Ősztől újabb panelboom várható

A nyári hónapokra jellemző szezonális lassulás ellenére idén júliusban jelentősen nőtt a vásárlói érdeklődés az ingatlanpiacon. Az új Otthon Start Program bejelentése már a hivatalos indulás előtt érezhetően aktivizálta a piacot, különösen a panellakások szegmensében, amely az ősszel várható ingatlanpiaci élénkülés élére kerülhet.

Ősztől újabb panelboom várható

Rekordszintű kereslet júliusban

Az Otthon Start Program bejelentését követően a Duna House értékesítői 39%-kal több vevő ügyfelet regisztráltak, mint egy hónappal korábban, miközben az ingatlanbemutatások száma is folyamatosan nő. „Az új érdeklődők többsége kifejezetten a program feltételeinek megfelelő ingatlanok vásárlását tervezi, azon belül pedig a panelek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés” – emelte ki Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Bár júliusban 9492 adásvétel történt – ami mintegy 18%-kal elmarad az egy évvel korábbitól –, a visszaesés szezonális jellegű, és a növekvő érdeklődés előrevetíti a közelgő őszi forgalomnövekedést.

Panellakások: gyorsabb eladások, emelkedő árak

Az utóbbi évekre jellemző, hogy a panellakások reagáltak leggyorsabban az élénkülő keresletre.  Vidéken átlagosan 70 nap, Budapesten körülbelül 60 nap alatt találtak vevőre – ez közel egy hónappal rövidebb értékesítési idő a tavalyihoz képest. Az Otthon Start várhatóan a jelenleg is rövid forgási időt tovább csökkentheti.

Az árak is tovább emelkedtek: júliusra Pesten az átlagos panel négyzetméterár meghaladta az 1,1 millió forintot, Budán elérte az 1,26 millió forintot, vidéken pedig 700–750 ezer forint/m² között alakult. Ez országos szinten közel 30%-os éves növekedést jelent, ami után kérdés, hogy a program mekkora további áremelkedést hozhat az év hátralévő részében.

Fiatal vevők és felújítandó ingatlanok előretörése

A vásárlói összetétel is az élénkülést támasztja alá: júliusban a fővárosi vevők 13%-a felújítandó ingatlant választott, vidéken pedig az első lakásvásárlók aránya egy év alatt 19%-ról 27%-ra nőtt. Az Otthon Start célcsoportját jelentő fiatal, első otthonukat kereső vásárlók egyre aktívabban jelennek meg, különösen a vidéki városokban.

„A jelenlegi, egyre erősödő keresleti hullám és a program kedvező feltételei együtt könnyen az elmúlt évek legerősebb őszi időszakát hozhatják a panelpiacon” – véli a Duna House vezető elemzője.

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás:

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás:

Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
2026. 01. 14. 02:30
Megosztás:

A nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
2026. 01. 14. 02:00
Megosztás:

Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon

Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
2026. 01. 14. 01:30
Megosztás:

Ingatlanértékesítés utáni adózás 2026-ban – mennyit adót kell fizetni ingatlan eladásakor?

Az ingatlanértékesítések számának növekedésével párhuzamosan 2026-ban is kiemelt jelentősége van annak, hogy a magánszemélyek pontosan tisztában legyenek az ingatlan eladásából származó jövedelem adózásának szabályaival. A személyi jövedelemadó rendszerében ez az egyik legösszetettebb terület, ahol egyetlen hibás feltételezés is jelentős adókockázatot hordozhat.
2026. 01. 14. 01:00
Megosztás:

Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
2026. 01. 14. 00:30
Megosztás:

Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében

A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026. 01. 13. 23:59
Megosztás:

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
2026. 01. 13. 23:30
Megosztás:

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás: