Sokan hiszik azt, hogy néhány év házasság után mindenük közös lesz, pedig nem!

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) legújabb online felméréséből. A válaszadók fele nem tudta, hogy – ettől eltérően rendelkező házassági vagyonjogi szerződés nélkül – a házastársaknak minden bevételük, de még a tartozásaik is közösek. Kétharmaduk a házassági vagyonjogi szerződés előnyeit sem ismeri, például, hogy egy ilyen szerződésben a házaspárok a törvénytől eltérő vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, ami a házastárs különvagyonát is megmentheti a másik vállalkozásának csődje esetén.

Sokan hiszik azt, hogy néhány év házasság után mindenük közös lesz, pedig nem!

A házassági és élettársi vagyonjogi ismereteket vizsgálta online felmérés keretében a MOKK. Többek között arra kereste a választ, hogy tudják-e a házasságban és élettársi viszonyban élők, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak rájuk. Például, hogy közös lesz-e minden vagyona a párnak a házasságkötés után, kit illet meg az esküvő előtt alapított vállalkozásból származó bevétel, vagy a törvény szerint milyen arányban kell osztozkodniuk az élettársaknak különválás esetén, és számít-e, ha a pár az esküvő előtt már együtt élt. Arra is rákérdezett a MOKK által készített felmérés, hogy hogyan viszonyulnak a kitöltők általánosságban a házassági vagyonjogi szerződéshez.

Nem szeretjük a házassági vagyonjogi szerződést, de nem is tudjuk, mire jó

Csak a válaszadók 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hasznosnak tartja, és kötött is már házassági vagyonjogi szerződést, egyötödük pedig azt válaszolta, csak akkor fog, ha lesz majd jelentősebb vagyona. Csaknem felük azonban egyáltalán nem tartja szükségesnek, hogy rendelkezzen ilyen szerződéssel a vagyonáról. Kétharmaduk ugyanakkor nincs is tisztában azzal, hogy valójában mire jó a házassági vagyonjogi szerződés. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy házassági vagyonjogi szerződést csak azok kötnek, akik eleve a válásra készülnek, és ez kizárólag arra szolgál, hogy még békességben, tiszta fejjel el lehessen osztani a vagyont. Valójában egy ilyen szerződésben bármilyen vagyoni kérdést tisztázni lehet, még akár azt is, hogy ki fizeti a rezsit, és ki a lakbért.

„A házaspárok ezzel saját vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, és eltérhetnek a törvényi szabályozástól is, ami különösen hasznos lehet akkor, ha a pár egyik tagja saját vállalkozást működtet, de nem szeretné kockára tenni a családi vagyont” – mondta Tóth Ádám, a MOKK elnöke. A házaspároknak ugyanis alapesetben minden tartozása közös, amit a válaszadók alig több mint fele tudott csak jól. Házassági vagyonjogi szerződésben azonban máshogy is rendelkezhetnek, ezzel megvédhetik a házastársukat a vállalkozás csődjétől vagy egy hitel visszafizetésének terhétől, így a másik különvagyonából már nem követelhető a tartozás.

A tartozások mellett a bevételek is közösek

A kitöltők fele nem volt tisztában azzal, hogy a házastársaknak alapesetben, vagyis, ha nincs ettől eltérően rendelkező házassági vagyonjogi szerződésük, nemcsak a tartozásaik, hanem a bevételük is közös, még azok a bevételek is, amelyek különvagyonból, akár az egyikük tulajdonában lévő lakás bérbeadásából származnak. Így amennyiben például az örökölt lakást a házastárs bérbe adja, az abból befolyt bevétel már közös vagyonnak számít. Kétharmaduk viszont jól tudta, hogy például a férj esküvő előtt vásárolt lakása, és minden olyan vagyontárgy, amellyel a házastársak már a házastársi vagyonközösség létrejötte előtt is rendelkeztek, automatikusan – egy szűk kivételtől eltekintve – sosem lesznek a közös vagyon részei, csak akkor, ha erről házassági vagyonjogi szerződésben rendelkeznek.

Azonban sokan (a kitöltők negyede) hiszik azt tévesen, hogy öt év házasság után a felek minden vagyona automatikusan közös lesz. Ennek az elterjedt tévhitnek annyi valóságalapja van, hogy azok a szokásos mértékű vagyontárgyak, amelyek a mindennapi közös életvitelt szolgálják (például az egyikük esküvő előtt vásárolt ágya vagy hűtőszekrénye, amelyet közösen használnak), öt évnyi házassági életközösség után valóban közös vagyonnak számítanak.

Sok a tévhit az élettársakkal kapcsolatban

Sokan nem tudják, hogy az élettársakra teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra. Az élettársak együttélésük ideje alatt – hacsak nem kötnek egymással ettől eltérő élettársi vagyonjogi szerződést – végig önálló vagyonszerzők maradnak, ami azt jelenti, hogy a házastársakkal ellentétben nem keletkezik közös vagyonuk azon az alapon, hogy egymással élettársi kapcsolatban éltek.

A kitöltők kétharmada nem volt tisztában azzal, hogy az élettársaknak automatikusan nem keletkezik közös vagyona csak azért, mert párként egy háztartásban élnek. Nem számít, hogy mennyi ideig éltek együtt, és az sem, hogy született-e e közös gyermekük. Az élettársak szétválás esetén csak annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel az együttélés ideje alatt a vagyonszaporulathoz hozzájárultak. Amennyiben az élettársak a későbbiekben házasságot kötnek egymással, akkor vagyonjogi szerződésben rögzíthetik, hogy a házasságot megelőzően mi volt a közösen keletkezett és mi a különvagyon.

A válaszadók csaknem fele szintén helytelenül gondolta, hogy egyáltalán nem számít a vagyoni viszonyok szempontjából, ha a házaspár az esküvő előtt már élettársként is együtt élt. Valójában számít, ugyanis, ha a házasságkötést élettársi kapcsolat előzte meg, akkor már az együttélés kezdetétől (és nem a házasságkötés időpontjától) érvényesül a törvényes vagyonjogi rendszer, vagyis visszamenőleg is keletkezhet közös vagyonuk.

A legtájékozottabbak abban voltak a kitöltők, hogy közösek lesznek-e azok a vagyontárgyak, amelyeket a házaspár egyik tagja örököl. Több mint kétharmaduk helyesen tudta, hogy az örökölt és az ajándékba kapott vagyontárgyak, például egy ingatlan vagy egy autó alapvetően nem lesznek a közös vagyon részei.


Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás: