Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

„Ma azzal kecsegtet az oktatás, hogy Schlachta Margittal beszélgethetek, vagy Szent László királyunkkal együtt lovagolhatok. Az a kérdés, hogy ez jó vagy sem?” – veti fel az NMHH Podcast deepfake-kel foglalkozó sorozatának 3. adásában Aczél Petra kommunikációkutató, nyelvész.

Miközben azt reméljük, hogy az okoseszközök közelebb hozzák a múltat, a természetet vagy éppen az emberi test titkait a gyerekekhez, valójában egyre távolabb kerülnek a valódi megismeréstől – véli Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora.

Adódik a kérdés: a tanuláshoz mennyiben van szükség az elvonatkoztatás képességére? Ki lehet-e iktatni az oktatásból az absztrakciót vagy az elvont gondolkodást, ami nélkül nincs fogalmi tanulás? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a műsor, amelyben Rab Árpád, az NMHH innovációs laborvezetője hozzáteszi: manipuláció mindig is létezett, a deepfake azonban a hazugságot lényegesen megkönnyítette, hiszen a mesterséges intelligencia-alkalmazások használatához nem kell szakértelem.

Ugyanakkor éppen ez csillantja fel annak a reményét, hogy az MI az emberi értékeket tolja előtérbe hosszú távon, hiszen az a technika, amihez mindenki hozzáfér, elértéktelenedik. 

A podcastadás a technológia által ránk zúdított információdömpingre, az agy túlingerelt állapotára is reflektálva állítja, hogy az emberi agynak szüksége van az üresjáratokra is. Olyan időszakokra, amikor valaki csak képzeleg, és nem más képzeleg helyette, amikor az ember nem valami előtt ül, és nem kívülről mozgatja egy impulzus. Hol vannak már a vándorok, akik csak sétálnak, és a csillagokat nézik? – idézi az adásban Milan Kundera gondolatait Aczél Petra.

Az NMHH Podcast deepfake-kel foglalkozó adásai kétheti rendszerességgel kerülnek fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság YouTube-, Spotify- és Apple Podcasts-csatornáira.

A sorozat következő, negyedik adása a technológia szerethetőbb, szórakoztató oldalával foglalkozik Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai kar dékánja és Papp László programtervező matematikus közreműködésével.


TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás: