Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és az ökumenikus segélyszervezet

Hároméves stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet csütörtökön, a bank ebben az évben közel 100 millió forinttal támogatja az segélyszervezet munkáját.

Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és az ökumenikus segélyszervezet

Az együttműködési megállapodás aláírása előtt Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója arról beszélt, május 1-jén alakult meg az MBH Bank, Magyarország második, tisztán magyar tulajdonú bankja, 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és kétmillió ügyféllel. Mint mondta, jelentős lépést tettek a nagybankká válás folyamatában, az együttműködés megállapodás aláírásával pedig jelentős lépést tesznek a társadalmi felelősségvállalás területén.

Emlékeztetett rá: most hároméves együttműködésről írnak alá megállapodást, de az elődbankok az elmúlt húsz évben már számos, az ökumenikus segélyszervezet által szervezett programban részt vettek. Hozzátette, évente különböző célokat fognak meghatározni, ebben az évben három területen támogatják a segélyszervezetet, így a rászorulók pénzügyi tudatosságának fejlesztésében, a pénzügyi vészhelyzetben lévők krízistámogatásában és az energiaválság hatásait csökkentő programban pedig tanácsadással segítik a rászorulók elavult háztartási eszközeinek cseréjét.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója szerint példaértékű, hogy a frissen alakult bank első üzenetei között van a társadalmi felelősségvállalás. Hozzátette: ismerve a bank vezetését és menedzsmentjét, nem egy kötelező feladatot akarnak "letudni" a megállapodással, hanem érzelmileg is azonosulni tudnak a segélyszervezet feladataival. Elmondta: a segélyszervezet országos központjába évente 60-70 ezer kérés érkezik, és azzal, hogy a bank bekapcsolódott a munkába, a segélyszervezet lehetőségei megsokszorozódnak. Kiemelte: hosszútávú partnerségre készülnek a bankkal. Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója szerint nagyon fontos, hogy segítsenek a pénzügyi problémák kialakulását megelőzni, és így csökkenteni az esélyét annak, hogy valaki bajba kerüljön. Hozzátette: a bank támogatásával modellértékű programokat tudnak indítani.

A segélyszervezet tájékoztatása szerint a bank három pillér mentén támogatja a segélyszervezet munkáját a pénzügyi és energetikai tudatosságot valamint az elszegényedés megelőzését szem előtt tartva. A pénzügyi tudatosság fejlesztése keretében tanácsadást és országos szemléletformálási programot indítanak a hátrányos helyzetűek számára a szervezet intézményeiben a bank munkatársainak bevonásával. A felzárkóztató szociális programban ötszáz család elavult háztartási eszközeinek cseréjét támogatják, energetikai és pénzügyi tanácsadó bevonásával. A krízistámogatás keretében pedig ezer rászoruló családnak biztosítanak élelmiszert, gyógyszert, higiénés csomagot.


Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás: