OTP elemzés
2021. 12. 03. 04:00
Eséssel zárta a csütörtöki kereskedési napot az OTP árfolyama és le is húzta a BUX teljesítményét, nem mozogtak erőteljesen az európai börzék sem. A befektetők a omikron felbukkanásával és az inflációs nyomás mellett a jegybankokra koncentrálnak, amelyek közül a régiós és hazai MNB a legszigorúbb az utóbbi hetek kamatemelési sorozatásval. Az EKB hidegvérrel elutasítja és továbbra is átmenetinek gondolja a CPI adatok általi pánikot, a Fed-nek pedig az erősebb dollár miatt van megkötve a keze. Bár még csak most kezdtük a decembert, azt azonban kijelenthetjük, hogy eddig idén is szép emelkedést mutatott be a hazai bankpapír, közel 35%-os emelkedésével. Évek óta jönnek a jóslatok egy újabb válságról, ennek ellenére az irányadó részvényindexek továbbra is éves csúcsok közelében pörögnek. Mindenesetre az utóbbi hetekben a koronavírus tartós hatásai és az árak folyamatos emelkedése miatt érezni feszültséget és kétségtelen, hogy 2022-ben még egy új irány is kialakulhat, ha a pénzcsapok is elapadnak a jegybankok kezében. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, ma az OTP-nél a 18 000 forintos ellenállás a legfontosabb, ha nem sikerül áttörést elérni, akkor a jövő heti vételi erő bajba kerülhet.

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok
A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista
Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Halottak napja - Temetői körkép
Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
Így emelkedik a pedagógusok bére
További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére
Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon
Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása
Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic
Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.