Október végén rendezik a Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált

Idén Thuróczy Szabolcs, Tenki Réka és Reisz Gábor is vendége lesz a gyerekeknek és kamaszoknak szóló Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválnak, amelyet Budapesten rendeznek meg október 20. és 29 között.

Október végén rendezik a Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált

A fesztiválon mintegy nyolcvan, elsősorban a gyerekek életét érintő és az őket foglalkoztató kérdéseket feldolgozó filmet mutatnak be, az alkotások hét kategóriában versenyeznek majd az Aranymókus díjakért - áll a szervezők hétfői közleményében.

Október 21-22-én a Corvin moziban a Cinemira TEEN a kamasz korosztálynak, míg október 28-29-én a margitszigeti Kristályban a Cinemira KIDS a kisebbeknek szóló vetítésekkel és interaktív kísérőprogramokkal várja a látogatókat.

A fesztivál egyik célja, hogy a gyerekek telefonjaikat a passzív felhasználás helyett alkotásra is használják, ezért a Cinemira mind a két hétvégéjén animációs és rövidfilmeket forgathatnak, a KIDS-en pedig Gryllus Vilmos koncertjét követően a Kaláka alapítójával közösen készíthetnek egy igazi videoklipet a Maszkabál című dalhoz.

A kamaszokat célzó programokon a fiatalok találkozhatnak Rujder Viviennel, Tenki Rékával és Thuróczy Szabolccsal, akik filmes karrierjük alakulásáról mesélnek, de részt vesz a programon Reisz Gábor, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert Magyarázat mindenre című film rendezője is. Mellettük találkozhatnak majd Gauder Áronnal, a legjobb nemzetközi film kategóriában a 2024-es Oscar-díjra nevezett magyar animáció, a Kojot négy lelke alkotójával, valamint a Cannes-ban rövidfilmes Arany Pálma-díjjal jutalmazott Buda Flóra Annával, a 27 készítőjével is.

A kamaszoknak szóló tematikus rövidfilmes blokkokban magyar és nemzetközi alkotásokat, animációkat és élőszereplős filmeket egyaránt vetítenek. Az Apák, anyák blokkban kapott helyet a tavalyi Cinemirán díjazott Chilton Flóra Széllel szemben című alkotása, amelyben egy gyermekotthonban élő ikerpár próbálja meg felkutatni a szüleit. A Ne add fel! blokkban szereplő, Én csak táncolok című film egy iráni lány történetét meséli el, aki elhatározza, hogy táncos lesz belőle annak ellenére, hogy hazájában a tánc a nők számára még otthon is tiltott. A Sündisznó című film pedig személyes szemszögből mutatja meg az ukrán-orosz háború emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását.

A fesztiválon a versenyszekciók mellett panorámavetítések is várják a látogatókat. Itt lehet majd látni a Cinemira Teen nyitófilmjét, Charlotte Regan A vadóc (Scrapper) című alkotását, amely a Sundance fesztiválon elnyerte a fődíjat. A film a kamaszkor és a váratlanul jött apaság örömeiről és fájdalmáról szól. A Cinemira első hétvégéjén lesz először látható a magyar mozikban az Átjáró az álmokba című japán sci-fi anime is, amely a szerelem, a gyász és az életbe vetett hit témáját dolgozza fel.

A Cinemira KIDS panorámaprogramjában nyitófilmként a Berlinalén Generation Kplus díjat nyert, A tánc királynője (Dancing Queen) című norvég filmet mutatják be, és ugyanebben a szekcióban vetítik a Tommi, Polli és a varázsfény animációt is.

A kisebbeknek szóló vetítéseken és interaktív kísérőprogramokon részt vesz mások mellett Gubik Petra, Zsurzs Kati, Elek Ferenc, Gryllus Vilmos és Rujder Vivien is, valamint a népszerű mesehősök szinkronhangjaival, Peller Mariannal, Nemes Takách Katával és Szemenyei Jánossal is lehet majd találkozni. A gyerekek nem csak műhelytitkokat leshetnek el a színészektől, de ki is próbálhatják magukat a mikrofon mögött és a kamera előtt is, hiszen Steinhauser Andrea casting director vezetésével magyar és nemzetközi produkciókhoz is válogatnak majd gyerekszereplőket - közölték a szervezők.


Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás: