Nyugdíjasoknak segít az Magyar Államkincstár!

A magyar kormány döntése értelmében kibővült a Vidéki Otthonfelújítási Programban részt vehetők köre.
Fontos tudnivaló, hogy a támogatás összege úgy kerül megállapításra, hogy az 50 százalékban anyagköltségből, 50 százalékban pedig vállalkozói munkadíjból áll. Ez azt jelenti, hogy a megítélt összeg felét a kivitelezési munkák, másik felét pedig az anyagbeszerzés fedezésére lehet fordítani.
A támogatás mostantól nemcsak gyermekes családok, hanem a nyugdíjasok számára is elérhetővé vált, amennyiben a rendeletben felsorolt, mintegy 2900 kistelepülés valamelyikén élnek. A jogosultság kiterjed azokra is, akik már betöltötték a nyugdíjkorhatárt, és az alábbi ellátások valamelyikében részesülnek:
- öregségi nyugdíj,
- rokkantsági ellátás,
- rehabilitációs ellátás.
A program keretében akár legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető, amely a felújítási költségek maximum 50 százalékát fedezheti. A támogatás többek között olyan munkálatokra fordítható, mint:
- nyílászárók (pl. ablakok) cseréje,
- fűtési rendszer kiépítése vagy korszerűsítése,
- belső terek felújítása,
- kerítésépítés,
- illetve melléképületek felújítása vagy kialakítása.
Ez a lehetőség jelentős segítséget nyújt a vidéken élő nyugdíjasok számára otthonaik korszerűsítéséhez, és hozzájárul az életminőségük javításához.