Új egyensúlyba került a lakáspiac: a visszatérő csokos vevők használhatják ki az árcsökkenés előnyeit

Az eladó lakások és házak ára január óta alig változott minden település- és lakóingatlan-típust is figyelembe véve. A kereslet továbbra is visszafogott, ami korábban nem látott új egyensúlyt hozott a lakáspiacra. Ősszel élénkülés várható azoknak a nagyvárosi csokos vevőknek köszönhetően, akik még szeretnék kihasználni az elérhető lakástámogatásokat és a kapcsolódó kedvezményeket. A panellakások továbbra is őrzik a 20-25 százalékos árelőnyüket a téglaépítésűekhez képest. Budapesten a kertes házak átlagos négyzetméterára 818 ezer forint volt szeptember elején, a paneleké 780 ezer forintnál járt, a téglaépítésűeket pedig 1,03 millió forint jellemezte. A vármegyeszékhelyeken átlagosan 548 ezer forint a kertes házaknál az átlagos négyzetméterár, míg a paneleknél 545 ezer, a téglalakásoknál pedig 678 ezer forint.

Új egyensúlyba került a lakáspiac: a visszatérő csokos vevők használhatják ki az árcsökkenés előnyeit

Megváltozott a lakáspiac ebben az évben, elsősorban a visszafogott kereslet, a bővülő kínálat eredményeként - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogy az új helyzetben hogyan alakulnak az árak különböző országrészekben és mekkora eltérések vannak a lakóingatlan-típusok között.

Megálltak az árak, a panelek továbbra is előnyben

“Új egyensúly alakult ki az idén, miután a lakóingatlanok piaca nehezen tud kilábalni a vevőhiányos helyzetből. A kereslet csökkent mindenhol, így Budapesten, a vármegyeszékhelyeken, a kisebb városokban és a településeken is beállt egy, a korábbi évekhez képest alacsonyabb szintre” - mondta a jelenlegi trendekről Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az árak alakulásáról szólva hozzátette: “Már 202 második felében is nagyon lelassult a drágulás üteme, ám a piac lendülete akkor még néhány százalékos áremelkedést hozott. Ezzel szemben 2023-ban január óta szinte minden településen stagnáltak az árak. Ugyanígy változatlan árak jellemzik a téglalakásokat, a paneleket és a kertes házakat, utóbbiakba beletartoznak a családi, sor- és ikerházak is. Az is látszik, hogy panellakások országszerte őrzik az árelőnyüket, mert 20-25 százalékkal olcsóbban érhetőek el, mint a téglaépítésű társaik.

Árkörkép a fővárosból

Az kínálati árakat nézve a fővárosban szeptember elején a kertes házaknál szeptember elején 818 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. A panellakásoknál 780 ezer, a téglaépítésúeknél pedig 1,03 millió forintot tett ki.

Az is látszik, hogy a kertes házak a fővárosban átlagban 120 millió forintba kerülnek, ezen belül a sorházaknál a 80 millió forintért, a családi házak 130 millió forintért szerepelnek a piacon. A budapesti a panellakásoknál 42 millió, a téglalakásoknál pedig 65 millió forint az átlag. Az ingatlan.com szakértője szerint ezek az értékek január eleje óta gyakorlatilag nem nőttek, inkább enyhén csökkentek. A fővárosi téglaépítésű lakások átlagára az év elején még 68,5 millió a paneloké pedig 42,9 millió forint volt.

Árak Budapesten kívül

A vármegyeszékhelyek összesített átlagát nézve a kertes házak 548 ezer forintos négyzetméteráron szerepelnek a kínálatban, a panelek szinte ugyanennyiért, 545 ezer forintért keresnek vevőt, a téglaépítésű lakások esetében 678 ezer forint az átlag. A lakóingaltanok teljes árát nézve a vármegyeszékhelyeken a kertes házaknál 70 millió forint az átlag, a panelek esetében 28,5 millió, a téglaépítésűeknél pedig 41 millió forint.

“Természetesen a vármegyeszékhelyek között nagyon jelentős eltérések vannak” - mondta a szakember. Bár szinte mindenhol stagnáltak az árak, azért akadnak kivételek, Ilyen például Debrecen, ahol minimális drágulás történt január óta az összes lakóingatlan-típus esetében, az átlagos négyzetméterár ugyanis 3 százalékkal 747 ezer forintra emelkedett. A legdrágább vármegyeszékhelyek közé tartozó Győrben ugyanakkor 2 százalékkal 749 ezer forintra csökkent az átlagos négyzetméterár január óta. Székesfehérváron nem történt változás, ez 678 ezer forintos árat jelent. A legolcsóbb vármegyeszékhely Salgótarján, ahol akár fővárosi átlagárak negyedéért, 15 millió forint alatt lehet lakást vásárolni a kínálati árak alapján.

Mi vár a piacra? Visszatérhetnek a csokos vevők

Balogh László szerint az őszi hónapokban valamennyire élénkülhetik a keresletet a piacra visszatérő nagyvárosi csokos vevők, akik kihasználhatják a stagnáló ingatlanárak nyújtotta lehetőségeket. Ezek a vásárlók nem csak a 2023-ban még elérhető vissza nem térítendő lakástámogatásokat tehetik zsebre, hanem az ezekhez kapcsolódó kedvezményeket. A 3 százalékos kedvezményes kamatozású maximálisan 10-15 millió forintos csok-hitel, a megvásárolt ingatlanok illetékmentessége és az új lakások vásárlásakor igényelhető 5 millió forintos áfa-visszatérítés további több millió forintos támogatást jelenthet a csokot igénylő családok számára. „A gyengébb keresletnek köszönhető kialakult új lakáspiaci egyensúly miatt az őszi hónapokban sem kell a lakásárak drágulásától tartania a piacra lépő vevőknek.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: