Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A 2024-es év során mind a fogyasztóvédelmi hatóságok, mind pedig a Gazdasági Versenyhivatal aktívan ellenőrizte a webáruházakat és online piactereket. Csupán az év első felében a fogyasztóvédelmi hatóság közel 300 vizsgálatot folytatott le – leginkább próbavásárlások lefolytatásával.

Míg a fogyasztóvédelmi bírságok egyelőre mérsékeltek, addig a GVH bírságtételei már magasak. A booking.com esetében például a hatóság 382,5 millió Ft-os bírságot szabott ki, kifogásolva a társaság jogsértő kommunikációs gyakorlatát és a fogyasztók pszichés befolyásolását. Korábban 100 millió Ft-ot meghaladó bírságot kapott az Elittárs társkereső és az Elf Bar termékeket forgalmazó két webáruház is. Az Elittárs a hatóság döntése értelmében valótlanul keltette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy szolgálgatása előfizetése megvásárlása nélkül is alkalmas párkereső tevékenység folytatására. A két webáruházat pedig azért bírságolta meg a GVH, mert megtévesztően tartották fenn azt a látszatot, hogy legálisan rendelhetőek Magyarországra Elf Bar termékek.

A tapasztalatok szerint a hatóságok megállapításai pár, jól körülhatárolható kategóriába oszthatók.

Fogyasztói vélemények, értékelések

Tarján Zoltán ügyvédA fogyasztói vélemények az online piactérben jelentős szerepet játszanak abban, hogy valaki milyen terméket vagy szolgáltatást választ. „Nem meglepő módon ezért a hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy ezek az értékelések valósak legyenek, azok elhelyezése ne legyen megtévesztő. Elvárt az is, hogy a szolgáltató egyaránt tüntesse fel a pozitív és a negatív véleményeket is, továbbá az értékelési szempontrendszert és a módszertant tegye világossá a fogyasztók számára” – magyarázza Tarján Zoltán ügyvéd.

A fogyasztók rejtett befolyásolása

Egyre gyakoribb, hogy a digitális szolgáltatók észrevétlen, ún. „sötét mintázatú” módszerekkel manipulálják a fogyasztókat az online térben. Ide tartoznak pl. az olyan gyakorlatok, amelyben a szolgáltató sürgetéssel vagy szűkösségi hatással kívánja a fogyasztót a vásárlásra rábírni (pl. visszaszámláló órával párosuló néhány percig kedvezményt ígérő „azonnali ajánlatok”, „már csak két jegy elérhető ezen az áron” típusú üzenetek). Hasonló hatást kelt fontos információk és választási lehetőségek vizuális kiemelése, illetve elrejtése (pl. egyes ajánlatok feltűnő színekkel való kiemelése, miközben az olcsó megoldások nehezen észrevehetőek). De ugyanígy megtévesztő gyakorlat az információkkal való elhalmozás, amely összezavarhatja a fogyasztókat és kizökkentheti figyelmüket.

Megfelelő tájékoztatás

A hatósági gyakorlat szintén fontosnak tartja, hogy a digitális áruk, szolgáltatások esetén a kereskedők – az általános tájékoztatási kötelezettségen túlmenően – hívják fel a felhasználók figyelmét a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyes speciális körülményekre is. Így fontos például a figyelmet felhívni a digitális áru, szolgáltatás működésére, az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésre, illetve az áru, szolgáltatás kompatibilitására és interoperabilitására, azaz arra, hogy milyen szoftverekkel és hardverekkel tud működni. Ugyanígy kötelesek az online piacterek tájékoztatni a felhasználókat a keresési lekérdezések nyomán megjelenő ajánlatok rangsorolását meghatározó fő paraméterekről és arról, hogy az áru, a szolgáltatás értékesítője vállalkozásnak vagy magánszemélynek minősül-e. Utóbbira azért van szükség, hogy a vásárló tisztában legyen azzal, hogy többlet fogyasztói jogok csak akkor illetik meg, ha vállalkozástól vásárol.

Árfeltüntetési gyakorlat

A hatóság kifejezetten utazik arra a gyakorlatra, amikor a vállalkozás az árazásában egy kedvezményes lehetőség benyomását kelti. Ilyen pl. a gyártó által ajánlott magasabb ár feltüntetése, vagy az akciós árhoz képest magasabb, de soha nem alkalmazott fiktív, „eredeti” ár közlése. De ennek minősül az a gyakorlat is, amikor árak tömkelegével vonják el az online szolgáltatók a fogyasztó figyelmét és zavarják meg a fogyasztók ügyleti döntését (pl. egyszerre tüntetnek fel egy eredeti árat, kedvezményes árat, akciós árat, árkedvezményes kuponárat). Az jogszabályi előírás szerint a kereskedőknek egyértelműen világossá kell tenniük, hogy mi volt az akciót megelőző legalább 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár, s ehhez képest mekkora a kedvezményes ár.

Jön a csúcshatóság

Azt pedig, hogy a webáruház üzemeltetők a fenti szabályoknak megfelelnek-e, 2025. január 1-jétől már egy új szerv, a most alakuló Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) fogja ellenőrizni. Az új hatóság nem titkos célja az, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítson a fogyasztók védelmére az online térben. „Az e-kereskedelem ezért 2025-ben kiemelt vizsgálati terület lesz. A külföldi társhatóságok tapasztalata alapján pedig újfajta ellenőrzések is válhatók, így akár a webáruházban feltüntetett fogyasztói vélemények ellenőrzése is” – zárja a Jalsovszky szakértője.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: