Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Elkezdődött a felkészülés az iskolakezdésre, amitől az áruvásárlási hitelek is kelendőbbé válnak. Az év első öt-hat hónapjában hagyományosan szerényebb kereslet a harmadik negyedévben rendszeresen felerősödik, többek között azért, mert a szülők és a diákok ilyenkor a szokottnál is több technikai eszközt – például laptopot, notebookot, okostelefont – szereznek be. (Az iskolakezdés élénkítő hatása ellenére az áruhiteleknél változatlanul a karácsony előtti időszak a legerősebb: a szerződések közel harmadát az utolsó negyedében kötik meg a háztartások.)

Az áruhitelek piacának az idén az extrém hőség és a labdarúgó vb is segíthetett, hiszen előbbi a klímaberendezések, utóbbi pedig a televíziók iránti keresletet dobta meg.

A BiztosDöntés.hu elemzése szerint az áruhitelekre rá is fér a segítség. A jegybank adatai szerint 2026 első hat hónapjában 17 milliárd forint értékben vettek fel ilyen kölcsönöket az ügyfelek, ami hajszállal elmarad az egy évvel korábbi összegtől. 2024 első hat hónapjához mérten viszont már érezhetőbb mértékű a visszaesés, hiszen akkor még 20,5 milliárd forint áruhitelt vettek fel a vásárlók. 

Ráadásul a megkötött szerződések száma 7,4 százalékkal visszaesett a múlt év első hat hónapjához képest, így nagyjából 61 ezer kölcsönügyletet zártak le a bankok. Az áruvásárlási kölcsönök iránti kereslet pedig annak ellenére nem tud érdemben emelkedni, hogy közben a lakossági hitelfelvételben sorra dőlnek a rekordok, hihetetlen mértékű növekedés mellett.

Az áruhitelek iránti kereslet 2024-ben érte el a csúcspontját. Akkor több mint 180 000 szerződést kötöttek a pénzintézetek 46,5 milliárd forint értékben. Ezt a teljesítményt ugyanakkor 2025-ben már nem sikerült megismételni – a szerződések száma 14,6 százalékkal, az értékük pedig 12,6 százalékkal esett vissza, és az első félévben idén sem lettek kelendőbbek az áruhitelek.

Ennek hátterében több tényező is meghúzódhat. Az egyik, hogy mára kezd kifulladni az a lendület, amit a nagy online kiskereskedelmi portálok hoztak. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint közben a vásárlásra is szabadon költhető személyi kölcsönök iránti kereslet drasztikus mértékben megemelkedett az utóbbi két-három évben, ami nyilvánvalóan vont el keresletet az áruhitelektől is. Ráadásul a személyi kölcsönöket egyre egyszerűbb igényelni, és sok esetben nagyon gyorsan meg lehet kapni.

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint a kisebb, néhány százezer forintos összegű kölcsönöknél is egyre több az olyan ajánlat, amely versenyképes az áruvásárlási hitelekkel szemben.

Az online személyi hitelek nyújtására szakosodott Trive Bank például hosszabb ideje kínálatban tartja az eHitel Expressz nevű konstrukciót, amelynek futamideje 6 hónap, az igényelhető összeg 500 000 forint, az éves kamat pedig 9,4 százalék.

A CIB Banknál 10,60 százalékos kamattal is elérhető félmillió forintos személyi kölcsön, ha az ügyfél bankfiókban vagy telefonon keresztül igényli a hitelt, és megfelel a legjobb, „A” kategóriájú ügyfélminősítés feltételeinek.

Az Erste évi 16,99 százalékos kamattal ad 500 000 forint személyi kölcsönt, ha az ügyfél helyben vezetett számlájára legalább havi 500 000 forint jóváírás érkezik.

A MagNet Banknál ugyanekkora összeg most 16,50 százalékos kamattal igényelhető, haz az ügyfél jövedelme a pénzintézetnél vezetett számlára érkezik, és teljesülnek az egyéb feltételek is.

Az MBH Bank évi 15,49 százalékos kamattal is ad félmillió forint személyi kölcsönt, ha az igénylés online történik, és az ügyfél helyben vezetett számlára érkező jövedelme eléri a 400 000 forintot.

A Magyar Cofidis Bank kínálatában 1 millió forint összegű személyi kölcsön 13,55 százalékos, éves kamattal is elérhető, ha az ügyfél 450 000 forintot meghaladó, elsődleges havi nettó jövedelmet tud igazolni. Hatvan hónapos futamidőnél, 3 millió és 4,99 millió forint közötti összegnél ugyanakkor évi 9,9 százalékos kamat is elérhető, ha az igazolt havi jövedelem 450 000 forint feletti.

A Provident 19 hetes futamidejű, új ügyfeleknek szóló Start kölcsönénél 100 000 és 300 000 forint között mozoghat az igényelt összeg. A hitel éves kamata 12,43 százalék.


Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Mastercard: 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket - derül ki a Mastercard legfrissebb jelentéséből.
2026. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fejlett piaci hozamok, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hosszabb lejáratú papírokat vásárolt vissza

Jelentős hozamemelkedés következett be az amerikai állampapírpiacon, miután a közel-keleti konfliktus elhúzódásával kapcsolatos aggodalmak nyomán tovább emelkedett az olaj ára.
2026. 09. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek, miközben tovább nőtt az olaj ára

Az amerikai részvénypiacok immár negyedik egymást követő napon estek, mivel a közel-keleti konfliktus elhúzódása miatt tovább emelkedő olajárak fokozták az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat. A piaci hangulatot elsősorban az energiahordozók drágulása terhelte.
2026. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatokat az EKB

Csökkenéssel zártak tegnap a főbb európai indexek, a STOXX 600 0,7%-kal mérséklődött az előző napi, 1%-ot meghaladó esést követően.
2026. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Generáltervező vállalattal bővíti ingatlanszolgáltatási portfólióját az AKKO Invest

A generáltervezés területén dinamikusan fejlődő Aspectus Architect Zrt. megvásárlásáról állapodott meg az AKKO Invest Nyrt. A lépés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat megújult stratégiájához, melynek célja, hogy az AKKO Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává váljon.
2026. 09. 11. 08:30
Megosztás:

Visszatért a Coinbase Wallet: a Base App helyét újra a kereskedés veszi át

A Coinbase alig több mint egy év után visszahozta a Coinbase Wallet nevet, ezzel gyakorlatilag lezárva a Base App néven futó közösségi kísérlet egyik fontos szakaszát. Az önálló letétkezelésű, vagyis self-custodial alkalmazás új fókusza egyértelműen a kereskedés: a felhasználók több blokkláncon érhetnek el tokeneket, perpetual futures kontraktusokat, predikciós piacokat és tokenizált részvényeket.
2026. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Brit digitális eszközstratégia: a Lordok Háza megszavazta

A brit Lordok Háza 194–138 arányban megszavazta azt a módosítást, amely előírná a pénzügyminisztérium számára egy átfogó nemzeti digitális eszközstratégia kidolgozását. Ha a rendelkezés a törvényhozás következő szakaszait is túléli, a Treasurynek a törvény hatályba lépését követő 12 hónapon belül kellene bemutatnia, hogyan kívánja az Egyesült Királyság egységes keretbe foglalni a kriptoeszközök, stabilcoinok, tokenizált értékpapírok és digitális elszámolási rendszerek szabályozását.
2026. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Csak a Dunántúl egyes részein van esély az aszály számottevő csökkenésére

Többfelé várható eső, zápor csütörtökön és pénteken, de az aszály számottevő csökkentésére csak a Dunántúl egyes részein van esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 09. 11. 07:00
Megosztás: