Tudja-e azokat ellenőrizni egy köztestület, akiktől díjat szed?

A közjegyzői kamarák és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egyszerre lát el érdekképviseleti feladatokat és ellenőrzési tevékenységet. Ezért integritási kockázatot hordoz, hogy mennyire képes egy ilyen köztestület azon tagok objektív ellenőrzésére, akitől tagdíjra is igényt tart - tárta fel az Állami Számvevőszék elemzése. Az Országgyűlés határozatában erősítette meg az Állami Számvevőszék szerepét a köztestületek átláthatóságának és elszámoltathatóságának biztosításában - világítanak rá az ÁSZ elemzői.

Az állampolgárok nagy része élete során igénybe vesz valamely közjegyzői szolgáltatást vagy részese lehet végrehajtási eljárásnak. Mindkét tevékenység számottevően érinti az állampolgárok jogait, az emberek, ezen köztestületek képviselőivel találkozhatnak mindennapi életük során a leggyakrabban. Az általuk ellátott feladatok a társadalom széles rétegét érintik, ezért közérdeklődésre tartanak számot.

A köztestületi formában működő szakmai kamarák közül az elemzés a közjegyzői kamarákat - területi közjegyzői kamarák és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) - valamint az önálló bírósági végrehajtók - szakmai érdekképviseleti szerveként a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) - tevékenységét vette górcső alá. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar köztestületek körében történő elhelyezését az alábbi ábra szemlélteti.

Az ábrán példaként szerepeltetett köztestületi rövidítések alatt a következő köztestületek értendőek: MISZK: Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara; MKIK: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara; MMA: Magyar Művészeti Akadémia; MOB: Magyar Olimpiai Bizottság; MSZÜK: Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara; MTA: Magyar Tudományos Akadémia; MÜK: Magyar Ügyvédi Kamara; NAK: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Mit értékelt az ÁSZ?

Az ÁSZ elemzése objektív képet nyújt a közjegyzői és végrehajtói köztestületek szakmai feladatellátásáról a 2015. – 2020. években, kitekintéssel a 2021. évi változásokra. Az elemzés bemutatja a közjegyzői díjak, végrehajtási költségek szabályozási környezetét, azok megállapításának ellenőrzési mechanizmusát, továbbá a közjegyzői, végrehajtási szolgáltatások és nyilvántartások elektronikus elérhetőségének magyarországi helyzetét.

A köztestületeket nem a tagok hozzák létre, hanem az Országgyűlés

Magyarországon a köztestületeket nem a tagok hozzák létre szabad elhatározásukból, hanem a Parlament létesíti azokat törvényi rendelkezésekkel és ugyancsak a Parlament joga azok megszüntetése is. Az elemzés azt a következtetést vonta le, hogy mivel a közjegyzői kamarákat és az MBVK-t az Országgyűlés törvényi rendelkezésekkel hozta létre, ezáltal a köztestületek működésének önkormányzatiságát, ellenőrzésének jogszabályi környezetét és pénzügyi, gazdálkodási autonómiáját is megteremtette, biztosítva ezzel a szabályszerű működés és díjmegállapítás kikényszeríthetőségét.

Integritási veszélyeket azonosított az elemzés

Kockázatként azonosította az elemzés, hogy a közjegyzői kamarák és az MBVK érdekképviseleti és felügyeleti/ellenőrzési jogköre egyidejű fennállása miatt a feladataik ellátása során eltérő, egymással ellentétes érdekek merülhetnek fel, amelyek a közfeladat ellátásának minőségére és az integritás szemlélet érvényesülésére is kockázatot jelenthetnek. Értelemszerűen kockázatot hordoz, hogy mennyire képes a köztestület annak a tagjának objektív ellenőrzésére, akitől tagdíjra (kamarai hozzájárulásra) tart igényt.

Kik ellenőrizhetik a köztestületeket?

Jogos elvárás mindenekelőtt a tagság, másrészt a társadalom és nem utolsósorban a köztestületeket létrehozó Országgyűlés részéről is, hogy a közfeladatok ellátásához biztosított, törvény által előírt pénzügyi forrásokat, és a kötelező tagság által fizetett hozzájárulást, továbbá a tagdíjat a köztestületek átlátható és elszámoltatható módon kezeljék, valamint azzal a forrást biztosító szerv, azaz az Országgyűlés felé el is számoljanak.

Mind a két köztestületi terület törvényességi felügyelete elsősorban szakmai jellegű, ezért egy ilyen felügyelet fő sodrába jellemzően nem kerülnek a gazdálkodással kapcsolatos kérdések. Ezért a szervezeten kívüli független ellenőrzés, a köztestületeket alapító Országgyűlés felé történő elszámolás vonatkozásában joggal érzékelhető egy rés. A rés betöltésére az Alaptörvény adja meg a választ: az Országgyűlés ellenőrzési jogkört közvetlenül csak korlátozottan tud gyakorolni, az Alaptörvény ezért önálló intézményként statuálja az e feladat ellátására hivatott Állami Számvevőszéket – hívják fel a figyelmet az ÁSZ elemzői.

Az ÁSZ fent nevesített ellenőrzési rést betöltő, az átláthatóbb és jobb közfeladat-ellátás megteremtését hangsúlyozó tevékenységét az Országgyűlés a 17/2021. (VI.16.) OGY határozatában is végérvényesen megerősítette. A határozatában az Országgyűlés kinyilvánította, hogy - a jól irányított állam működésének elősegítése érdekében - támogatja az Állami Számvevőszék ellenőrzési és elemzési feladatai mellett a tanácsadó szerepének erősítését a közpénzügyi helyzet, a közfeladat-ellátás javulása, valamint a közbizalom erősítése érdekében.

A közjegyzői és a végrehajtói tevékenység kiemelt társadalmi érintettséggel bír, ezért a közfeladat-ellátás javításának és a közbizalom erősítésének folyamatosan fennálló kritériumnak kell lennie, mely kritériumhoz az ÁSZ elsősorban tanácsadó jellegű monitoring ellenőrzéseivel tud és kíván hozzájárulni - hívják fel a figyelmet az Állami Számvevőszék elemzői.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás: