Új drogtörvény: életfogytiglan is járhat bizonyos esetben

A közelmúltban lépett hatályba az „új drogtörvény”, mely a korábbiaknál szigorúbb és a lényegesen magasabb büntetési tételeket ír elő. A kábítószer birtoklás – különösen jelentős mennyiség esetén – akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Bizonyos esetekben a bűncselekményben érintett ingatlanok és járművek elkobzására is lehetőség nyílik. Emellett az eddig „új pszichoaktív anyagként” ismert szerek mostantól kábítószernek minősülnek, valamint bevezették a „tudatmódosító anyaggal visszaélés” bűncselekményét, amely emberi fogyasztásra alkalmatlan, de tudatmódosító hatással bíró szerekre – például hígítóra vagy csavarlazítóra – vonatkozik – hívja fel a figyelmet dr. Lőrik József ügyvéd.

Új drogtörvény: életfogytiglan is járhat bizonyos esetben

Évente körülbelül hét-nyolcezer büntetőeljárás indul kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, így számos elkövetőt érint majd a kapcsolódó jogszabályok változása. Az  új drogtörvény  eredményeként a kábítószer birtoklásáért kiszabható büntetések szinte minden esetben szigorúbbak lettek. A birtoklás 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető akár már a csekély mennyiséget meghaladó kisebb mennyiség esetén is.

Ha fiatalkorút is érint az elkövetés, vagy iskolához közeli helyen követik el a bűncselekményt, akkor 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre lehet számítani. Akár 10 év szabadságvesztés is kiszabható abban az esetben, ha a bűncselekmény üzletszerűen, vagy bűnszövetségben történik. Ha mindezt jelentős mennyiségre követik el, akkor az 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásért maximálisan 20 év a kiszabható szabadságvesztés. Fiatalkorúakkal kapcsolatos elkövetés, vagy felhasználása esetén pedig, amennyiben különösen jelentős mennyiségre követik el, akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.  

Bővül a kábítószernek minősülő anyagok köre

A korábban „új pszichoaktív anyagként” besorolt szerek - úgy mint a biofű, herbál, kristály, vagy varázsdohány – is kábítószernek minősülnek. Ezzel együtt megszűnik az „új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos szabálysértés”, mely már kábítószerrel elkövetett bűncselekménynek minősül.

Emellett a drogtörvény bevezeti a „tudatmódosító anyaggal visszaélés” tényállást, amely szerint kábítószernek minősülnek a bódult állapot előidézésére alkalmas, nem emberi fogyasztásra szánt egyéb tudatmódosító anyagok is (csavarlazító, hígító, stb.).

A szipuzáshoz használt szerek tiltott kereskedése is büntetendő

Az új, „tudatmódosító szerrel visszaélés” tényállás szerint az követ el bűncselekményt, aki az emberi fogyasztásra alkalmatlan, de tudatmódosító hatás előidézésére képes anyagokat, például a szipuzáshoz használt szereket azért kínálja vagy adja át másnak, hogy a személy kóros élvezetéhez segítséget nyújtson. 

Az elkövető emiatt 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a kábítószer több mint 10 emberhez jut el, akkor súlyosabb büntetésre (3 évig terjedő szabadságvesztés), ha pedig az elkövető kereskedelmi jelleggel terjeszti a szert, még súlyosabb büntetésre számíthat (1-5 évig terjedő szabadságvesztés).

A gyanúsítottat rendszeres mintavételre kötelezheti a hatóság

A törvény bevezeti a bűnmegelőzési célú felügyelet kényszerintézkedést, melynek célja a további kábítószerhasználat megakadályozása. Az intézkedést az ügyészség rendeli el olyan emberekkel szemben, akiket kábítószer birtoklásával vagy kereskedelemmel gyanúsítanak, de akikkel szemben még nem rendeltek el bírói engedélyes szabadságkorlátozást.

Ennek értelmében a gyanúsítottnak rendszeresen meg kell jelennie a rendőrségen, és kábítószer-fogyasztást ellenőrző vizsgálatokon is részt kell vennie. A felügyelet időtartama alapvetően három hónap, amely egyszer, újabb három hónappal meghosszabbítható. A szabályok megsértése rendbírságot vonhat maga után, súlyos vagy ismételt szabályszegés esetén a gyanúsított akár őrizetbe is vehető. Bizonyos életkörülmény-változások esetén a szabályok ideiglenesen vagy tartósan módosíthatók, ezekre nincs külön jogorvoslat.

Tényleg csak az mehet majd elterelésre, aki feldobja a dílerét?

Sokan azt gondolják, hogy a törvénymódosítást követően csak az mehet elterelésre, aki elmondja a hatóságoknak, hogy kitől és milyen körülmények között vette a drogot.

„A valóság az, hogy az elterelés új feltétele azt követeli meg a fogyasztótól, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban valamennyi releváns körülményt hozzon a hatóság tudomására. Tehát, csak akkor köteles megnevezni valakit, ha valóban ismeri azt a személyt, akitől a szert kapta. Viszont amennyiben a terhelt valakit valótlanul nevez meg a bűncselekményben érintett személyként, akkor hamis vád bűntettét követi el” – hívta fel a figyelmet dr. Lőrik József, a Lőrik Ügyvédi Iroda vezetője.

A terhelt akkor is részt vehet az elterelésen, ha külföldi weboldalról szerezte be a kábítószert

„A terheltek számára kedvező változás, hogy önálló elkövetési magatartása lett a kábítószer birtoklásnak az ország területére történő behozatal céljából történő megrendelés. Egyre gyakoribb elkövetési mód ugyanis az, amikor különböző külföldi weboldalakról, online rendelés útján szerzik be a kábítószert. Korábban ez a magatartás nem tette lehetővé, hogy az elkövető részt vehessen az elterelésen és annak eredményessége esetén ne legyen büntethető. Az ország területére történő behozatal esetén azonban továbbra sincs lehetőség elterelésre” – tette hozzá dr. Lőrik József. 

Autó és ingatlan elkobzás, valamint kitiltás is sújtja a kábítószer-kereskedőket

Az új drogtörvény értelmében elkobozható az az ingatlan, amit a kábítószer termesztésére, előállítására, tárolására, feldolgozására vagy elrejtésére használnak. Szintén elviheti a hatóság azt a járművet, amit kábítószer-kereskedelem esetén a kábítószer szállításához, tárolásához használnak.

A bíróság emellett alkalmazhatja a kitiltást, amennyiben a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapítják kábítószer-kereskedelem miatt. A dílert akkor lehet kitiltani egy vagy több településről, vagy az ország meghatározott részéből, ha az ott tartózkodása a közérdeket veszélyezteti. A kitiltás tartamának számítása a szabadságvesztés büntetés letöltése után kezdődik, és legfeljebb öt évig tarthat.

Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány

Ha a jövőben is annyi új építésű lakóingatlant adnának át, mint tavaly, akkor Magyarországon 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes lakóingatlan-állomány – derül ki a zenga.hu elemzéséből. Bár a nemrég bejelentett Otthon Start program a lakáspiac keresleti oldalát támogatja, a lakásépítések számán keresztül érdemes a kínálati oldalt is megvizsgálni, így a mostani elemzés annak járt utána, hogy az egyes vármegyékben hány év alatt újulhatna meg a lakásállomány a jelenlegi építkezési volumen mellett.
2025. 07. 13. 14:00
Megosztás:

Július 20-ig kell adatot szolgáltatniuk az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára: az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket július 20-ig kell teljesíteniük az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren (OKIRkapu) keresztül - hívta fel a figyelmet a MOHU az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 07. 13. 13:00
Megosztás:

Több lányt tudományos pályára: ezért nem lesznek informatikusok a lányokból, még akkor sem, ha érdekelné őket

Június közepén háromnapos táborral zárult le a Smartiz oktatási program hetedik évada, melynek során egy osztálynyi diáklány kapott támogatást ahhoz, hogy egy támogató közegben kipróbálja magát a programozásban, elmélyítse matematikai tudását. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) programjában immár összesen több mint 150 lány vett részt hét év alatt. Azt minden résztvevő megerősítette, hogy fejlődött a logikus gondolkodása és nőtt az önbizalma és sokan közülük a STEM-területeken (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) folytatták tanulmányaikat. A programra legközelebb szeptemberben lehet jelentkezni.
2025. 07. 13. 12:00
Megosztás:

Ethereum időversenyben: jön a natív zkEVM, ami újraszabja a blokkláncok jövőjét

Az Ethereum nem hagyja magát leírni. Míg a riválisok, mint a Solana vagy a különféle Layer 2 megoldások agresszívan skáláznak, Vitalik Buterin vezetésével a világ egyik legfontosabb blokklánca forradalmi újítással készül visszavenni a piacvezető szerepet: jön a natív zkEVM a layer 1-en. Nem csupán optimalizálásról van szó – hanem egy technológiai túlélési stratégiáról, ami radikálisan átalakíthatja az Ethereum működését és jövőjét.
2025. 07. 13. 10:00
Megosztás:

Elindult az Ethereum-ETF lavina: 900 millió dolláros kereslet robbanthatja be az árfolyamot

Úgy tűnik, az Ethereum újra reflektorfénybe került – de ezúttal nem a DeFi vagy az NFT-k miatt, hanem az intézményi tőke agresszív beáramlása miatt. Az Ethereumhoz kötött tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) már több mint 908 millió dollár értékű ETH-t halmoztak fel, ami egyértelmű jele annak, hogy a nagyhalak készülnek valamire. És ha az eddigi kriptotörténelem bármit is megtanított nekünk, akkor az az, hogy amikor az ETF-ek jönnek, az árfolyam hamarosan követi őket.
2025. 07. 13. 09:00
Megosztás:

Trump új kereskedelmi megállapodása Vietnámmal a kriptovaluta piacokra is hatással lesz

Donald Trump és Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök július eleji kereskedelmi bejelentése új lendületet adott a globális piacoknak – és ezzel együtt új spekulációk egész sorát indította el.
2025. 07. 13. 08:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 07. 13. 07:00
Megosztás:

Már 126 napja nincs telitalálat Magyarország legismertebb lottójátékán - mennyi a nyeremény?

Immáron 18 hete halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így ezen a héten már 3,7 milliárd forint - minden idők 9. legnagyobb nyereménye - várja a játékosokat szombaton. A vasárnap is tartogat izgalmakat, a Hatoslottón - 42 nap halmozódás után - 707 millió forinttal lehet gazdagabb az a szerencsés, aki egymaga ikszelte be helyesen a 6 találatot.
2025. 07. 13. 06:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter szombaton.
2025. 07. 13. 05:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja

Az Európai Unióval szemben frissen bejelentett amerikai vámemelések is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítják, ezért itt lenne az ideje egy patrióta fordulatnak - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
2025. 07. 13. 04:00
Megosztás:

Idősebb korosztályok nyomulnak a hitelpiacon – ők vállalják a nagyobb kockázatot

Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője: sokkal inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 13. 03:00
Megosztás:

Megbüntetnek! Így változik a kerítés építés szabálya!

A kerítés műszaki építménynek számít, de általában nem engedélyköteles, tehát nem szükséges hozzá építési engedély ám ez nem jelenti azt, hogy bármit szabad építeni.
2025. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Elfogadták! Így változott a 65 év felettiek kedvezményes utazása

A közforgalmú személyszállítás során a 65. életévüket betöltött személyek életkoruk alapján díjmentesen utazhatnak, pusztán személyazonosító okmányuk felmutatásával. Számukra már nincs szükség utazási utalványra az ingyenes utazáshoz. Azok a személyek viszont, akik még nem múltak el 65 évesek, de nyugdíjban vagy egyéb meghatározott ellátásban részesülnek, éves utalvány alapján vehetik igénybe az utazási kedvezményeket.
2025. 07. 13. 01:00
Megosztás:

Hyperliquid áttörése: 10,6 milliárd dolláros nyitott pozícióval új DeFi rekord született

A decentralizált pénzügyek világa új korszakba lépett. A Hyperliquid nevű derivatíva-kereskedési platform lenyűgöző teljesítményt nyújtott: nyitott pozícióinak (open interest) összértéke meghaladta a 10,6 milliárd dollárt, ezzel új csúcsot állítva fel a DEX-ek (decentralizált tőzsdék) történetében. De mitől lett ilyen népszerű ez az eddig kevéssé ismert szereplő? És mit árul el mindez a kriptopiac fejlődési irányáról?
2025. 07. 12. 23:00
Megosztás:

Ethereum újra lendületben: Négy nap alatt 5,46 milliárd dolláros láncon belüli forgalom!

Miközben a kriptopiac ingadozó hangulatban van, az Ethereum (ETH) látványos aktivitással hívta fel magára a figyelmet: alig négy nap alatt 5,46 milliárd dollárnyi tranzakció zajlott le a blokkláncán. Vajon mit jelez ez a masszív növekedés? Csak átmeneti fellángolásról van szó, vagy valóban újabb felfutás küszöbén állunk?
2025. 07. 12. 22:00
Megosztás:

Íme 50 bolt, ahol már most fizethetsz kriptovalutával

A kriptovaluták már rég túlléptek a spekuláció határán – egyre több helyen válhatnak valódi fizetőeszközzé. Ha Bitcoinod vagy más digitális valutád van, már most is akad bőven olyan üzlet, ahol szívesen fogadják el a virtuális pénzed. Nézd meg, hol vásárolhatsz közvetlenül vagy közvetve kriptóval – és miért lehet ez forradalmi lépés a globális pénzügyi rendszerben.
2025. 07. 12. 21:00
Megosztás:

A megfelelő folyadékellátás biztosítása úton lévő járművek számára

Eszünkbe jut-e vajon, hogy a hosszú utak során a járművezetők megfelelő folyadékellátása mennyire kulcsfontosságú? Az utazások során a megfelelő ivóvízellátás nem csupán kényelmi kérdés, hanem alapvető szükséglet is. Bár sokan talán nem gondolnák, a kamionok és más haszongépjárművek egyik leglényegesebb felszerelése a vizeskanna és a víztartály, amelyek lehetővé teszik, hogy a sofőrök mindig hozzáférjenek friss vízhez, bárhol is járjanak.
2025. 07. 12. 20:00
Megosztás:

A Bitcoin már nagyobb, mint a Google és az ezüst – Az Amazon a következő célpont?

A Bitcoin újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja immár meghaladja az Alphabet (Google) és az ezüst értékét is. Miközben sokan még mindig kétkedve tekintenek a kriptovalutákra, a legnagyobb digitális eszköz feltartóztathatatlanul tör előre – a következő kihívott pedig nem más, mint az Amazon.
2025. 07. 12. 19:00
Megosztás:

Kitört az XRP árfolyama? Indul az „XRP-szezon” – Erődemonstráció a Bitcoinnal szemben

Az XRP hetek óta a háttérben gyűjtötte az erőt, most viszont végre áttörte azt az ellenállási szintet, amely korábban rendre visszafogta a mozgását a Bitcoinhoz képest. Alex Cobb elemző szerint „elég volt, most indul az XRP-szezon”. Vajon tényleg új altcoin-ciklus elé nézünk? Elemzünk, értékelünk, és megmutatjuk, mit érdemes figyelni.
2025. 07. 12. 18:00
Megosztás:

A Binance áttöri a falakat: Halal kriptostaking a muszlim világ számára

A kriptovaluták világa új korszakba lépett: a Binance elindította a világ első, hivatalosan is saría-kompatibilis staking szolgáltatását. A Sharia Earn névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy elérhetővé tegye a passzív kriptojövedelmet azok számára is, akik eddig vallási okokból tartózkodtak az ilyen típusú pénzügyi termékektől. Ez az újítás akár több mint 1,9 milliárd ember pénzügyi életét formálhatja át világszerte.
2025. 07. 12. 17:00
Megosztás: