Szeptemberben felgyorsult az infláció csökkenése

2023. szeptemberében a korábbi hónapoknál is gyorsabb ütemben folytatódott a hazai infláció csökkenése - állapította meg a legfrissebb inflációs adatokhoz fűzött keddi gyorselemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Szeptemberben felgyorsult az infláció csökkenése

Az infláció lassulása továbbra is széles körben érzékelhető, amit a szigorú monetáris politika, a kormányzat versenyt erősítő lépései, a visszafogott keresleti környezet és az elmúlt évinél érdemben alacsonyabb külső költségkörnyezet együttes hatása okoz - összegezte a jegybank elemzése.

Az infláció 4,2 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest. A lassuláshoz legnagyobb mértékben a szabályozott árú termékek és szolgáltatások (-2,6 százalékpont) és a feldolgozott élelmiszerek (-0,7 százalékpont) járultak hozzá.

Az éves bázisú maginfláció 2,1 százalékponttal mérséklődött, amin belül a dezinfláció általános volt. A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó éves bázison számított mutatók szintén mérséklődtek. A ritkán változó árú termékek inflációja 1,8 százalékponttal, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció éves áremelkedése 1,4 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest - emelte ki az MNB.

Az inflációs alapfolyamatok folytatódó lassulását jelzi, hogy a maginfláció rövidebb bázisú (3hó/3hó) összevetésben tovább csökkent. Az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár ára havi összevetésben 0,2 százalékkal mérséklődött.

Az alapfolyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított, havi bázisú maginfláció stagnált szeptemberben.

A jegybank elemzése kitért arra is, hogy az árazási mintázatokban az elmúlt hónapokban kialakult trend folytatódott. Az üzemanyagok kivételével minden termék- és szolgáltatás-főcsoportban mérséklődött az éves áremelkedés üteme. A dezinflációhoz jelentős mértékben hozzájárult a lakossági gáz- és áramárak tavaly szeptemberi emelkedésének bázishatása is - jegyezte meg az elemzés.

Az iparcikkek éves inflációja 10,1 százalékra csökkent. A termékcsoport árai 0,3 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest. A nem tartós iparcikkek árai az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkentek, míg a tartós iparcikkeké enyhén, 0,1 százalékkal emelkedtek.

A piaci szolgáltatások ára havi összevetésben 0,2 százalékkal nőtt, ami közel azonos az elmúlt 10 év szeptember havi áremelkedéseinek átlagával. A piaci szolgáltatások éves árindexe 15,2 százalékra csökkent, így az éves árdinamika júniusban megkezdődött mérséklődése folytatódott. A termékkör dezinflációjához leginkább a vendéglátóhelyi szolgáltatások áremelkedési ütemének lassulása járult hozzá - fűzte hozzá az MNB.

Az élelmiszerek inflációja kilencedik hónapja lassul, így szeptemberben a KSH adatközlése szerint 15,2 százalék volt. A termékkörön belül mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek éves árindexe számottevően mérséklődött. A feldolgozatlan élelmiszerek inflációjának csökkenését elsősorban a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a tojás, a feldolgozott élelmiszerek éves árdinamikájának lassulását pedig főként a tej és tejtermékek árának mérséklődése magyarázta.

Augusztushoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 1,4 százalékkal, a feldolgozott élelmiszerek árai pedig 0,7 százalékkal csökkentek.

Az üzemanyagok ára havi alapon 3,3 százalékkal nőtt. Az áremelkedés hatására a termékcsoport éves bázisú inflációja 35,4 százalékra emelkedett. A kőolaj világpiaci árának emelkedése erőteljesen éreztette a hatását a hazai üzemanyagárakban, ezzel lassítva a dezinflációs folyamatot - zárta elemzését a jegybank.

Gáz ára 2024 kalkulátor, mennyibe kerül 1 köbméter földgáz?

Lakossági gáz ára 2024 Magyarország. Gázár kalkulátor 2024 és gázszámla magyarázat, hogy mindenki értse, hogy mennyibe kerül egy köbméter (m3) földgáz úgy, hogy a számlán közben átalakul MegaJoul-lá (MJ)? Gáz ára 2024 táblázat és videós magyarázat.
2023. 11. 29. 02:00
Megosztás:

Hőszivattyú? Tényleg ez a megoldás az olcsó vagy akár nulla rezsire?

Számtalan fűtési és hűtési megoldás közül választhatunk napjainkban, de miért érdemes éppen a hőszivattyúk mellett dönteni?
2023. 11. 29. 01:01
Megosztás:

Decemberben nagy meglepetés éri a kriptósokat

Fantasztikus éve volt a bitcoinnak, hiszen a januári mélyponttól kezdve az árfolyam mostanáig több mint a duplájára emelkedett. Ez pedig nem csak azért elképesztő teljesítmény, mivel ez annak ellenére valósult meg, hogy több botrány és per is övezte 2023-ban a szektort.
2023. 11. 29. 00:01
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 11. 28. 23:30
Megosztás:

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Szent István körúton

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2023. 11. 28. 23:00
Megosztás:

Biztosított Magyarország energiaellátása

Biztosított Magyarország energiaellátása, az öt nagy hazai gáztároló fel van töltve, a rezsivédelmet fenntartja a kormány - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt kedden Budapesten.
2023. 11. 28. 22:30
Megosztás:

Megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon

Idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon, az országba érkező működőtőke a tavalyi duplája, 13 milliárd euró lesz, a magyar kivitel a 2022-es 142 milliárd euróról 150 milliárd euróra nő - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, miután átadták a Masterplast észak-olaszországi Calernóban 3 millió euróból megépült polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó üzemét.
2023. 11. 28. 22:00
Megosztás:

Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás Csepelen

Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás kedden Csepelen, a kormány és a kerületi önkormányzat támogatásából, az Egészséges Budapest Program fejlesztéseként.
2023. 11. 28. 21:30
Megosztás:

Csökkent a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága

Németországban csökkent a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága novemberben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
2023. 11. 28. 21:00
Megosztás:

Jövőre kiszámíthatóbb feltételek között gazdálkodhatnak az önkormányzatok

Az ideinél kiszámíthatóbb, nyugodtabb feltételek között gazdálkodhatnak jövőre a költségvetési szervek és az önkormányzatok - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára kedden, a Magyar Államkincstár (MÁK) XXIII. Önkormányzati Költségvetési- és Adókonferenciájának sajtótájékoztatóján, Egerben.
2023. 11. 28. 20:30
Megosztás:

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

Idén tizenegyedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége a sertéshús fogyasztását ösztönző kampányát.
2023. 11. 28. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2023. 11. 28. 19:30
Megosztás:

Működési hatékonyság növelő programot indít a Gloster

A társaság Gloster Level UP néven kétéves, komplex vállalatfejlesztési programot indít januártól, melynek célja, hogy kiaknázzák a megvásárolt társaságok közti szinergiákat és egy hatékonyabban működő, integrált szervezetet hozzanak létre.
2023. 11. 28. 19:00
Megosztás:

Ma az OTP felminősítése húzta magával a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1288,16 pontos, 2,30 százalékos emelkedéssel, 57 176,11 ponton zárt kedden.
2023. 11. 28. 18:30
Megosztás:

Lezárult a Körtvélyesi szivattyútelep átépítése

Jelentősen javul Hódmezővásárhely térségének vízgazdálkodási állapota a több mint hatvanéves Körtvélyesi szivattyútelep átépítésének köszönhetően, amely uniós támogatással csaknem 3 milliárd forintból valósult meg.
2023. 11. 28. 18:00
Megosztás:

Nyolc év után újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között

Nyolc év után, napi 5 vonatpár közlekedtetésével újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
2023. 11. 28. 17:30
Megosztás:

Kell a társadalmi innováció

A társadalmi innováció segít újszerű, modellértékű válaszokat adni a helyben felmerülő kihívásokra - hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián kedden, Budapesten.
2023. 11. 28. 17:00
Megosztás:

A magyar bankrendszer stabil és ellenálló

A magyar bankrendszer stabil és ellenálló, idei profitja kiugró mértékű lehet, de a következő évek során csökkenhet - mondta Dancsik Bálint főosztályvezető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitási jelentésének keddi online ismertetőjén.
2023. 11. 28. 16:30
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2023. 11. 28. 16:00
Megosztás:

Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water

Nagy Ervin 30 évvel ezelőtt édesapja akasztói szódásüzemében indította el azt a vállalkozást, amely ma évi egymilliárdos árbevétellel működik, és 13 országba szállít izotonóniás, sport- és vitaminitalokat. Az alapanyagok, a beszállítók, a tulajdonosok, a munkavállalók és az ötletek is magyarok ebben a cégben. Az Absolute Live és Power Fruit márkákat is jegyző vállalkozás a Coca Cola és a Pepsi összefogását és a kiskermultik piacralépését is túlélte, jelenleg pedig már egy Európában is egyedülálló üzemben készítik egészséges termékeiket.
2023. 11. 28. 15:45
Megosztás: