Növelte idei olajkeresleti előrejelzését az OPEC

Növelte a világ idei olajkeresletére tett becslését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) havi rendszeres piaci jelentésének júliusi számában. Idei világgazdasági növekedési előrejelzésén nem változtatott, az euróövezetét kissé rontotta, az oroszországit pedig javította.

Növelte idei olajkeresleti előrejelzését az OPEC

Az OPEC csütörtökön publikált havi piaci jelentése szerint a világ olajkereslete 2023-ban várhatóan napi 2,4 millió hordóval nő. A júliusi prognózis így napi 0,1 millió hordóval haladja meg a júniusban 2023-ra megadott becslést, ami elsősorban Kína második negyedévben tapasztalt keresletnövekedésének tulajdonítható.

A szervezet enyhén felfelé módosította az amerikai OECD-régióra vonatkozó előrejelzését is az Egyesült Államok vártnál jobb második negyedévi gazdasági teljesítményét nyugtázva.

Az OECD-n kívüli országokban Kína mellett a latin-amerikai térség olajkeresletének a növekedése is hozzájárult a 2023-as olajfelhasználási prognózis emeléséhez.

A világ olajkereslete 2024-ben további napi 2,2 millió hordóval növekszik, és elérheti a napi 104,25 millió hordót. A keresletnövekedés súlypontja a nem OECD országokra helyeződik, közel napi 2,0 millió hordóval járulnak majd hozzá az összes növekedéshez. A legnagyobb mértékben Kína, a Közel-Kelet és más ázsiai országok kereslete növekszik, de India, Latin-Amerika és Afrika kereslete is nagymértékben bővül majd. Az OECD-tagok olajkereslete várhatóan napi 0,26 millió hordóval nő 2024-ben, ezen belül is elsősorban az amerikai tagországok körében.

Az OPEC az idén napi 29,4 millió hordós keresletet prognosztizál júliusi piaci jelentésében saját olajtermelésére. Az OPEC olaja iránti kereslet így az idén napi 1,0 millió hordóval haladja majd meg a 2022-est. Jövőre pedig a kereslet napi 0,8 millió hordóval tovább növekszik, és eléri a napi 30,2 millió hordót.

Júniusban a Brent nyersolaj átlagára 71 centtel, 0,9 százalékkal csökkent az előző havihoz képest hordónként 74,98 dollárra. A WTI júniusi átlagára 70,27 dollár lett hordónként, 1,35 dollárral, 1,9 százalékkal alacsonyabb az előző havinál. Az OPEC olajkosarának júniusi átlagára 75,19 dollár lett, 63 centtel, 0,8 százalékkal alacsonyabb az előző havinál.

Az energiahordozók összesített árindexe már a második egymást követő hónapban csökkent havi bázison, júniusban 1,8 százalékkal. A legnagyobb mértékben a szén ára csökkent, a második legnagyobb mértékben pedig az olaj ára, mindezt azonban részben ellentételezte a földgáz árának emelkedése Európában és Amerikában. Az összesített energiaár-index jelenleg 44,2 százalékkal áll alacsonyabban az egy évvel korábbinál.

A szén árindexe 13,1 százalékkal csökkent júniusban az előző havihoz képest, az egy évvel korábbitól pedig 62,4 százalékkal marad el. A nyersolaj árindexe 1,2 százalékkal csökkent júniusban, és 37,3 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az európai gázár öt havi csökkenés után júniusban 2,4 százalékkal emelkedett az előző havihoz képest, az amerikai pedig 1,7 százalékkal növekedett szintén öt havi csökkenés után. Az európai gázár éves bázison 69,2 százalékkal, az amerikai pedig 71,5 százalékkal alacsonyabb.

Az idei világgazdasági növekedési előrejelzésén az OPEC nem változtatott az előző havihoz képest, továbbra is 2,6 százalékra számít. Az OECD tagországok növekedése 1,1 százalék lehet 2023-ban. Az Egyesült Államok esetében az idén várható GDP-növekedést 0,1 százalékponttal 1,4 százalékra emelte, az euróövezet esetében pedig 0,1 százalékponttal csökkentette 0,7 százalékos növekedésre. Japánban is 0,1 százalékponttal magasabb, 1,1 százalékos növekedést vár az idén az OPEC. Kínában változatlanul 5,2 százalékos növekedést várnak, Indiában pedig 5,6 százalékost. A brazil GDP-növekedési előrejelzést 0,3 százalékkal javította az OPEC 1,3 százalékra, az orosz GDP-növekedési előrejelzést pedig 0,9 százalékponttal emelte meg 0,4 százalékra.

Jövőre 2,5 százalékos világgazdasági növekedést vár az OPEC, 0,9 százalékost az OECD, 0,7 százalékost az Egyesült Államok, és 0,8 százalékost az euróövezet esetében. Kína GDP-növekedése 4,8 százalékos, az indiai 5,9 százalékos lehet jövőre, a brazil pedig 1,1 százalékos, az oroszországi 0,8 százalékos.


Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás: