 5,3 százalékkal, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján a megelőző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene. 2024-ben az ipar teljesítménye összességében 4 százalékkal mérséklődött 2023-hoz képest.
2025. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összeségében 2,6%-kal növekedett. A kiskereskedelmi forgalom trendszerű bővülése egyértelműen a belgazdasági fordulatot és a középosztály folyamatos erősödését jelzi.
2025. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereső techszektor mellett növekedtek a tőzsdék a tengerentúlon

Emelkedtek az amerikai indexek szerdán: az S&P 500 0,4%-kal, a Dow 0,7%-kal, a Nasdaq pedig 0,2%-kal került feljebb a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmekkel és kiábrándító jelentésekkel teli napon. A legjobb teljesítményt az ingatlanszektor könyvelhette el 1,6%-os növekedéssel.
2025. 02. 06. 10:00
Megosztás:

Gyógyszeripari cégek hátán emelkedett az európai piac, nehéz napja volt a KKE-régiónak

Fél százalék körül emelkedtek a fő európai indexek, mely alól kivétel volt a kismértékben csökkenő francia piac.
2025. 02. 06. 09:30
Megosztás:

Öregszik Szerbia társadalma

Rekordalacsony volt a születésszám Szerbiában tavaly - közölte a szerbiai statisztikai hivatal; 2024-ben csupán 60 813 gyerek született a hatmilliós országban, ami ötszázzal kevesebb mint egy évvel korábban.
2025. 02. 06. 09:00
Megosztás:

Izraelben az oktatási minisztérium 2025-öt a mesterséges intelligencia évének nyilvánította

Izraelben az oktatási minisztérium 2025-öt a mesterséges intelligencia (MI) évének nyilvánította, melyben a diákok és a tanárok elsajátítják az MI-eszközök alapvető ismereteit, és integrálják azokat a tanulási, tanítási és értékelési folyamatokba- jelentette a minisztérium honlapján.
2025. 02. 06. 08:30
Megosztás:

Sofőrhiány van Szerbiában

Szerbiának legalább tízezer hivatásos sofőrre lenne szüksége, ugyanis a szerb sofőrök inkább külföldön keresnek munkát, míg külföldi dolgozókat nehéz találni - közölte a szerbiai közlekedésbiztonsági ügynökség.
2025. 02. 06. 08:00
Megosztás:

Bemutatták a debreceni BMW autógyár karrierbuszát

Bemutatták a sajtónak a debreceni BMW autógyár karrierbuszát szerdán.
2025. 02. 06. 07:00
Megosztás:

Nyugat-Ukrajnában lakásépítési láz tapasztalható, másutt pang az ingatlanpiac

5Valóságos lakásépítési láz tapasztalható a belső menekültek nagy száma miatt a nyugat-ukrajnai megyékben, miközben az ország frontvonalhoz közeli keleti és déli régióiban alacsony a kereslet a lakások iránt - közölte az Unian hírügynökség Olena Hajdamahára, az Ukrán Ingatlanügynökök Szövetségének elnökére hivatkozva.
2025. 02. 06. 06:00
Megosztás:

Washingtonnak kell megtennie az első lépést a kétoldalú kapcsolatok normalizálása felé

Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé - jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint.
2025. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Több ezer fémipari dolgozó tüntetett Brüsszelben az ágazat megerősítése érdekében

Az európai ipari szakszervezetek felhívására a fémipari szektor szakszervezeti szövetsége tömeges megmozdulást szervezett szerda reggel Brüsszelben; a demonstráció célja az volt, hogy felhívja az Európai Bizottság figyelmét az európai ipar válságára, valamint hogy bírálja a hétfőn hivatalba lépett új belga kormány iparpolitikájának hiányát - tájékoztatott az RTBF belga közszolgálati média.
2025. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában

Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 02. 06. 03:00
Megosztás:

4 csillagjegy számára is nagy pénzt hozhat a hét második fele, ha tudja hogyan...

A hét második felében a szerencse különös fordulatokat tartogat minden csillagjegy számára! Váratlan pénzügyi lehetőségek, meglepő véletlenek és sorsszerű találkozások segíthetnek abban, hogy plusz bevételhez juss. Nézd meg, melyik nap hozhat neked szerencsét, milyen számokat érdemes választanod a lottón, és milyen hétköznapi jelekből olvashatod ki a pénzügyi sikered kulcsát!
2025. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Lassuló növekedés: megtorpant az amerikai gazdaság januárban

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése tavaly április óta a leglassabbra mérséklődött januárban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2025. 02. 06. 01:30
Megosztás:

5 éve ugyanazon a párnán alszol? Nagy hibát követsz el ezzel!

Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? Hány évente célszerű lecserélni a párnánkat és miért? Válaszok a szakértőtől.
2025. 02. 06. 01:00
Megosztás: