Péntek 13.: Valóban több a kár, vagy ez csak babona?

Sokan babonás félelemmel tekintenek péntek 13-ára. Az Allianz Hungária tízéves kárstatisztikái szerint a káresetek száma ilyenkor valóban emelkedik: a péntekek amúgy is „kárintenzív” napnak számítanak, de ha a hónap 13. napjára esnek, a bejelentett károk száma átlagosan 17 százalékkal is meghaladja a többi nap átlagát. És bár a biztosító szakértői szerint a megelőzés és a tudatosság sokkal fontosabb, mint a babona, a közelgő június 13-án, pénteken is érdemes vigyázni magunkra és az értéktárgyainkra.

Péntek 13.: Valóban több a kár, vagy ez csak babona?

Nem minden gazdaságban számítanak szokványosnak azok a péntekek, amelyek az adott hónap 13. napjára esnek: a babonásabb országokban (amilyen például az Egyesült Államok) a tőzsdei kereskedésre is kihatnak ezek a napok. Ebben a hiedelmek mellett annak is szerepe lehet, hogy még élénken élnek a befektetők emlékeiben 1989. október 13-ának történései: azon a pénteken a mértékadó tengerentúli tőzsdeindex, a Dow Jones 7 százalékos eséssel zárt. 

Szintén jól mutatja a babonák erejét, hogy Írországban például péntek 13-án drasztikusan megcsappan az esküvők száma, miközben a szigetország repülőterein 4-5 százalékpontos forgalomcsökkenés tapasztalható a „normál” péntekekhez képest. 

Ha megnézzük az Allianz Hungária elmúlt tíz évi lakossági gépjármű- és lakásbiztosítási kárstatisztikáit, szemmel láthatóan a hétfői napokon a legmagasabb a káresemények száma. Ebben azonban szerepet kap az is, hogy gyakran a hét első munkanapján jelentik be a szombati és vasárnapi káreseményeket is. Amennyiben ettől megtisztítjuk az adatsort, a péntek lesz a listavezető: a hét ötödik napján 12 százalékkal több kárról érkezik bejelentés, mint egy átlagos napon, gépjárműkároknál pedig még magasabb, 22 százalék ez az arány – feltehetőleg a hétvégéhez kapcsolódó megnövekedett forgalom következtében.

A nagy kérdés az: mi a helyzet a hónap 13. napjára eső péntekekkel? A 2015 elejétől 2024 végéig tartó tízéves periódusban összesen 18 ilyen nap volt, és az adatok arról tanúskodnak: ezeken 5 százalékkal több káreseményt jelentenek be az ügyfelek, mint a nem 13-ára eső péntekeken. Amennyiben az összes többi nap átlagával vetjük össze ennek a 18 napnak a számait, akkor 17 százalékkal magasabb értékeket kapunk. 

Az elmúlt 10 év legsúlyosabb péntek 13-ája egyébként 2017 januárjában volt, amikor több mint kétszer annyi káresetet rögzítettek az Allianz Hungária Zrt. munkatársai, mint egy átlagos napon, az ingatlanokat ért károkat nézve pedig háromszor annyit.

Összesítve tehát az eredményeket: a péntek 13-a „pénteksége” jóval többet számít a kedvezőtlenebb káradatok kialakulásában, mint az, hogy a hónap 13. napjára jön ki a hét ötödik napja. A lényeg, hogy ezen a napon is, mint mindig, felkészülten, megfelelő biztosítással rendelkezve álljunk elébe az esetlegesen bekövetkező váratlan eseményeknek.

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá

Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 17:30
Megosztás:

7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon

Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
2026. 03. 17. 16:30
Megosztás:

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik - hangsúlyozta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a köztestület Külgazdasági Évnyitó 2026 - Fókuszban a külpiacok című rendezvényén.
2026. 03. 17. 16:00
Megosztás:

Nőtt az Audi Hungaria árbevétele tavaly

Az Audi Hungaria Zrt. 9,222 milliárd euró (3611,9 milliárd forint) árbevételt ért el tavaly, 611 millió euróval (239,3 milliárd forint) többet, mint 2024-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 15:30
Megosztás:

Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető: kilőttek a gázpalack-keresések Magyarországon és a régióban

A nemzetközi energiapiaci bizonytalanság a vásárlói keresésekben is azonnal megjelent: Magyarországon igen nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés az Árukereső.hu adatai szerint. A jelenség nem egyedi, a régió több országában is hasonló trend figyelhető meg, ahogy a fogyasztók igyekeznek felkészülni az esetleges áremelkedésekre vagy ellátási zavarokra.
2026. 03. 17. 15:00
Megosztás:

Altcoin-robbanás a piacon: Ethereum és XRP vezeti a kriptovaluta emelkedést

Új lendület érkezett a kriptopiacra: miközben a Bitcoin visszafogottan emelkedik, az altcoinok látványos napi nyereségekkel dominálják a mezőnyt. Az Ethereum és az XRP az élre állt, miközben a tőke egyre inkább a kisebb projektek felé áramlik.
2026. 03. 17. 14:30
Megosztás:

Lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házaknál egyre nagyobb az alku, a prémium és lakhatásra is alkalmas nyaralók ára viszont emelkedik.
2026. 03. 17. 14:00
Megosztás:

Az MBH Bank Nyrt. bekerült a BÉT részvényindexébe, a BUX-ba

Az MBH Bank sikeresen teljesítette a BUX indexkosárba kerülés feltételeit, így április 1-jétől bekerül a Budapesti Értéktőzsde első számú részvényindexébe. A BUX indexkosárba való bekerülés előzménye, hogy az MBH Bank az előző év végén a hazai tőkepiac elmúlt 25 évének legnagyobb részvénytranzakcióját hajtotta végre, több mint 12 ezer befektetőt bevonva a bank tulajdonosi körébe. A hazai tőzsdei folyamatok legfontosabb mutatószámaként ismert BUX indexbe való bekerülés egy újabb fontos mérföldkő az MBH Bank tőkepiaci szintlépése kapcsán, egyúttal tovább erősíti a hitelintézet pozícióját a hazai részvények körében.
2026. 03. 17. 13:30
Megosztás:

Bitcoin ára újra 75 ezer dollár felett: valódi bikapiac vagy technikai illúzió?

A Bitcoin áttörte a 75 000 dolláros szintet, ami újra felkorbácsolta a piaci lelkesedést – de a felszín alatt komoly kérdések húzódnak. Vajon egy új bikaciklus kezdetét látjuk, vagy csupán egy törékeny, technikai tényezők által hajtott emelkedést?
2026. 03. 17. 13:00
Megosztás:

A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére

A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.
2026. 03. 17. 12:30
Megosztás:

Ünneplés húsvéti hangulatban: dekorációs ötletek otthonra

Ahogy közeleg a tavasz, egyre inkább érezzük a természet újjászületését és a húsvét közeledtét. Ez az időszak tökéletes arra, hogy frissességet és vidámságot vigyünk otthonunkba.
2026. 03. 17. 12:00
Megosztás:

Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban

2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad. A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.
2026. 03. 17. 11:30
Megosztás:

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.
2026. 03. 17. 11:00
Megosztás:

A csökkenő olajárak nyomán enyhültek a globális inflációs félelmek, mérséklődtek a kötvényhozamok

Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
2026. 03. 17. 10:30
Megosztás:

A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak

1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
2026. 03. 17. 10:00
Megosztás: