Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Öt márka, de egy közös út jellemzi az 1800 munkavállalóval és 4500 partnerrel rendelkező BioTechUSA-cégcsoportot, amely immár 103 országban van jelen 49 webshoppal és 307 üzlettel. A vállalat része a BioTechUSA márkán kívül - mely az átlagembereket motiválja egyéni céljaik elérésében, legyen szó alakformálásról, állóképességi sportokról, vagy éppen tartós életmódváltásról; az edzőtermi edzések iránt elkötelezett brand, a Scitec Nutrition; Magyarország több mint 20 éves étrendkiegészítő webáruháza, a Builder; továbbá az egyedi keverőpalackokat gyártó üzletág, a ShakerStore, illetve a vitaminkészítményeket forgalmazó VitaminShop.

Nehezített pályán is új rekordok

A fogyasztói bázis építéséhez hozzájárult, hogy az emberek jobban odafigyeltek az egészségükre, mint korábban, ugyanakkor az alapanyagok áremelkedése és hektikus elérhetősége megnehezítette a beszerzést és a gyártást. Ebből adódóan a raktárkészletek rövid idő alatt felértékelődtek, önfinanszírozó vállalatként pedig gondoskodni kellett arról, hogy az előre nem látott tőkeigénynek meglegyen a fedezete. A nehezített pálya ellenére a társaság 15 százalékos forgalomnövekedéssel új, 90,49 milliárd forintos árbevételi csúcsot ért el tavaly. Ami legalább ilyen fontos, nyereséges évet tudhat maga mögött, hiszen az EBITDA-ja, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye 10,1-ről 10,47 milliárd forintra ugrott. Az árbevétel pedig továbbra is rendkívül diverzifikált: az export 80 százalékos súlyának az adja a valódi értékét, hogy több mint 20 desztinációban bonyolít már ma is forintban kifejezve milliárdos forgalmat.

Omnichannel stratégiával párosul a széles termékportfólió

A legnagyobb kereslet továbbra is a fehérjeporok iránt van, de ma már minden eddiginél szélesebb termékportfólió épül köré. Az étrendkiegészítők térhódítása úgy folytatódott tavaly, hogy a technikai jellegű kiegészítők – így a kapszulák, a tabletták – mellett egyre több speciális élelmiszer jelent meg. A gazdasági környezettel együtt azonban a vásárlói szokások is változtak, amihez minden egyes szakterületnek alkalmazkodnia kellett. Amilyen széles a termékpaletta, olyan változatos az értékesítési modell is: a cégcsoport omnichannel stratégiát folytat, vagyis az összes lehetséges platformon proaktívan jelen van: a termékek elérhetők offline és online, saját, illetve partneri webáruházakban és boltokban, edzőtermekben, szuper-, hipermarketekben és diszkontláncokban, drogériákban, töltőállomásokon, valamint patikákban egyaránt. Emellett 45 új üzletet nyitott Európa-szerte, megnyílt a nemzetközi 100. üzlet, az első spanyolországi BioTechUSA egység, debütált az első külföldi Scitec Nutrition bolt Németországban és a budapesti Allee bevásárlóközpontban található exkluzív 110 négyzetméteres egységbenelőször váltak elérhetővé saját tervezésű Apparel ruházati termékei offline formában.

Növekvő jelenlét a bel- és külkereskedelemben

A hazai piacvezető szerep megőrzése mellett exportőrként olyan kulcsfontosságú célországokban növelte a részesedését tavaly, mint Franciaország, Németország vagy Lengyelország. Dinamikusan növekedett a régiós piacokon túl Dél-Európában, így Spanyolországban, Portugáliában és

Görögországban is, északon pedig Norvégiában és Izlandon. Európán kívül továbbra is figyelemreméltó az a masszív bővülés, amit például Irakban vagy Vietnámban ért el a vállalat. A fenntartható fejlődés egyik záloga, hogy a fizikai boltokban még nagyobb hangsúlyt kapott a dolgozók képzése, az e-kereskedelemben pedig a saját webshopok mellett egyre meghatározóbb láb az Amazon és a Facebook Marketplace.

Hatékonyságnövelés a gyártásban

Közel 44 000 négyzetméter hasznos alapterületen, 24 000 raklap tárolási kapacitással bírnak a BioTechUSA-cégcsoport saját tulajdonban lévő gyártóközpontjai Szadán és Dunakeszin, illetve logisztikai központja Szadán. A vállalatnak saját termékfejlesztési és minőségirányítási divíziója van. Évente több mint 200 000, naponta átlagosan közel 1000 vizsgálatot végez, telephelyenként évi 12 külső és 17 belső auditnak kell megfelelnie. Mindkét komplexum ugyanazon minőségirányítási és élelmiszerbiztonsági szabványoknak – ISO 9001, ISO 22000, FSSC 22000, GMP, IFS Food és Halal – megfelelően működik, melyeket folyamatosan fenntart, auditál, illetve a piaci igényeknek megfelelően bővít és fejleszt. Az éves gyártási kapacitása 20 millió szelet, 20 000 tonna por, 1 milliárd kapszula és tabletta. Újabb mérföldkő, hogy közel 1 milliárd forintos beruházás keretében, 245,4 milliós állami támogatással új, az „árut az emberhez” elven működő modern automata raktárral bővült a szadai bázis, amely 450 négyzetméter alapterületen 60 000 rendelés lebonyolítására alkalmas havonta. A fejlesztésnek köszönhetően a raktár percenként 8 rendelés kiszedésére képes. Ezáltal a kiszedési idő töredéke lett a kézi kiszedési időnek, így a vevői és partneri rendelések összeállítása jóval hatékonyabbá vált. Emellett a szervezetfejlesztés következő lépéseként a közelmúltban megvalósult a Budapest IV. kerületi,Ezred utcai bérelt raktárának költözése, ugyancsak Szadára pedig több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, vadonatúj, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk is megépült, amiben egy kétszintes edzőterem is helyet kapott.

Nemzetközi cégcsoport családi szemlélettel

A vállalatnál 1800 munkavállaló dolgozik, az átlagéletkor 34 év, az alkalmazottak kicsit több mint a fele nő. A társaság a feszített munkaerőpiac kihívásaira jól reagált: a kollégák folyamatos fejlesztése mellett belső karrierutat, megfelelő juttatási csomagot, hosszútávú tervezhetőséget, ezáltal kiszámítható jövőképet biztosít számukra. Az úgynevezett multi-user rendszer révén pedig a szadai logisztika és gyártás, illetve a két gyártóüzem dolgozói képesek más területen is munkát végezni. Befejeződött a 3 szintes, 1500 négyzetméter beépített hasznos összterületű óbudai régi irodaháza teljes felújítása, mely modern munkakörnyezetet biztosít a dolgozóknak többek között 170 új munkaállomással és 470 négyzetméteres edzőtermi egységgel. A beruházások és fejlesztések elsődleges célja, hogy a cégcsoport növelje az ipari átlagnál magasabb munkaerőmegtartó képességét és tovább csökkentse az amúgy is alacsony fluktuációs rátát. Ezen innovációk mellett a vállalat tavaly is folyamatosan kereste az értékteremtési lehetőségeket, társadalmi felelősségvállalási programja keretében pedig 2023 év végéig összesen 355 millió forint értékben adományozott mintegy 83 000 doboz terméket, készpénzt, illetve rehabilitációs, diagnosztikai és terápiás eszközöket. Jótékonysági kezdeményezéseiket 51 CSR-kampány során valósították meg, eddig 144 szervezet munkáját támogatva.

A cég a válságálló, nem a piac

„Az étrendkiegészítők piaca nem válságálló, mi vagyunk egy válságálló cég a piacon” – összegzett Lévai Bálint vezérigazgató, társtulajdonos. Felidézte, hogy míg a pandémia időszaka elsősorban a kereskedelmi lábat tette próbára, addig a háború közvetett hatásaként jelentkező energiaválság és magas infláció inkább gyártói oldalon vizsgáztatta őket. Az elmúlt évben pedig azzal kellett megbirkózniuk, hogy a fogyasztói árak növekedésével hiába egyre egészségtudatosabbak a vásárlók, a pénztárcájukra is egyre jobban figyelnek. A cégvezető hozzátette: “Miközben a prémiumtermékek növekedési pályája töretlen maradt, minden más áruosztályban átalakult a keresleti oldal. Hullámhegyek és –völgyek eddig is voltak, ezután is lesznek, de mi a nehezített pályán is meneteltünk

tovább.” A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta: ha a BioTechUSA-cégcsoport útja egy maratoni futás, akkor a 42-ből még csak az 5. kilométernél járnak. Ez azt is jelenti, hogy nagyon sok fejlődési terület van, számtalan piacon várnak még rájuk eddig kiaknázatlan lehetőségek. Úgy fogalmazott, hogy ha a következő tíz évben „csak” 10-20 százalékos növekedési lépésekkel haladnak előre, azzal már elégedettek lehetnek, de ennél vannak ambiciózusabb terveik is.

2024-ben sem lassít a vállalatcsoport

Az idei év több mint 50 boltnyitást hozhat: a tervek szerint 15-15-öt a francia és a német, nyolcat a spanyol, ötöt-ötöt pedig a lengyel és az olasz piacon, utóbbival újabb országot satírozhat be az eddig érintetlen desztinációk listáján. A tervek szerint a szomszédos államok közül Ausztriában és Szlovákiában is megnyílik két-két üzlet, ha pedig Romániában sikerül megnyomni a startgombot, az rögtön 5-10 boltot is magával hozhat. Mindeközben Magyarországon reálisan 6-7 Scitec Nutrition és 1-2 BioTechUSA üzlettel bővülhet a hálózat.

A fentiek mellett egy évi több mint 50 millió prémium fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósor kialakítása is folyamatban van a szadai gyártó- és logisztikai komplexumban. Az év során megkezdik az üzemi szociális épületrész bővítését szolgáló beruházásukat is, mely során növelik az öltözők és az étkező területét. Mindezekkel párhuzamosan pedig a dunakeszi üzem technológiai korszerűsítése zajlik, és további energetikai – főként napelemes rendszerek – fejlesztések kivitelezését is megkezdte a cégcsoport.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: