Pályázattal támogatják az élelmiszeripari beszállítók technológiai váltását

Hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását - jelentette be Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára csütörtökön Nobilis Mártonnal, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkárával tartott közös sajtótájékoztatón.

Pályázattal támogatják az élelmiszeripari beszállítók technológiai váltását

A GFM államtitkára ismertette, hogy a 300 millió és 500 millió forint közötti, vissza nem térítendő támogatásra október 12-e és 26-a között lehet beadni a jelentkezéseket, az elnyert támogatás a fejlesztés 70 százalékát is kiteheti, a 30 százalékos önerő egy része pedig hitel is lehet.

Nobilis Márton kiemelte: az élelmiszeripar stratégiai ágazat, itt is kellenek nemzeti bajnokok, akik képesek exportálni és a hazai piacot is ellátni, nekik pedig szükségük van beszállítókra.

Fábián Gergely hangsúlyozta, a 2021-es első Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP BP) sikeres volt, 57 projekt áll megvalósítás alatt 23 milliárd forint értékben. Példaként említette, hogy egyebek közt napelempark, hűtőtárolófejlesztés, gyártósorfejlesztés valósult meg. Az első kiírás sikere is mutatja, hogy a programot folytatni kell - jelentette ki.

Ismertette, hogy a most kiírt pályázaton egyebek mellett új eszközök beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, információs technológia-fejlesztésre, gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzésére, ingatan- és infrastrukturális beruházásra, megújuló energiaforrást hasznosító technológiákra pályázhatnak vállalatok, konzorciumok.

Az Agrárminisztérium államtitkára kiemelte, fontos, hogy fejleszteni, hatékonyabbá, modernebbé tegyék az élelmiszeripart, és ehhez a mostani beszállítói pályázat is hozzájárul.

Nobilis Márton államtitkára szerint, ha növelik a hatékonyságot az élelmiszeriparban, akkor sokkal erősebben lesznek jelen a magyar élelmiszerek a hazai boltokban. Korábban az élelmiszerláncokkal volt egy megállapodás, hogy minél több magyar terméket árulnak. Ezzel szemben az látszik, hogy egyre inkább a kevésbé biztonságos import termékek felé terelik a beszerzésüket - tette hozzá.

Nobilis Márton felhívta a figyelmet arra, hogy tavasszal indul a Vidékfejlesztési Operatív Program is, amely a korábbi 468 milliárd forint helyett 750 milliárd forintot irányoz elő élelmiszeripar fejlesztésre.

Az ÉLIP BP pályázatot a Gazdaságfejlesztési Minisztérium felügyelete alatt lévő Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. bonyolítja le. A programról további információ a információkat a https://neum.hu/elip23/ weboldalon található.

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás:

Összeomlás fenyegeti az Ethereumot? BitMine 6 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el

Az egyik legnagyobb Ethereum befektető (treasury) cég csapdába esett – megindulhat az eladás lavinája?
2026. 02. 01. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 3,01 százalékkal emelkedve 128 831,58 pontos történelmi csúcson fejezte be a hetet.
2026. 02. 01. 13:00
Megosztás:

Ön ezt észrevette? Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején

Csökkent a vágósertés termelői ára, a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési ára, alig változott viszont a baromfi termelői és a tojás csomagolóhelyi ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésekben.
2026. 02. 01. 11:00
Megosztás:

GSM-napot rendeznek a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

A csaknem negyedszázada használaton kívüli első generációs mobiltelefonjukat is újra kipróbálhatják a látogatók a február 14-i GSM-napon, amelyet a szegedi Informatika Történeti Kiállításon rendeznek meg a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az MTI-t.
2026. 02. 01. 10:00
Megosztás:

Így vehetsz fel havi 300 ezer forint készpénzt mától bankautomatából

Mától fontos változás lép életbe a bankautomatáknál: az ingyenes készpénzfelvétel több mint tíz éve fennálló, havi 150 ezer forintos limitje a duplájára emelkedik, így mostantól már 300 ezer forintot is felvehetünk díjmentesen. Az ingyenes készpénzfelvétel egyéb feltételei azonban változatlanok maradnak – derül ki a Bank360 közleményéből.
2026. 02. 01. 09:00
Megosztás:

Nagy István: hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

Az elmúlt év komoly kihívások elé állította a mezőgazdasági termelőket: a kiszámíthatatlan klímakörnyezet, a járványos állatbetegségek megjelenése és a piaci krízisek ismételten ráirányították a figyelmet a gazdálkodói tudatosság, illetve a mezőgazdasági kockázatkezelés jelentőségére. A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, amelyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a közösségi oldalán.
2026. 02. 01. 08:00
Megosztás:

Kihirdették a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményi központjára kiírt építészeti tervpályázat nyerteseit

Kihirdették a Magyar Természettudományi Múzeum új debreceni gyűjteményi központjára kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat eredményét: a tervpályázat nyertese a Sordo Madaleno Ltd., az Építész Stúdió Kft. és a Buro Happold Ltd. konzorciuma lett, "amelynek terve egyetlen, tömör, határozott téglalap alakú tömegként jelenik meg, racionális belső térszervezéssel és rétegzett, masszív homlokzattal, amely reflektál a régió geológiai adottságaira - jelentették be a város és a múzeum vezetői sajtótájékoztatón pénteken Debrecenben.
2026. 02. 01. 07:00
Megosztás: