Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 1,54 százalék, a frankfurti DAX-index 1,27 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 1,87 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,53 százalékkal emelkedett. Az európai tőzsdezárás után (17.55 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 1,66 százalékos pluszban, az S&P 500-as index 1,26 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,92 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,36 dollárral, 1,83 százalékkal, 75,64 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 0,88 százalékkal (17,55 dollárral) 1977,95 dollárra csökkent. Az európai gázár emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júliusi határidős jegyzésében 1 megawattóra 23,465 eurón állt 17:55 körül, ami 1,567 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 45,62 eurón, egy éve 76,65 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon

Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
2025. 05. 11. 10:00
Megosztás:

BKK: Újabb járatokon lesz elsőajtós felszállás

Hétfőtől újabb járatokon vezeti be a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2025. 05. 11. 09:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa ellátogatott egy Rómához közeli Szűz Mária-kegyhelyre

Az új pápa, XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.
2025. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás:

„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak

Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?
2025. 05. 10. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár fölött jár, az Ethereum ára szárnyal a Pectra frissítés hatására

Bitcoin új csúcsot dönget, miközben az USA nem emel kamatot és az Ethereum történelmi frissítést kap: ezek a legjelentősebb kriptovaluta hírek most, amik mozgatják a kriptotőzsdéket.
2025. 05. 10. 16:00
Megosztás:

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-bejegyzésében pénteken.
2025. 05. 10. 15:00
Megosztás: