Továbbra is a szolgáltató szektor hajtja az amerikai gazdaságot

Az S&P Global szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének értékét az előzetes 58,5-ről 56,8-ra módosították a végleges adatok alapján.

Továbbra is a szolgáltató szektor hajtja az amerikai gazdaságot

Ennek ellenére a friss adat még mindig magasabb a novemberi 56,1-nél, és 2022 márciusa óta a legerősebb növekedést jelzi a szolgáltatási szektorban.

A vállalatok jelezték, hogy fokozódott a kereslet, emiatt pedig a foglalkoztatás öt hónap után ismét nőtt. Az árak emelkedése mérséklődött. Az üzleti bizalom másfél éves csúcsot ért el, mivel a szolgáltatók arra számítanak, hogy az új kormányzat javítani fogja az üzleti feltételeket.

A kompozit beszerzési menedzser index 55,4-re emelkedett a novemberi 54,9-ről, ami 2022 áprilisa óta a megnagyobb növekedést jelenti, bár elmarad az előzetes 56,6-os becsléstől. A pozitív adat a szolgáltatási szektornak köszönhető, melynek erőteljes növekedése ellensúlyozta a feldolgozóipar enyhe visszaesését. (forrás: ERSTE)

Miért dönt csúcsokat a hazai napelemes áramtermelés?

Bár a hivatalos adatok szerint Magyarország a harmadik helyen áll a naperőművek által megtermelt villamosenergia arányában a világ országai között Chile és Görögország után, Európában pedig a második, érdemes a számok mögé nézni. A szakértő szerint mást mutat a valóság.
2025. 01. 08. 12:00
Megosztás:

Siess kocsit venni: Drágulás és növekvő kereslet a használt autók piacán

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót.
2025. 01. 08. 11:30
Megosztás:

Trump Pump után jön a Trump Dump - A kriptovaluta piac 2025 márciusában érhet csúcsra

Arthur Hayes, a BitMEX egykori vezérigazgatója és jelenlegi befektetési vezetője szerint a kriptovaluta piac 2025 márciusában érheti el csúcspontját. Hayes újraértékelte korábbi pesszimista előrejelzését, és most arra számít, hogy az amerikai dollár növekvő likviditása tovább hajtja felfelé a piacot, még Trump kriptopolitikai kihívásai ellenére is.
2025. 01. 08. 11:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozamai

Európában a vártnak megfelelő 0,2 százalékponttal 2,4%-ra emelkedett decemberben az infláció, miközben a maginfláció 2,7%-on stagnált.
2025. 01. 08. 10:30
Megosztás:

Számottevő visszaesés az USA tőzsdéin

Masszív mínuszokkal zárult a keddi kereskedés a Wall Streeten: a Nasdaq Composite 1,9%, míg az S&P500 1,1%-kal esett vissza, miközben a Dow 0,4%-ot veszített értékéből.
2025. 01. 08. 10:00
Megosztás:

Kisebb emelkedés a nyugat-európai tőzsdéken, újra csúcson a BUX

Mérsékelt emelkedéssel zártak kedden a fontosabb európai részvényindexek a FTSE100 kivételével, amely kevesebb, mint 0,1%-ot csúszott vissza. A Stoxx600 0,3%-os növekedéséhez leginkább az energiaszektor járult hozzá, de jól szerepeltek az ipari gyártók és szolgáltatók, valamint a kiskereskedők is.
2025. 01. 08. 09:30
Megosztás:

Még egy hétig lehet pályázni a népszerű zöldenergia támogatásra

Még egy hétig lehet pályázni a népszerű zöldenergia támogatásra - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán.
2025. 01. 08. 09:00
Megosztás:

Mekkora a munkanélküliség az euróövezetben?

Novemberben az elemzők által vártnak megfelelően rekordalacsony szinten stagnált a munkanélküliség az euróövezetben, és az Európai Unióban is az októberivel megegyező munkanélküliségi rátát regisztrált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett adatai szerint.
2025. 01. 08. 08:00
Megosztás:

Új AI kriptovaluta felülmúlhatja a Solanát (SOL) és a Ripple-t (XRP) – Képes lesz 45-szörös növekedésre az első negyedévben?

Az MI szektor tavaly kiemelkedően teljesített, és várhatóan idén sem lassít a lendülete.
2025. 01. 08. 07:30
Megosztás:

Invitation to Tender for Annual Financial Statement Audit – Allianz Group

Allianz Hungária Biztosító Zrt., Allianz Alapkezelő Zrt.
2025. 01. 08. 07:00
Megosztás:

Szalmonellával szennyezett liszt forgalomból kivonásra

Szalmonella jelenléte került kimutatásra egy Szlovéniából Magyarországra érkezett lisztben. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a magyar családok és fogyasztók védelme érdekében felvette a kapcsolatot az érintett áruházlánccal. Az áruházlánc kivonta a forgalomból a kifogásolt terméktételt, a hatóság pedig a továbbiakban is figyelemmel kíséri a vállalkozás által megtett intézkedéseket.
2025. 01. 08. 06:00
Megosztás:

Repülőrajthoz készülődik a lakáspiac, erős évet vetítenek előre az első adatok

Erőteljes évkezdet van kibontakozóban a lakáspiacon az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.
2025. 01. 08. 05:00
Megosztás:

Töretlen a bizalom Magyarország iránt – kiemelkedő kereslet és túljegyzés mellett zajlott kötvénykibocsátás

A mai napon az Államadósság Kezelő Központ nagy érdeklődés mellett bonyolított le sikeres eurókötvény-kibocsátást.
2025. 01. 08. 04:00
Megosztás:

Amerikának az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie

Az Egyesült Államoknak az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az adósságlimittel és a kiadásokkal kapcsolatos krónikus belpolitikai nézeteltérések miatt - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett éves előrejelzésében.
2025. 01. 08. 03:00
Megosztás:

Már igényelhető a munkáshitel fiataloknak

Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.
2025. 01. 08. 02:00
Megosztás:

Emelt családi adókedvezményt szeretnél? Akkor nyilatkozz már most januárban!

A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg.
2025. 01. 08. 01:00
Megosztás:

Polkadot (DOT) árfolyam előrejelzés – Polkadot kriptovaluta friss technikai elemzés

A Polkadot (DOT) az egyik legfontosabb blokklánc projekt, amely lehetővé teszi a különböző blokkláncok közötti interoperabilitást, így megkönnyítve az adatok átvitelét a hálózatok között. A DOT token kulcsfontosságú szerepet játszik a hálózat biztonságában és irányításában, valamint a parachain aukciók során is nélkülözhetetlen.
2025. 01. 08. 00:01
Megosztás:

ÉLŐ Solana (SOL) árfolyam elemzés – Solana kriptovaluta előrejelzés és technikai kilátások

A Solana (SOL) az egyik legnépszerűbb és leggyorsabban növekvő blokklánc-platform, amely nagy skálázhatóságot és alacsony tranzakciós költségeket kínál. Az elmúlt időszakban a SOL árfolyama jelentős volatilitást mutatott, és bár hosszú távon növekedő trend látható, rövid távon hullámzó mozgások tapasztalhatók. Az alábbi elemzés bemutatja a Solana jelenlegi technikai helyzetét és előrejelzéseit, hogy segítsen a befektetőknek megérteni a következő időszak várható mozgásait.
2025. 01. 07. 23:30
Megosztás:

Dúró Dóra: a mezőgazdaság kiemelt ágazat

A Mi Hazánk Mozgalom programjában a mezőgazdaság kiemelt ágazat - mondta Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese kedden Bonyhádon, sajtótájékoztatón.
2025. 01. 07. 23:00
Megosztás:

Már igényelhető a munkáshitel fiataloknak

Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.
2025. 01. 07. 22:00
Megosztás: