Támogatás igényelhető elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárokra

Várhatóan 800 elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár, e-cargo bicikli szerezhető be abból a 400 millió forintos támogatási keretből, amelyre február 7-től pályázhatnak egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, egyházi szervezetek és önkormányzatok - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Steiner Attila elmondta: a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán a nettó vételár fele, de legfeljebb 500 ezer forint támogatás nyerhető el.
    
A Klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó pályázat vissza nem térítendő támogatása a belvárosi térségekben szállítási tevékenységet, vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást végző cégeknek és civil szervezeteknek nyújt alternatívát. Az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok a kisteherautóknál jóval olcsóbbak és kedvezőbbek a fenntartási költségeik, kisebb a helyigényük, emellett hozzájárulnak a levegőszennyezettség és a zaj csökkentéséhez - hangsúlyozta az államtitkár. Pályázni szakaszosan, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet majd a https://elektromobilitas.humda.hu oldalon. Steiner Attila emlékeztetett, hogy a közlekedési szektor okozza a hazai károsanyag-kibocsátás 20 százalékát, a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez ezen a területen is jelentős lépésekre van szükség.
    
Ezért is támogatta a kormány egyebek mellett az elektromos személygépjárművek vásárlását, csaknem 20 milliárd forintot fordítottak erre az elmúlt négy-öt évben - közölte. Példaként említette, hogy sikeres volt az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató program is. A kormány álláspontja szerint a zöld átmenet esetében nem plusz terheket kell az emberekre hárítani, hanem olyan pályázati konstrukciókat kell kialakítani, hogy bevonható legyen a lakosság a programok megvalósításába - hangsúlyozta az államtitkár.
    
Steiner Attila előremutató kezdeményezésnek nevezte az elektromos rásegítésű teherkerékpárok beszerzésének támogatásáról szóló pályázati konstrukciót.
    
Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: robbanásszerűen fejlődik a hazai kerékpárút-hálózat, csak tavaly több mint 250 kilométernyi kerékpárút épült Magyarországon, 2010 óta pedig háromszor annyi, mint 2002-2010 között. Az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásának támogatási programjával a régióban úttörő volt Magyarország, a pályázat mintegy 7000 kerékpár megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a környezeti terhelés csökkentéséhez - mondta.
    
A kormánybiztos kiemelte, hogy a régióban másodikként Magyarországon indult el a Google kerékpáros útvonal-tervezője. Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén január 1-jétől a cégek ingyenesen biztosíthatnak biciklit és e-bike-ot a dolgozóiknak, aminek a költségeit elszámolhatják.
    
A HUMDA a Zöld Busz program mellett az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerének kezelését is átvette. Az e-cargo-pályázat lesz az első, amelyet már az ügynökség indít el - mondta Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hangsúlyozta, hogy komoly szemléletformáló hatást is várnak a pályázattól, mert a sűrűn lakott területeken az e-cargokat naponta több ezer ember láthatja majd, így a program hozzájárul az ilyen eszközök további terjedéséhez.
    
A HUMDA tájékoztatása szerint a magyarországi egyéni vállalkozók egy, a gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, egyházi szervezetek és önkormányzatok maximum öt e-cargot szerezhetnek be utófinanszírozott támogatással.
    
A kereskedelmi forgalomban megvásárolható, elektromos segédmotorral felszerelt, pedálhajtású, kifejezetten teherszállításra kialakított felülettel rendelkező kerékpárok legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye 250 W vagy annál kisebb lehet. Olyan új biciklikre kapható támogatás, amelyeknél a motor kikapcsol, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását, vagy ha elérné a 25 km/h sebességet. A hasznos teherbírásnak el kell érnie az 50 kilogrammot, valamint feltétel a nyomatékszenzoros vezérlés is. Kerékpáronként 1 pót akkumulátor beszerzése is támogatott. A kereskedők január 24-től tudnak regisztrálni a pályázatra.

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás:

A USDD stabilcoin működése: hogyan próbál stabil digitális dollár lenni a kriptovilágban?

A kriptovaluták világában sokan először a Bitcoinról vagy az Ethereumról hallanak, pedig a mindennapi használat szempontjából legalább ennyire fontosak az úgynevezett stabilcoinok. Ezek olyan digitális eszközök, amelyeknek az a céljuk, hogy nagyjából állandó értéket tartsanak, jellemzően az amerikai dollárhoz kötve. A USDD is ebbe a kategóriába tartozik, de a háttérben működő logikája, a fedezeti rendszere, a több láncon való használhatósága és a decentralizációra épített narratívája miatt külön figyelmet érdemel. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, mit jelent a USDD, hogyan működik, mire használható, miben más, mint a legismertebb stabilcoinok, és milyen előnyökkel, illetve kockázatokkal kell számolni vele kapcsolatban.
2026. 04. 08. 12:00
Megosztás:

Hol érdemes most ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
2026. 04. 08. 11:30
Megosztás:

Vegyesen alakultak a fejlett piaci kötvényhozamok kedden; erősödött az euró a dollárral szemben

Tegnap kissé korrigáltak az olajárak a csúcsokról, ahova Donald Trump Irán felé intézett ultimátuma hajtotta őket. Az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal estek, a tíz éves 4,3% felé süllyedt. Európában viszont jelentősen emelkedtek a hozamok, miután Pierre Wunsch, az EKB belga döntéshozója azt sugallta, hogy akár többször is kamatemelésre lehet szükség az idén, akár már áprilisi indulással, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak. A szigorú hangvétel erősítette az eurót a dollárral szemben, mintegy fél százalékkal az 1,16-os szintig.
2026. 04. 08. 11:00
Megosztás:

Vegyesen alakultak kedden az amerikai tőzsdék, miközben közeledett a Donald Trump ultimátumának határideje

A Dow kivételével a zárásra a pozitív tartományba kerültek kedden a főbb amerikai részvényindexek, miután közeledett Donald Trump elnök Iránnal szemben megszabott határideje a Hormuzi-szoros újranyitására, de a piacok bíztak egy utolsó pillanatban tető alá hozott megállapodásban. Ez végül be is következett az éjszaka folyamán, amikor a felek 2 hetes tűzszünetben és a Hormuzi-szoros átmeneti megnyitásában állapodtak meg. Az elnök korábban keleti parti idő szerint kedd este 8 óráig (budapesti idő szerint szerda hajnali 2 óráig) hosszabbította meg a határidőt, és azzal fenyegette meg Iránt, hogy amerikai támadás következik az ország energetikai és infrastrukturális létesítményei ellen, amennyiben nem születik egyezség. A geopolitikai feszültségek a határidő közeledtével tovább erősödtek: amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éjszaka csapásokat mért az Iránhoz tartozó Harg-szigetre. Az olajárak a tűzszünet hírére meredeken estek az amerikai WTI és a és a Brent esetében is.
2026. 04. 08. 10:30
Megosztás:

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás: