Több mint duplázódó eredménnyel zárta az első negyedévet az AutoWallis

100 milliárd forint feletti első negyedéves árbevétellel és 11,5 forintos egy részvényre jutó eredménnyel zárta 2023 első negyedévét az AutoWallis Csoport, így töretlenül halad előre azon a növekedési pályán, amit korábban közzétett stratégiájában bemutatott részvényeseinek. A csoport árbevétele ezzel 74, EBITA-ja 81, míg nettó nyeresége 156 százalékkal növekedett az első három hónapban az előző év azonos időszakához képest. A bővülés összetevői között organikus és akvizíciós tényezők egyaránt állnak.

Több mint duplázódó eredménnyel zárta az első negyedévet az AutoWallis

A régió 15 országában jelenlévő AutoWallis Csoport árbevétele 74 százalékkal 100,5 milliárd forintra ugrott az első negyedévben, így a Csoport továbbra is messze a magyar és az európai piaci átlag feletti értékesítési teljesítményt mutat: az előző év azonos időszakához képest 86 százalékkal több, összesen 13.800 darab gépjárművet értékesített az első negyedévben. A kiváló eredményekben a tranzakciós hatások mellett az organikus növekedés is jelentős szerepet játszott, utóbbi fő hajtóereje a Nagykereskedelmi üzletághoz tartozó SsangYong és Opel értékesítés jelentős növekedése, valamint a Kiskereskedelmi üzletág (volumen és árhatás együttesen) több mint 16,5 milliárd forintos bővülése volt.

A Nagykereskedelmi Üzletág árbevétele 71, míg a Kiskereskedelmié 80 százalékkal bővült. A költségeken belül az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevétellel megegyező mértékben, 74 százalékkal 86 milliárd forintra emelkedett, melynek eredményeképpen az AutoWallis Csoport fedezettermelése a bázis időszaki magas értéken, 14,9 százalékon maradt. Az igénybe vett szolgáltatások értéke 50 százalékkal bővült, elsősorban a megnövekedett értékesítési mennyiségekhez (Opel, SsangYong) kapcsolódó magasabb volumenű és növekvő költségű logisztikai tevékenység miatt. A személyi jellegű ráfordítások 62 százalékos emelkedését elsősorban a szervezetfejlesztéshez kapcsolódó létszámnövekedés és a munkaerőpiaci változások követésére végrehajtott béremelések, valamint az akvizíciók miatti bővülés okozta (a Csoport átlagos létszáma 201 fővel 912 főre nőtt). A pénzügyi bevételek és ráfordítások az első negyedévben 269 millió forint nyereséget mutatott, mely több mint 225 millió forint javulást jelent.

Az AutoWallis kiváló első negyedéves számai mögött a korábban tervezettnél is gyorsabban megvalósuló növekedési stratégia áll, mely az eredményesség, nyereségesség tekintetében is kedvező: az AutoWallis EBITDA-ja az első negyedévben 81 százalékkal 5,6 milliárd forintra nőtt. Mindezzel együtt az EBITDA margin 5,4-ről 5,6 százalékra emelkedett: a Nagykereskedelmi üzletág marginja 5,4-ről 6 százalékra bővült, miközben a Kiskereskedelemé 5,4-ről 4,9 százalékra csökkent. Ez utóbbi csökkenés az újra megjelenő készletek miatt az iparágban elkezdődött árrés-normalizáció hatását mutatja és vetíti előre. Az AutoWallis nettó eredménye a társaság által 50 százalékos részesedéssel felvásárolt Renault Hungária 691 millió forintos nyereségével együtt két és félszeresére, 5 milliárd forintra ugrott. Az AutoWallis teljes átfogó eredménye 4,7 milliárd forint (+127%) volt, így az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 3 hónap alatt elérte a 11,5 forintot (2022-ben az egész éves érték 19,27 forint volt).

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója az erős évkezdés kapcsán elmondta, hogy a kiemelkedő első negyedéves számok és sikeresen zárt tranzakciók bizakodásra adnak okot, a Csoport akár újabb rekordévet zárhat 2023-ban, azonban az infláció, a megemelkedett finanszírozási költségek, a gazdasági visszaesés lehetősége óvatosságra intik az iparág szereplőit. Hozzátette, hogy mindezek tovább katalizálhatják a már elindult konszolidációs folyamatot, amit a stabil tőkeháttérrel és finanszírozással rendelkező AutoWallis ki is kíván használni növekedési stratégiájának megvalósítása során.


Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás: