Töretlen az arany népszerűsége

Több mint hárommilliárd forint értékben vásároltak befektetési célú aranyat 2022-ben a BÁV Zálog fiókhálózatában. Ez az érték a 2021-es forgalom háromszorosának felel meg, ami nagyrészt annak tudható be, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetben, a magas inflációs környezetben a legbiztosabb eszközöket igyekeznek megtalálni a befektetők. Éppen ezért nemcsak az aranytömbök, hanem a használt és az új ékszerek forgalma is jelentősen, mintegy másfélszeresére nőtt egy év alatt.

Töretlen az arany népszerűsége

A BÁV Zálog eredményei alapján 2022-ben folyamatosan magas szinten volt az arany iránti kereslet, melynek köszönhetően az értékesített aranytömbök mennyisége december végére elérte a 141 kilogrammot. A legkedveltebb kiszerelés az 5 grammos volt, míg a legnagyobb értékben tavaly is a 100 grammos aranytömb fogyott.

„A történelmi tapasztalatok azt igazolják, hogy egy háborús helyzetben szinte azonnal megugrik az arany árfolyama, majd egy kisebb visszaesést követően állandósul az emelkedés. Pont ez történik most is. Az arany értékálló, alacsony kockázatot jelentő befeketésnek számít, ami a jelenlegi gazdasági környezetben kifejezetten jó megoldás. Továbbá mellette szól az is, hogy azonnali készpénzigény esetén könnyen fel lehet használni a világ bármely pontján” –mutatott rá Dandé Imre, a BÁV hálózatirányítási igazgatója.

Az arany világpiaci ára az elmúlt években jellemzően az 1600 és 2000 dollár közötti sávban mozgott, majd az orosz-ukrán háború kitörését követően szinte azonnal 2000 dollár fölé kúszott a jegyzés. Ezt követően egy kisebb visszaesés után, november óta újra folyamatosan emelkedik az árfolyam, és az akkori 1650 dollár körüli árról elindulva, ma már újra a 2000 dolláros szinthez áll közelebb a nemesfém unciánkénti (31,1 gramm) ára.

A társaság által értékesített aranytömbök összértéke 2022 végére elérte a 3,3 milliárd forintot, ami 2021-hez képest több, mint háromszoros emelkedést mutat. Az ékszerek iránti érdeklődés szintén erősödött az elmúlt évben, a forgalom itt is hárommilliárd forint felett zárt, a 2021-es esztendő 2,3 milliárdos eredményéhez képest. Az ékszerértékesítés szempontjából az egyik legerősebb hónapban, decemberben is 30 százalékkal nagyobb értékben vásároltak a társaságtól, mint egy évvel korábban. Ebbe beletartozik az is, hogy jelentősen nőtt a használt ékszerek iránti kereslet is, hiszen befektetési célból vizsgálva ezek ára kedvezőbb, ami komoly vonzerőnek számít.

„Tapasztalataink szerint nemcsak nő az arany iránti érdeklődés, de egyre többen tekintenek rá tartós befektetési eszközként. Legutóbbi reprezentatív kutatásunk szerint a megkérdezettek 25%-a tervez a közeljövőben aranyba fektetni. A vásárlás során fontos, hogy a termék megbízható forrásból származzon. Társaságunk, amelynek története már 250 évre tekint vissza, jelenleg is egy világszerte elismert svájci cégtől szerzi be aranytömbjeit” – tette hozzá Dandé Imre.

A zálogfiókok bevételét azonban nemcsak az aranyforgalom növeli, hanem a hitelezés is. „Míg a konjunktúra időszakában nem volt jelentős kiugrás, addig az elmúlt egy évben folyamatos változás figyelhető meg. Jelenleg a BÁV zálogkölcsönzésből származó forgalma 20%-os növekedést mutat 2021-hez képest, ami összhangban van azzal, hogy korábban publikált kutatási eredményeink alapján a magyar lakosság 71%-a érzi úgy, hogy romlott az anyagi helyzete”– magyarázta a BÁV hálózatirányítási igazgatója, Dandé Imre.

A zálogkölcsönök fedezetét egyébként továbbra is 95%-ban az aranyékszerek teszik ki. A december a zálogpiacon általában kiváltási hónapnak számít, hiszen az ünnepi időszakban az emberek szeretik ezeket a tárgyakat otthon tudni. 2022 decemberében a megváltozott gazdasági helyzetnek megfelelően közel 15%-kal csökkent a kiváltási ráta 2021 decemberéhez viszonyítva. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a zálogtárgyak rendezési aránya még mindig magas, 90% felett van. Ez jól mutatja, hogy az aranytárgyakra valóban olyan értékként tekintenek az emberek, amelyek a jövőben, egy nehezebb élethelyzetben ismét megoldást jelenthetnek.


A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás: