„Romantikus” csalókra figyelmeztet az Erste

Mielőtt belevetnénk magunkat egy új kalandba valamelyik társkereső oldalon vagy közösségi média felületen, jó, ha tudjuk, hogy ezeket a lehetőségeket a csalók is előszeretettel használják, de ők nem igazán romantikus megfontolásból. Az Erste Valentin-napi kampánya a biztonságos ismerkedést helyezi középpontba. A bank honlapján, közösségi oldalain az úgynevezett romantikus csalásra hívja fel a figyelmet, amellyel bűnözők évről évre egyre nagyobb kárt okoznak.

„Romantikus” csalókra figyelmeztet az Erste

Az úgynevezett nigériai típusú csalás az átverések egyik legrégebbi, ma is használt változata. Lényege, hogy a bűnözők valamilyen megtévesztő történettel, például egy mesés örökségből ígért részesedésért pénz utalására veszik rá áldozatukat. A nigériai átverés egyik verziója a romantikus vagy szerelmi csalás, amely elsősorban az online térben, emailen, közösségi média oldalakon, online társkereső portálokon terjedt el az utóbbi években. A bűnözők romantikus kapcsolatot igyekeznek kialakítani a kiszemelt áldozattal, mindent megtesznek, hogy elnyerjék a bizalmát és meggyőzzék arról, valódi szerelmi viszony alakult ki közöttük. A romantikus csalások károsultjai vagy maguk utalnak pénzt "szerelmüknek", vagy óvatlanul hozzáférést biztosítanak banki adataikhoz, netbankjukhoz.

„A szerelmi csalások nem csak hatalmas anyagi, de érzelmi károkat is okozhatnak, amivel foglalkozni kell. Az áldozatok ráadásul a legtöbb esetben szégyellik, ami velük történt, így segítséget sem mernek kérni. Pedig fontos, hogy ezekről az esetekről a bankok és a hatóságok is tudomást szerezzenek, hiszen így akár meg is lehet akadályozni egy-egy esetet, esetleg csökkenteni a kár összegét. A Valentin-nap közeledtével még inkább megszaporodhatnak az ilyen csalások, az Erste ezért most honlapján és közösségi oldalain hívja fel a figyelmet ezekre a visszaélésekre. Azt is összeszedtük, mit tehetnek az ügyfelek, hogy pénzük továbbra is biztonságban legyen” – mondta el Kósa Anna, az Erste compliance vezetője. Szerinte a környezet, a rokonok a barátok sokat tehetnek azért, hogy megóvják az áldozatokat: ahogyan óriási érzelmi megterhelést jelent egy szakítás, vagy akár egy rosszul sikerült randi is, úgy még nagyobb traumát jelenthet egy csalás áldozatává válni. Ez óriási fájdalommal járhat, fontos, hogy ne bagatellizáljuk el az áldozatok érzéseit és empátiával forduljunk feléjük.

Nagy-Britanniában évről évre nő az ilyen jellegű visszaélések száma. Az elmúlt évben az NFIB (Nemzeti Csalási Hírszerző Iroda) több mint nyolcezer bejelentést kapott romantikus csalásokról, a károsultaknak okozott veszteség meghaladta a 92 millió fontot. Az Egyesült Államokban az FBI internetes bűnözéssel kapcsolatos panaszközpontjához (IC3) 2022-ben több mint 19 ezer bejelentés érkezett romantikus csalások miatt, az érintettek összesen közel 740 millió dollárt utaltak át a bűnözőknek. A csalóktól a magyarországi ügyfelek sincsenek biztonságban. A szerelmi csalásokról nem készül hazánkban statisztika, de a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben a bűnözők több mint 9 milliárd forint kárt okoztak az átutalásokhoz kötődő visszaélésekkel, többet, mint 2022-ben egész évben. A visszaélések között sok a valamilyen pszichológiai manipulációt alkalmazó csalás.

Az Erste tapasztalatai szerint egyre több ügyfélnél próbálkoznak a romantikus csalók. A visszajelzések alapján a bűnözők elsősorban az egyedülálló középkorú, negyvenes, illetve ötvenes éveikben járó nőkre utaznak. Ugyanakkor egyre több magányos férfi is áldozatul esik a csalóknak. A bank egyik hölgy ügyfele például már a közös életet és házvásárlást tervezgetett a tengerentúlon élő, személyesen soha nem látott „szerelmével”, akinek hozzáférést adott saját bankszámlájához, hogy a férfi az ingatlanvásárláshoz szükséges pénzt arra utalhassa. Másik esetben az Erste egyik férfi ügyfele munkahelyet váltott és másik városba költözött, mert külföldön élő, magyarul nem beszélő „barátnője” elhitette vele, hogy Magyarországra költözik és abban a városban akar letelepedni. Ám addig is, míg a nagy találkozás összejön, a hölgy különféle indokokkal csalt ki pénzt áldozatától, akinek az sem volt furcsa, hogy általa nem ismert emberek számlájára utal, akikről „kedvese” azt állította, hogy a kollégái.

Az Erste tanácsai – Így védekezz a csalók ellen!

·         Ismerkedés közben is légy résen! Ha bárki banki adatokat vagy pénzt, átutalást kér tőled, gyanakodj és fordulj a bankodhoz! Személyesen sem adnád oda a pénzedet csak úgy, mert arra kérnek, miért tennéd meg ezt egy idegennek, akit sohasem láttál?

·         A bankkártya adataidat, a PIN-kódodat és az online bankoláshoz szükséges belépési kódjaidat soha ne add meg senkinek, hiszen így hozzáférést adsz a pénzedhez!

·         Ha valaki hihetetlennek és túl filmbeillőnek tűnő történettel áll elő, fogj gyanút!

·         A társkereső oldalakon érkező üzenetekkel is légy óvatos, mert nem mindig tudhatod, hogy ki van a profil mögött. Ha valakit nem ismersz személyesen, mindig légy szkeptikus!

·         Ha teheted, keress rá az illetőre a közösségi oldalakon és az interneten, hogy lásd, ott is ugyanazok az információk szerepelnek róla, mint amiket neked mondott!        

·         Ha ellentmondásba keveredik a beszélgetések során, többször érinti ugyanazt a témát, de mindig máshogy mondja el, gyanakodj!

Mit tegyél, ha mégis csalás áldozata lettél?

·         Azonnal hívd a bankod ügyfélszolgálatát!

·         Miután egyeztettél az ügyfélszolgálattal, javasoljuk, hogy tegyél rendőrségi feljelentést is, amit a banknak is továbbíthatsz, hogy segíthesd az ottani kivizsgálást!


Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás: