Rekordot döntött idén a kormányablakok ügyfélforgalma

Az országban működő több mint 300 kormányablak még egyetlen évben sem bonyolított akkora ügyfélforgalmat, mint idén november végéig - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken a Baranya vármegyei Harkányban, ahol új kormányablakot adtak át.

Rekordot döntött idén a kormányablakok ügyfélforgalma

György István elmondta: a fürdővárosban pénteken átadott kormányablakkal együtt már 320 járási és kerületi helyen lehet ügyeket intézni Magyarországon, egyben a harkányi átalakításával az összes okmányiroda kormányablakká formálása befejeződött.

Közölte: míg az eddigi csúcsévben, 2019-ben 14,6 millió ügyfél fordult meg a kormányablakokban, 2025 novemberének végén már a 15 milliós - 70-75 százalékban okmányügyes - ügyfélforgalmat is átlépték, ez a szám pedig az év végéig tovább fog nőni.

Mindez vélekedése szerint azt jelenti, hogy az emberek igénylik, szeretik a lakhelyükhöz minél közelebbi ügyintézési lehetőséget.

Magyarországon ugyanis ma több mint 6,5 millió ember él olyan településen, ahol már van kormányablak, míg a legtávolabb élőknek sem kell 12-14 kilométernél többet utazniuk ezekért a szolgáltatásokért.

Felidézte, hogy a 2011 óta tartó időszak a magyar közigazgatás rendkívüli megújítását hozta anélkül, hogy ez az emberek életét komolyabban megbolygatta volna. Az egész közigazgatás intézményrendszerében megújult, így egy sokkal logikusabb, ügyfélbarát, nagyon végiggondolt koncepció alapján kialakított intézményrendszer jött létre a kormányhivatalok megalakulásával, a kormányablakok megnyitásával, a járások visszatérésével – emelte ki.

Ismertetése szerint ma összesen már 320 olyan kormányablak működik - gyakorlatilag ugyanazzal a feladattal és hatáskörportfólióval -, amely a járásokban vagy a kerületi hivatalokban teljesít szolgálatot, míg egy nagy központi teljesít szolgálatot a központi okmányirodából kinőve.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a harkányi kormányablak megkönnyíti a városban és annak környékén élők dolgát, ugyanis "a jó közigazgatás gazdasági versenyképességi tényező", nem mindegy ugyanis, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy ügyintézés.

Felhívta a figyelmet arra, hogy más területen is igyekezett a kormány az emberek segítségére lenni: az adóhivatal már közel ötmillió munkavállalónak készíti el a személyi jövedelemadó bevallását, míg az EESZT vagy a DÁP telefonos alkalmazással is egyre több, korábban csak személyesen intézhető ügy kerül digitális platformra.

György István azt mondta: bár a kormányzat igyekszik a legújabb kor technológiáját az emberek szolgálatába állítania, a személyes ügyintézésre a jövőben is mindig biztosítanak professzionális szakembereket a közigazgatásban, hiszen "az emberek kifejezetten preferálják Magyarországon a személyes kapcsolattartást".

Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte: a járásban a harkányi a harmadik kormányablak, és azért volt szükség rá, mert az aprófalvas térségben problémát jelentett sokaknak a másik két hely felkeresése. Mivel a kormányzat számára fontosak a kistelepüléseken élők, a helyiek ötletét karolta fel a közigazgatási tárca – emelte ki.

Horváth Zoltán baranyai főispán azt mondta, az elmúlt tizenkét évben tizenkét kormányablak nyílt meg a vármegyében a harkányival együtt, s van már egy kifejezetten gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére szolgáló hely is Pécsen.

Az 52 millió forintos központi támogatással kialakított harkányi kormányablak a siklósi és villányi mellett segíti a dél-baranyai térségben élőket
– emelte ki.

A harkányi kormányablakot a baranyai fürdőváros központi helyén, a polgármesteri hivatal épületében alakították ki a korábbi okmányirodából. A meglévő épületrészben az új ügyféltér mellett gyerekbarát váró, mosdó, szerverszoba és irattár létesült.


Több százmillió eurós a kár Franciaországban az országos tiltakozónap után

A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után, amelyek több százmillió eurós anyagi kárt okoztak.
2026. 10. 18. 23:00
Megosztás:

Folytatódik a nyugodt, őszi idő a jövő hét elején

A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel, majd a hét közepén többfelé lehet eső, zápor. Az október 23-ai nemzeti ünnepen, pénteken azonban csökken a felhőzet és 13-19 fok várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 18. 22:00
Megosztás:

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be egyes támogatásoknál

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatási felhívásainál - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 10. 18. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

Macron: szégyenérzet és düh uralkodik Franciaországban a zavargások miatt

Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat követően a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulást zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás: