Szigorítanak Csehországban

Csehországban szigorítják a koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseket, és hétfőtől kezdve bevezetik az úgynevezett bajor modellt, amely a Covid-mentesség igazolására nem ismeri el a teszteket - jelentette be Andrej Babis ügyvezető kormányfő szerdán a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva.

Szigorítanak Csehországban

Az intézkedést csütörtökön tárgyalja meg a kormány. Babis szerint a miniszterek többsége támogatja ezt az lépést, amelyet szerinte a járványhelyzet rendkívül gyors romlása indokol.
    
A kormányfő azt mondta: ennek az intézkedésnek az érvényesítése nem teszi szükségessé a szükségállapot kihirdetését. A kormány korábban a bajornál szigorúbb osztrák modell bevezetését mérlegelte, de miután ehhez jogi szakértők egy része szerint a szükségállapot kihirdetésére lenne szükség, lemondtak róla.
    
"Hétfőtől kezdve a szolgáltatásokban és a tömeges rendezvényeken csakis a teljes oltási igazolást, illetve a betegségen történt átesés igazolását fogadják el" - mondta Babis. A tesztek közül a jövőben csakis a PCR-teszt lesz elfogadható. Aki csak az oltás első dózisát kapta meg, annak a szolgáltatások igénybevételéhez vagy a tömegrendezvényen történő részvételhez még egy PCR-tesztre is szüksége lesz. Az egészségbiztosítók havonta öt PCR-teszt költségeit fogják állni.
    
Csehországban kedden a laboratóriumi szűrések 22 479 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami a koronavírus-járvány tavaly március eleji kitörése óta a legmagasabb szám, és majdnem 50 százalékkal több az egy héttel korábbinál. Növekszik a kórházban kezeltek száma is, de kisebb ütemben. Az utóbbi egy hét alatt a kórházban ápoltak száma mintegy 25 százalékkal, 4425-re emelkedett. A súlyos esetek száma néhány száz. Emelkedik az elhunytak száma is, eddig 31 709 személy halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben, a halálozások száma 50-60 között mozog az utóbbi napokban.
    
"Úgy néz ki, hogy eddigi intézkedéseink nem elegendőek" - jelentette ki az ügyvezető miniszterelnök. Megerősítette, hogy az egészségügyi tárca a formálódó új kormánykoalíció Covid-szakértőivel is tárgyal.
    
Csehországban eddig 6,2 millióan kapták meg a vakcina mindkét adagját, 560 ezren pedig már a megerősítő, harmadik adagot is. Mintegy 240-ezren vannak, akik még csak a vakcina első adagját vették fel. A napi oltások száma 45-50 ezer között mozog.


Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás: