Szlovákiai választások - A mérések szerint a Szövetség parlamenti párt lesz

A közvéleménykutató intézetek mérései egyre magasabb számokat mutatnak, egyre több eredmény azt mutatja, hogy bekerül a Szövetség a parlamentbe - mondta Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szlovákiai választások - A mérések szerint a Szövetség parlamenti párt lesz

Az elnök hozzátette: a siker ekkor ismétlődni fog, hiszen tavaly a megyei választásokon a Szövetség lett a legsikeresebb magyar párt 54 megyei képviselővel. "Minden esélyünk megvan arra, hogy történelmi sikert érjünk el most is" - vélte a politikus, utalva rá, hogy Szlovákiában 8,5 százalék a magyar lakosság aránya, így az 5 százalékos küszöb reális, elérhető cél.

Forró Krisztián a telefonos interjúban azt mondta, az elmúlt 3,5 év kormányzását a káosz jellemezte, míg a Szövetség "mindig a józanság hangja volt".

Kiemelte, hogy ahol a megyei képviselő-testületekben erős képviseletük van, stabil, megbízható, együttműködő partnerek tudnak lenni, de a múltban is az egységes magyar párt biztosította a stabilitást. Példaként említette, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kormánytagsága idején sikerült bejuttatni az országot az Európai Unióba és a NATO-ba, illetve segítségükkel megállítani a Meciar-korszakot.

A Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szlovák pártok nem oldják meg a magyarság problémáit és a régió gondjait sem, ahol a magyarok élnek, ezáltal mindenkit büntetnek, aki a térségben él: amióta nincs magyar képviselet, nincsenek itt befektetések, út-, vasút-, csatornahálózat-fejlesztések. Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat, ne a pályán kívülről kiabáljunk be, ott legyünk a focipályán, és akkor gólt is tudunk rúgni; ez a cél - fogalmazott Forró Krisztián.

A szeptember 30-i választás előtt a mozgósításról elmondta, minél több embert keresnek meg személyesen, szólítanak meg telefonon, rendezvényeket tartanak, polgármestereik, megyei képviselőik révén egyébként is állandó kapcsolatban vannak az ott élőkkel.

Óriási különbségnek nevezte az elmúlt időszakhoz képest, hogy 2010 óta két olyan párt állt egymással szemben, amelyik a magyarokat próbálta megszólítani, és megosztódtak a szavazatok, míg most egyetlen magyar pártnak van esélye parlamentbe kerülni.

Ha összefogással, együttes fellépéssel indulunk el szeptember 30-án reggel az urnákhoz, akkor igenis van esély - fogalmazott, hozzátéve, ha Szlovákiában jó lesz a magyaroknak, akkor jó lesz a romáknak, a ruszinoknak, a többi nemzetiségnek is.

Forró Krisztián az interjúban leszögezte: egyre inkább látják, hogy a magyarok problémáit sem Fico, sem Matovic, sem más szlovák politikus nem akarja megoldani. Hozzátette, hogy a szlovák pártok ilyenkor választás előtt próbálják megszólítani a magyar választót, "de ez inkább lenézése a felvidéki magyaroknak, ugyanis utána rendre megfeledkeznek rólunk".


A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás:

Hétfőn már Nyugat-Európa is esett

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdék is többnyire lefelé vették az irányt. A piaci hangulatot Európában is rontotta, hogy az Egyesült Államok iráni rakétaindító állásokat támadott a Hormuzi-szorosnál fekvő Larak-szigeten, amire Irán amerikai bázisok elleni támadásokkal válaszolt Jordániában. A Stoxx600 0,6%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC 40 0,8%-kal csökkent, míg az FTSE 100 0,3%-kal feljebb tudott kapaszkodni. A páneurópai index így is 0,3%-os emelkedésben zárta az augusztust. Az energiaszektor tegnap felülteljesített. A TotalEnergies, az Orlen és az OMV részvényei 1-3,5% közötti pluszban zártak.
2026. 09. 01. 09:30
Megosztás:

Elszabadult az olajár, megremegett a Wall Street: ettől az egyetlen adattól retteg most minden befektető

Augusztus utolsó kereskedési napján hirtelen elfogyott a lendület a Wall Streeten. A vezető amerikai részvényindexek eséssel zártak, miután az Egyesült Államok újabb csapást mért iráni rakétaindító állásokra, az olaj drágulása pedig ismét felszította az inflációs félelmeket. A felszín alatt azonban ennél jóval érdekesebb folyamat rajzolódott ki: miközben a nap vesztesei látványosan pirosba fordultak, a három nagy index így is nyereséggel zárta a teljes hónapot.
2026. 09. 01. 09:00
Megosztás:

Volkswagen: 15 százalékkal nőtt az értékesítés Magyarországon idén

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés - mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 09. 01. 08:00
Megosztás:

A Robinhood Chain megelőzte az Ethereumot: a mémcoin-láz hajtja az új hálózatot

A mindössze két hónapja működő Robinhood Chain látványos mérföldkőhöz érkezett: a hálózaton futó alkalmazások napi bevétele meghaladta az Ethereumét, miközben a tranzakciók száma történelmi csúcsra emelkedett. A növekedés motorját azonban nem elsősorban azok a tokenizált részvények jelentik, amelyekre a Robinhood eredetileg a blokkláncot építette, hanem a spekulatív memecoin-kereskedés és a pillanatok alatt új tokeneket létrehozó platformok.
2026. 09. 01. 07:30
Megosztás:

A VGP 2026-os féléves eredményei - a hazai portfolió is bővül

A VGP NV („VGP” vagy „a Csoport”), a kimagasló minőségű logisztikai és félipari ingatlanokat kínáló európai vállalat, a mai napon közzétette a 2026. június 30-án véget ért első félévre vonatkozó eredményeit.
2026. 09. 01. 07:00
Megosztás:

Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium - közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.
2026. 09. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge félév után felülvizsgálat alatt az AutoWallis: nyomás alatt a növekedési sztori

Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a forint erősödése, a kedvezőtlen piaci környezet és a költségnyomás miatt az AutoWallis Nyrt. középtávú céljainak teljesíthetősége is kérdésesebbé vált. Az első féléves számok nyomán az MBH Befektetési Bank elemzője felülvizsgálat alá helyezte modelljét
2026. 09. 01. 05:00
Megosztás:

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
2026. 09. 01. 04:00
Megosztás:

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 01. 03:00
Megosztás:

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele!

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát másodállásként, hogy kiegészítse a családi bevételt.
2026. 09. 01. 02:00
Megosztás: