Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.

Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,05 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,36 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,78 százalék erősödést jelzett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest.

Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 0,38 százalék, a frankfurti DAX index 1,12 százalék pluszban állt, a párizsi CAC40 index pedig 0,51 százalék nyereséget jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,61 dollárral, 0,75 százalékkal, 80,50 dollárra csökkent.

Az amerikai kereskedés kezdetekor az arany határidős jegyzése 2354,30 dolláron állt unciánként, 0,36 százalékos (8,50 dolláros) erősödéssel.

Az európai gázár jelentősen emelkedett. Az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júliusi határidőre megawattóránként 36,745 eurón állt délután fél négy körül, 7,369 százalékkal meghaladva az előző kereskedési nap záróértékét. Három hónapja 27,29 eurón, egy éve 43,74 eurón, két éve 59,86 eurón zárt.


A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás:

A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
2026. 10. 14. 08:40
Megosztás:

Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
2026. 10. 14. 08:00
Megosztás:

Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás:

Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik

A Magyarországon idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ. Bár az arány az elmúlt egy évben alig változott, Magyarország egy helyet előrelépett a carVertical legfrissebb átláthatósági indexében.
2026. 10. 14. 05:30
Megosztás:

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a figyelmet a PwC Magyarország az MTI-nek küldött keddi közleményében.
2026. 10. 14. 05:00
Megosztás:

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás:

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás: