Növelte nyereségét a Skoda Auto

Az eladott gépkocsik számának csökkenése ellenére is tavaly 48 százalékkal 22,41 milliárd koronára (347,355 milliárd forint) növelte adózás előtti nyereségét a Skoda Auto - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó legnagyobb cseh autógyár menedzsmentje kedden Mladá Boleslavban megtartott sajtótájékoztatóján.

Növelte nyereségét a Skoda Auto

A nyereségnövekedést elsősorban a jobb piaci árak, az árfolyamok kedvező alakulása és a normán felüli légszennyeződésért fizetett összegek csökkenése befolyásolta. A Skoda Auto bevételei tavaly 3,9 százalékkal 439,2 milliárd koronára emelkedtek annak ellenére, hogy a legyártott személygépkocsik száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva 14,8 százalékkal 802 000-re esett vissza.

A Skoda Auto tavaly jelentős jubileumot is ünnepelt, mert a gyártás megkezdése, 1905 óta eddig összesen 15 millió autót állított elő. A vállalat már januárban bejelentette, hogy tavaly 878 200 autót szállított megrendelőinek, ami 126 600-zal alacsonyabb szám az előző évinél. A visszaesés okát a koronavírusjárványban és a chipek hiányában jelölte meg a cégvezetés. Az alkatrészek, a chipek hiánya miatt a Skoda 280 ezer kocsit nem tudott legyártani.

A legkeresettebb modell továbbra is a középkategóriás Octavia volt, amelyből 172 ezer darabot adtak el, a másik helyen a Kamiq modell volt 111 ezer, míg a harmadikon a Karoq 109 ezer eladott darabbal. A cseh autógyár legnagyobb piacát Nyugat-Európa jelenti, ahová 409 ezer kocsit szállítottak, éves szinten 5,9 százalékkal többet. Nagyot esett a kínai piac, ahová tavaly 71 200 kocsi került, 59 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.

A Skoda Autonak a három csehországi üzemén kívül Kínában, Oroszországban, Szlovákiában és Indiában vannak leányvállalatai, Ukrajnában és Kazahsztánban pedig helyi partnerei. A cég autói a világ több mint száz országának piacán vannak jelen.

A sajtótájékoztatón megerősítették, hogy az Ukrajnában gyártott elektronikus alkatrészek hiánya miatt a Skoda kénytelen volt leállítani a Enyaq villanyautó gyártását, és fennáll az a veszély, hogy le kell majd állítania a Scala és a Kamiq modellek gyártását is. Az orosz-ukrán konfliktusra való tekintettel a Skoda két oroszországi gyárában leállította a termelést és leállítja az Oroszországba irányuló gépkocsiexportot is.  


Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás: