TOP 10 legnépszerűbb elektromos autó

Több mint egymillió forinttal csökkent a Használtautó.hu-n kínált elektromos gépjárművek átlagára 2024 első negyedévéhez képest, miközben mind a kínálat, mind a kereslet növekszik. Míg éveken át stabilan a BMW i3 volt az ezen hajtáslánc iránt érdeklődők kedvence, idén megtörtént a trónfosztás – és nem meglepő módon egy Tesla vette át a helyét. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő oldal szakértője megnézte, hogy áll most az elektromos autók helyzete az egy évvel ezelőtti állapothoz mérten.

TOP 10 legnépszerűbb elektromos autó

Néhány éve még elérhetetlennek tűnhetett a tömegek számára az elektromos autózás, azonban évről évre látványosan csökken az ilyen gépjárművek átlagára. Míg 2024 első negyedévében 11,7 millió forint volt az átlagos vételár a Használtautó.hu-n kínált modellek esetében, idén már átlagosan 10,8 millió forintért lehet lecsapni egyre.

Ezzel együtt az autók átlagéletkora csak minimálisan nőtt, 3,2-ről 3,6 évre, és bár az átlagos futásteljesítmény 27%-kal nagyobb, még mindig csak 64710 km (2024 január-március között 50983 volt). Az érdeklődés és a kínálat is folyamatosan nő: a – telefonos és online – megkeresések száma 45%-kal, az elérhető hirdetések darabszáma pedig 29%-kal lett több.

A 2025 január-március közti adatokat összegző népszerűségi toplista élén már nem az évekig legkeresettebbnek számító BMW i3 áll, hanem a Tesla Model 3, amit átlagosan 9 731 000 forintért lehet megvásárolni, és átlag 113 700 km-es futásteljesítménnyel kínálják a használt modelleket (tavaly az átlagár 12,3 millió volt, a futásteljesítmény pedig 75900 km). Az ötödik helyen is egy Teslát találunk, a pozícióját stabilan tartó Model Y-t, ami átlagosan 1,5 millió forinttal olcsóbban kapható, viszont meglepő módon a Model S, ami tavaly még a 7. volt, mostanra már a top 10-ből is kicsúszott. Többnyire átrendeződés történt a listán: a Nissan Leaf, a Hyundai Kona, a Renault Zoe, a Hyundai IONIQ és a Dacia Spring maradtak az élvonalban, a Volkswageneket viszont a Golf helyett az ID.3 képviseli, miközben a Kia Niro szintén újoncként bukkant fel. A számokból továbbá az látszik, hogy a megkeresések szinte minden modell esetében nőttek: a Model 3 iránt stílszerűen háromszor annyian érdeklődtek, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában.

„A Tesla Model 3 évről évre egyre előkelőbb helyet foglal el toplistáinkon, és idén már sikerült maga mögé utasítania Magyarország korábbi legnépszerűbb elektromos autóját, a BMW i3-at is. Ez részben annak köszönhető, hogy az elektromos autók átlagára folyamatosan csökken, így egyre többek számára válik elérhetővé a villanyautózás.

A Tesla esetében ez különösen látványos: nemcsak az új autók ára csökkent, de a megnövekedett kereslet hatására számos kereskedő hozott be Model 3-asokat külföldről is, így már több példány is megtalálható a 10 millió forintos ársáv alatt. A Nissan Leaf és a Renault Zoe népszerűsége továbbra is töretlen, míg a Volkswagen ID.3 új belépőként került fel a legkeresettebb elektromos modellek listájára – köszönhetően annak, hogy az értékcsökkenés révén jóval megfizethetőbbé vált a tavalyi évhez képest." - fűzte hozzá Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.


Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás: