Továbbra is gyenge lábakon áll a magyar gazdaság - itt a friss GDP adat

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Továbbra is gyenge lábakon áll a magyar gazdaság - itt a friss GDP adat

Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye szintén nem változott - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023-ban a GDP a nyers adatok alapján 0,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,7 százalékkal maradt el az előző évitől.

A második becslés nyers volumenindexe nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott index 0,1 százalékponttal magasabb lett az első becsléshez képest - jegyezte meg a KSH.

A termelési oldalon az ipar, ezen belül a feldolgozóipar teljesítménye egyaránt 6,4 százalékkal esett vissza 2022. negyedik negyedévéhez képest.

Az építőipar hozzáadott értéke 7,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a mezőgazdaságé viszont 81,1 százalékkal meghaladta az alacsony bázist. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 1,0 százalékkal csökkent. A legnagyobb növekedés (8,3 százalék) a humán-egészségügyi, szociális ellátásban történt. Az információ, kommunikáció teljesítménye 5,0, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé, valamint a művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatásoké egyaránt 3,6, az oktatásé 2,6 százalékkal nőtt. Az ingatlanügyletek hozzáadott értéke 2,1, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 0,5 százalékkal emelkedett. A közigazgatás hozzáadott értékének volumene 1,7, a szállítás, raktározásé 4,3, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységé 4,5, a kereskedelemé pedig 8,7 százalékkal zsugorodott.

A GDP negyedik negyedévi volumenéhez pozitívan járult hozzá a mezőgazdaság (2,5 százalékponttal). Az ipar 1,1, a szolgáltatások 0,6, az építőipar 0,5, a termékadók és -támogatások egyenlege pedig 0,2 százalékponttal csökkentette a GDP volumenét.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,0 százalékkal nőtt. A háztartások fogyasztási kiadása 0,2 százalékkal mérséklődött. A háztartások Magyarország területén realizálódó fogyasztási kiadása 0,2 százalékkal nőtt, a szolgáltatások körében és a tartós termékeknél emelkedett, 0,9, illetve 1,5 százalékkal.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 4,6 százalékkal nőtt, míg a közösségi fogyasztásé 3,8 százalékkal csökkent. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 10,8 százalékkal nagyobb lett. A végső fogyasztás 0,2 százalékkal gyarapodott.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a negyedik negyedévben 3,0 százalékkal csökkent 2022. azonos időszakához képest. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké visszaesett. A feldolgozóiparban és az ingatlanügyleteknél csökkent a fejlesztések volumene, míg a szállítás, raktározás területén stagnált. A bruttó felhalmozás 13,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

A belföldi felhasználás a negyedik negyedévben összességében 4,1 százalékkal kisebb lett.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 809 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az import volumene 9,0 százalékkal, az exporté 4,7 százalékkal csökkent. A külkereskedelemi áruforgalomban a behozatal 10,4 százalékkal esett, a kivitel 6,6 százalékkal csökkent. A szolgáltatások  exportja 3,0 százalékkal, míg importja 0,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

A GDP nyers volumene változatlan maradt 2023. negyedik negyedévében. A gazdaság teljesítményéhez 4,1 százalékponttal járult hozzá a külkereskedelmi forgalom egyenlege és 0,1 százalékponttal a végső fogyasztás, míg a bruttó felhalmozás 4,2 százalékponttal mérsékelte azt.

A negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest a mezőgazdaság teljesítménye 4,2, a szolgáltatásoké 1,5 százalékkal nőtt. Az építőipar teljesítménye 1,6, az iparé pedig 1,9 százalékkal csökkent.

A háztartások fogyasztási kiadásának volumene 0,8, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,9 százalékkal emelkedett, míg a közösségi fogyasztásé 0,7 százalékkal csökkent. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,0 százalékkal nőtt. A külkereskedelemben az export és az import volumene összességében 2,0, illetve 2,3 százalékkal csökkent.

2023-ban a GDP értéke folyó áron 75 044 milliárd forint volt, volumene 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok alapján 0,7 százalékkal  az előző évhez képest. A termelési oldalon a mezőgazdaság hozzáadott értéke 68,5 százalékkal nőtt, miközben a szolgáltatásoké 1,6, az iparé 5,2, az építőiparé 5,6 százalékkal kisebb lett.

A GDP volumenét a mezőgazdaság teljesítménye 2,2 százalékponttal növelte, míg az építőipar 0,3, a szolgáltatások 0,9, az ipar 1,0 százalékponttal mérsékelte.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,2, a közösségi fogyasztás 1,0 százalékkal csökkent. A végső fogyasztás volumene 1,2 százalékkal alacsonyabb lett. A bruttó felhalmozás 14,4, a bruttó állóeszköz-felhalmozás 8,7 százalékkal visszaesett. Az export volumene 0,1, az importé 5,1 százalékkal csökkent.

A végső fogyasztás 0,8, a bruttó felhalmozás 4,9 százalékponttal járult hozzá a bruttó hazai termék 0,9 százalékos csökkenéséhez, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 4,8 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét - közöle a KSH.

Kerozinpánik söpör végig az utazókon

A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a szakértők szerint a helyzet nem indokol pánikot.
2026. 05. 03. 18:00
Megosztás:

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás: