Több mint 170 ezer négyzetméter ipari fejlesztést adott át idén a HelloParks

Az építőipar általános lejtmenete ellenére eddigi legjobb évét zárta az ipari ingatlanfejlesztő HelloParks, ami 2023-ban összesen több mint 150 ezer négyzetméter raktárterületet adott bérbe csarnokaiban. A mindössze három éve alakult, az átadott új ipari fejlesztések terén itthon mára piacvezető társaság idén 13, köztük a maguk területén meghatározó vállalattal kötött hosszútávú partnerséget. A rugalmas és ügyfélközpontú beruházó iránti bizalmat mutatja, hogy olyan épületeire is sikerrel kötött előbérleti szerződéseket, amelyek kivitelezése még csak kezdeti vagy haladó fázisban van.

Több mint 170 ezer négyzetméter ipari fejlesztést adott át idén a HelloParks

A társaság 2023-ban négy új épületet adott át összesen 174 ezer négyzetméteren, ezek közül az MG3 Maglódon, az FT6 és az FT2 Fóton, a PT1 pedig Pátyon található. Szintén az idei év sikere, hogy az MG3 megkapta a ma elérhető legmagasabb, Outstanding fenntarthatósági minősítést a BREEAM New Construction kategóriájában, ezzel a HelloParks raktárcsarnoka lett az első itthon, ami eléri ezt a szintet az ipari ingatlan ágazatban.

Az idén szerződött partnerek között több, a szektorában a világpiacon is meghatározó óriásvállalat megtalálható.Közülük a német dm üzletlánc ez év novemberében vette át 18 ezer négyzetméteres raktárát a HelloParks Páty PT1-ben. Szintén a PT1-be költözik be a DHL Group részét képező DHL Supply Chain, ami 20 ezer négyzetméteres területen kezdi meg működését 2024 januártól. Az Aeroplex Közép-Európai Kft. pedig közel 8 ezer négyzetméter raktár és irodaterületet vesz bérbe 2024 tavaszától a HelloParks Maglód MG3-as csarnokában. 

A két év alatt összesen 267 ezer négyzetméter ipari fejlesztést átadó HelloParks üzleti modelljében meghatározó szerepet kap a modern, fenntartható és ügyfélközpontú gondolkodás. Ennek köszönhetően a társaság olyan cégek bizalmát is elnyerte, melyek bérleménye jelenleg még kivitelezési fázisban van: a Gebrüder Weiss 2024 nyarán veheti át 22 ezer négyzetméteres helyét a HelloParks Páty PT2-ben, míg a beruházó jelenleg legnagyobb ügyfele, a TRANSDANUBIA a jövő év negyedik negyedévétől vesz ki összesen 24 ezer négyzetméter raktár- és irodaterületet a PT3-as raktárcsarnokban. 

A Futureal-csoporthoz tartozó ipari ingatlanfejlesztő idén új helyszínen, Alsónémediben, az M0 és M5 autópályák találkozásához és a BILK konténer terminálhoz közel, egy 14 hektáros területen kezdett építkezésbe, ahol egy 60 ezer négyzetméteres raktárcsarnok létesítésén dolgozik. A Big Box típusú épület várható átadása 2024 negyedik negyedévében valósul meg. Az új helyszínen elkezdett beruházás, valamint a pátyi PT2 és PT3 csarnok fejlesztése következtében jövőre várhatóan 144 ezer négyzetméter új ipari területet ad át a HelloParks.

„3 éve indultunk, 2 éve adtuk át az első épületünket, mára pedig sikeresen túl vagyunk 250 ezer négyzetméter raktár bérbeadásán, továbbá másfél éven belül elérhetjük a fél millió négyzetméter kész épületet” – foglalta össze az ingatlanfejlesztő eredményeit Pozderka István, a HelloParks üzletfejlesztési igazgatója és társalapító partnere.„Növekedésünkben a komplex gyártó -és összeszerelő tevékenységek erősödése mellett fontos tényező volt, hogy egyre nagyobb a kereslet az olyan fenntartható épületek iránt, amelyek hatékony operáció kialakítását teszik lehetővé. Sikereinkben mindemellett kulcsszerepet játszik lendületes szakértő csapatunk, akik nem ismernek lehetetlent ambíciózus terveink megvalósítása terén” - tette hozzá. 

Kizárólag zöld ipari ingatlanokban gondolkodik 

A fejlesztő már a kezdetektől előremutató célokat fogalmazott meg a környezetbarát és fenntartható raktárfejlesztések irányába. A HelloParks célja, hogy zöld beruházásaival motiválja az egész ágazatot, ezért idén átadott és jelenleg fejlesztés alatt álló raktárcsarnokai már mind a legmagasabb, Outstanding fokozat megszerzését célozzák, és az EU Taxonómia elvárásai mentén épülnek.  

A HelloParks kiemelt figyelmet fordít az energiahatékony működésre. Ezt támogatja többek között a vállalat saját fejlesztésű mobilapplikációja is, amely a csarnokok intelligens épületautomatikai és felügyeleti rendszeréhez kapcsolódva nyújt hasznos információkat a bérlőknek. Az alkalmazáson keresztül távolról is elérhetők a bérelt területek műszaki adatai, felügyelhető a közüzemi fogyasztás, valamint módosíthatók a fűtési, szellőztetési és világítási beállítások.  

Az épületekben található irodák nulla primer energiafogyasztás mellett működtethetők, köszönhetően a tetőre telepítendő napelemeknek. Még a csarnokok tetejére hulló csapadék is felhasználásra kerül az épületek körüli zöldterület öntözésére. A közös területeken smart ready lámpák világítanak, a raktárak parkolójában pedig elektromosautó-töltők is rendelkezésre állnak. 

Az elismerések éve 

A HelloParks tevékenységét 2023-ban a szakma is számos elismeréssel díjazta. A HelloParks Fót FT1 épülete a CIJ Awards Legjobb Raktárfejlesztés díját érdemelte ki. A rangos European Property Awards seregszemléjén a HelloParks Páty PT1 projektjéért az ötcsillagos (Five Star) beruházásoknak járó elismerést vehette át a Kereskedelmi és Termelési Fejlesztések kategóriában. A CRE Awards zsűrije a társaságot az Év Raktár- és Ipari Ingatlanfejlesztője, valamint az év BTS-fejlesztője díjakkal jutalmazta. A HelloParks Páty ipari park pedig az Év Ipariingatlan-fejlesztése lett a Portfolio Property Awardson. 


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: