Rekordon a be nem töltött állások száma a brit vállalati szektorban

A kedden ismertetett legfrissebb statisztikai felmérés szerint rekordra emelkedett a be nem töltött álláshelyek száma a brit vállalati szektorban. A krónikus munkaerőhiány az elmúlt hetekben hosszabb ideig tartó üzemanyag- és élelmiszerellátási fennakadásokat okozott Nagy-Britanniában.

Rekordon a be nem töltött állások száma a brit vállalati szektorban

A brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a szeptember és november közötti időszakban a brit vállalatok átlagosan 1 219 000 betölthető, de üres munkahelyet tartottak nyilván, 434 500-zal többet, mint a tavalyi első naptári negyedévben, vagyis közvetlenül a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtt. Az ONS hangsúlyozza: a be nem töltött alkalmazotti állások számának növekedési üteme 17,9 százalékra lassult ugyan a vizsgált időszakban a megelőző negyedévben mért 35,4 százalékról, egy kivételével azonban a brit gazdaság összes ágazatában így is emelkedett a meghirdetett üres munkahelyek száma.
    
A statisztikai hivatal kiemeli azt is, hogy száz alkalmazotti állásra a szeptembertől novemberig tartó időszakban négy be nem töltött munkahely jutott, és ez szintén rekord. A foglalkoztatottsági ráta a vizsgált három hónapban 0,2 százalékponttal 75,5 százalékra emelkedett, a munkanélküliség 0,4 százalékponttal 4,2 százalékra csökkent a brit gazdaságban. Az elsősorban a kínálati oldalon kialakult, egyre szélsőségesebb mértékű nagy-britanniai munkaerőhiány az elmúlt időszakban komoly ellátási problémákat okozott mindenekelőtt a lakossági élelmiszer- és üzemanyag-ellátásban.
    
A teherautósofőrök krónikus hiánya és az ebből eredő ellátási fennakadások a harmadik negyedév végén országszerte hetekig tartó pánikszerű üzemanyag-felvásárláshoz és emiatt ugyancsak hosszabb ideig elhúzódó súlyos hiányokhoz vezettek. A pánikvásárlások közvetlen előzményeként először a BP, majd több más nagy forgalmazó is bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal. Az élelmiszerboltokban nem volt ehhez mérhető pánikszerű felvásárlási hullám, ennek ellenére azonban visszatérő jelzések érkeztek arról, hogy egyes boltokban sokszor üres polcok fogadták a vásárlókat.
    
A brit kormány lehetővé tette a brit vállalatoknak ötezer külföldi kamionsofőr toborzását élelmiszer- és üzemanyagszállítási feladatok ellátására, gyorsított munkavállalási eljárással, de csak korlátozott időre, és ez a program már véget is ért.
    
A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint azonban a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, nem utolsósorban azért, mert a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás: