Növekszik az atomenergia társadalmi támogatottsága Európában

Az energiaválság hatására jelentős mértékben csökkent a nukleáris technológiát elutasítók aránya az Európai Unióban. Míg 2021 őszén az európai polgárok 26 százaléka ellenezte az atomenergia felhasználását, 2022 őszére ez az arány 15 százalékra mérséklődött - derül ki a Századvég Alapítvány Európa Projekt-kutatásából, amelynek eredményéről szerdán tájékoztatták az MTI-t.

Növekszik az atomenergia társadalmi támogatottsága Európában

A közleményben azt írták: a szakmai szervezetek "sorozatos figyelmeztetéseit követően az energiaválság a gyakorlatban is megmutatta", hogy Európának szüksége van atomerőművekre, mert azok megbízható, olcsó és alacsony károsanyag-kibocsátású energiát képesek biztosítani a súlyos kapacitáshiánnyal küzdő kontinensen. Úgy fogalmaztak, hogy "a nyugati politikai elit egy része azonban továbbra is ragaszkodik ideológiavezérelt, atomenergia-ellenes álláspontjához; a meglévő erőművek bezárását sürgeti, és akadályozza az új beruházások indítását".

Ugyanakkor az elmúlt egy évben jelentős mértékben felgyorsult az európai közvélemény elmozdulása a nukleáris energia támogatásának irányába. Az atompártiak aránya - akik szerint a technológiával nagyon sok vagy sok energiát kellene előállítani - 26 százalékról 40 százalékra nőtt. A mérsékelt álláspontot képviselők körében - akik a nem túl sokat vagy a keveset választ jelölték meg - az arány változatlan, 35 százalék. A korábbi 26 százalékos elutasítottsághoz képest az atomellenesek aránya pedig 15 százalékra csökkent - olvasható az összegzésben.

A Századvég hosszabb időtávon a változást még inkább szembetűnőnek nevezte.

Példaként említik, hogy hat év alatt az atomenergiát pártolók és ellenzők arányai megfordultak: míg 2016-ban 41 százalék utasította el és 15 százalék támogatta a technológiát, az atompártiak aránya mára 40 százalékra nőtt, az atomelleneseké pedig 15 százalékra csökkent. Kitértek arra is, hogy az uniós tagállamokban továbbra is nagy eltérések figyelhetők meg a nukleáris energia támogatottságában, azonban a különbségek - az atomenergiát elutasító tagállamokban zajló drasztikus átalakulással - folyamatosan csökkennek.

A nagyon sokat választ - a 2021-es eredményekhez hasonlóan - a 2022-es kutatásban is Csehországban (32 százalék), Bulgáriában (30 százalék) és Franciaországban (27 százalék) jelölték meg a legtöbben. A Századvég figyelemreméltó tartja, hogy a két egyértelműen támogató lehetőséget (nagyon sokat és sokat) Magyarországon kimagaslóan sokan, a lakosság több mint kétharmada (68 százaléka) választotta.

Hozzátették, hogy az atomenergia-ellenes tagállamok egy része továbbra is tartja a relatív helyzetét az országok közötti sorrendben, azonban az elutasítottság mértéke egy év alatt ezekben az országokban is jelentős mértékben csökkent: Ausztriában 57-ről 47 százalékra, Cipruson 41-ről 37 százalékra, Görögországban 45-ről 30 százalékra, Portugáliában pedig 46-ról 29 százalékra.

Mint jelezték, más - korábban szélsőségesen atomellenes - tagállamok esetében pedig felzárkózás figyelhető meg az EU átlagához: Lettországban például 34 százalékról 12 százalékra csökkent a semennyit választ megjelölők aránya, amivel a tagállam a korábbi atomellenesnek tekinthető kategóriából az EU "középmezőnyébe" került.

A Századvég szerint a leginkább tanulságos Németország példája, ahol - az évtizedes atomellenes politikai kampány ellenére - hat év alatt kevesebb mint harmadára csökkent a nukleáris technológiát elutasítók aránya, így mára a lakosság mindössze ötöde képviseli a korábban többségi álláspontot.

Összességében kijelenthető, hogy a 2022-es adatfelvétel eredményei - mind a 2016-os, mind a 2021-es kutatáshoz viszonyítva - valamennyi tagállamban az atomenergia támogatottságának növekedését mutatták - írta a Századvég.


Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás: