Robbantott jelentésével a Tesla

Közel 6%-os pluszban van a Tesla határidős papírja, miután a cég remek negyedéves jelentést tett közzé 2022 első negyedévére vonatkozóan.

Robbantott jelentésével a Tesla

A 18,76 milliárd dolláros bevétel éves szinten 81%-kal nőtt és meghaladta a 17,92 milliárdos piaci konszenzust. Az egy részvényre jutó eredmény elképesztő mértékben, 42%-kal lett nagyobb, mint amit az elemzők becsültek (3,22 dollár vs 2,27 dollár), ez éves szinten nem kevesebb, mint 346%-os növekedést takar.

A remek teljesítmény mögött elsősorban az autógyártás marzsának 26,5%-ról 32,9%-ra történő megugrása állt (a konszenzus 28,4% volt), ami a drágább modellek nagyobb részarányának köszönhető. Elon Musk 50%-os növekedést vár az eladott autók számában, míg a másfél millió legyártott járműt sem tartja elképzelhetetlennek az idei évre (nagyjából 61%-os éves bővülés lenne), ehhez növelni is tervezik a gyártási kapacitásaikat. (forrás: ERSTE)

A Tesla részvények tőzsdei árfolyama az elmúlt 3 hónapban

Kényszerű tudatosság: még mindig az ár a legfontosabb a vásárlásnál, de nem mindegy, mit kapunk érte

Többnyire hetekig beleássuk magunkat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntünk nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor. Az ár és a funkciók mellett az energiatakarékosság fontosabb kritérium lett, mint valaha, felértékelődött a szolgáltatások szerepe, majdnem minden második ember pedig új termék vásárlása előtt inkább megpróbálja megjavíttatni elromlott készülékét – derült ki a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából.
2023. 02. 02. 18:30
Megosztás:

A vártnál jelentősebben csökkent a német export és az import decemberben

Decemberben Németország exportja 6,3 százalékkal, 127,4 milliárd euróra csökkent, az importja pedig 6,1 százalékkal, 117,4 milliárd euróra esett novemberrel összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön.
2023. 02. 02. 18:00
Megosztás:

A GVH megszüntette az eljárást az ingatlan.com üzemeltetőjével szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés - jelentette be csütörtöki közleményében a hivatal.
2023. 02. 02. 17:30
Megosztás:

A gerincgyógyászati diagnosztikát segítő informatikai megoldáson dolgoznak az SZTE kutatói

A gerincgyógyászati diagnosztikát segítő informatikai megoldáson dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Budai Egészségközpont Kft., valamint az IFUA Horváth & Partners Kft. munkatársaival együttműködve - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 02. 02. 17:00
Megosztás:

Több mint 800 millió forintból fejleszthet Vésztő

Több mint 800 millió forintot nyert el uniós forrásból beruházásokra a Békés vármegyei Vésztő.
2023. 02. 02. 16:30
Megosztás:

A kőolaj ára nagyot csökkent szerdán, de ma már ismét erősödik

A WTI 77,2, a Brent pedig 83 dollár/hordó volt ma reggel az áprilisi határidőre, míg az Ural azonnali árjegyzése 56,2 dollár/hordót tett ki.
2023. 02. 02. 16:00
Megosztás:

A vártnál jobb eredményt ért el a Meta

40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot indít a Meta – tette közzé tegnap piaczárás utáni negyedik negyedéves gyorsjelentésében a tech óriás.
2023. 02. 02. 15:30
Megosztás:

Kedvező az Infineon környezete

Az első pénzügyi negyedévben az Infineon 3,95 milliárd eurós árbevétele enyhén elmaradt a 4 milliárd eurós piaci várakozástól.
2023. 02. 02. 15:00
Megosztás:

Energiaár-vezette inflációs lassulás

Tegnap kellemes meglepetés volt, hogy januárban gyorsan süllyedt az infláció. Az Eurózónában a korábbi 9,2%-ról 8,5%-ra mérséklődött az infláció, gyorsabb ütemben, mint ahogy a 8,9%-os elemzői konszenzus várta volna.
2023. 02. 02. 14:30
Megosztás:

Powell szavaiból csak a pozitívumokra figyeltek a befektetők

Nem okozott meglepetést tegnap a Fed kamatdöntő testülete, miután 25 bázisponttal 4,5-4,75%-ra emelte az alapkamatot.
2023. 02. 02. 14:00
Megosztás:

Új, ügyfélbarát módosításokat vezet be a kormány a lakásbiztosítások piacán

A kormány 2023. február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött; a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került - jelentette be csütörtöki közleményében a GFM.
2023. 02. 02. 13:30
Megosztás:

Szétválás Európa és az USA között

Tegnap Jerome Powell már enyhébb hangnemet ütött meg, ami nem csak dollárgyengülést hozott, hanem a részvénypiacokon újabb emelkedést is.
2023. 02. 02. 13:00
Megosztás:

A Bank of England tizedik kamatemelésének bejelentését várja csütörtökre a piac

A piaci szereplők és a londoni elemzői közösség egyöntetű várakozása szerint csütörtökön - idei első kamatdöntő ülése után - újabb kamatemelést jelent be a Bank of England. Ha az előrejelzések helytállónak bizonyulnak, a brit jegybank tizedszer emelné alapkamatát a szigorítási ciklus több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta.
2023. 02. 02. 12:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás háztartási gépekkel – Lehetséges?

Az energiaválságnak nevezett időszakban a villamos energia tudatos megtakarítása jelentős összegeket hagyhat a családok zsebében. Érdemes és fontos tisztában lennünk a fogyasztáscsökkentés lehetőségeivel – vegyük górcső alá a legnagyobb háztartási gépeinket és vizsgáljuk meg, mely szokásaink megváltoztatása lehet szükséges.
2023. 02. 02. 12:00
Megosztás:

Ennyit nőtt 2021 decemberéhez képest a vendégéjszakák száma

2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. 02. 02. 12:00
Megosztás:

Novemberben 1 milliárd 415 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány

2022. novemberben a kivitel volumene 9,5, a behozatalé 15 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 1 milliárd 415 millió euró volt, az egyenleg 1 milliárd 372 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest - közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. 02. 02. 11:30
Megosztás:

Javult kissé a Caixin kínai feldolgozóipari teljesítményindexe januárban

Januárban kissé javult, de továbbra is a kínai feldolgozóipar teljesítményének gyengülését jelezte a Caixin gazdaságkutató beszerzésimenedzser-indexe.
2023. 02. 02. 11:00
Megosztás:

Négyszázmillió forintos vízrendezés kezdődött Alsónyéken

Négyszázmillió forintos vízrendezési projekt kezdődött Alsónyéken a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával - közölte a Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal az MTI-vel.
2023. 02. 02. 10:30
Megosztás:

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2023. 02. 02. 10:00
Megosztás:

Kilőtt a kakaós csiga és a hamburger ára

Tovább tart az árak erőteljes emelkedése a gyerekek által használt mindennapos termékek esetében - derül ki a K&H gyerekinflációs kosarából. A többek között gyerekcipőt, joghurtot, narancslét és kakaós csigát tartalmazó kosár egy év alatt 21 százalékkal, 2019 decemberéhez képest pedig több mint 30 százalékkal drágult. Például a kakaós csiga ára éves szinten 53, hároméves összevetésben pedig 81 százalékkal nőtt.
2023. 02. 02. 09:30
Megosztás: