Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

Az uniós rendelet célja, hogy kevesebb csomagolási hulladék keletkezzen, és a felhasznált anyagok minél nagyobb arányban visszakerülhessenek a gazdaság körforgásába. A változások a csomagolások összetételét, méretét, újrafeldolgozhatóságát és jelölését egyaránt érintik. Az előírások több lépcsőben válnak alkalmazandóvá, ezért a vállalatoknak a már teljesítendő kötelezettségek mellett a következő évek feladatait is át kell tekinteniük.

Kevesebb felesleges csomagolás, szigorúbb anyaghasználati előírások

A 2030-tól fokozatosan életbe lépő követelmények között kiemelt szerepet kap a csomagolás anyagának újrafeldolgozhatósága. Egyaránt számít majd, hogy miből van a csomagolás, és mi készülhet belőle később.

A túlméretezett dobozokat szintén érinti a szabályozás. A gyűjtő-, szállítási és e-kereskedelmi csomagolásokra bevezetendő előírás főszabály szerint legfeljebb 50 százalékos ürestér-arányt enged meg. Az áru megfelelő védelmét természetesen továbbra is biztosítani kell, ami a műszaki megoldások és a beszállítókkal rögzített követelmények felülvizsgálatát is indokolhatja.

Az élelmiszerrel érintkező csomagolásoknál már 2026. augusztus 12-től korlátozzák a környezetben rendkívül lassan lebomló, „örök vegyi anyagoknak” is aposztrofált PFAS-anyagok jelenlétét. Az előírt határértéket elérő vagy meghaladó koncentráció esetén a csomagolás nem hozható forgalomba.

A címkék és a környezeti állítások is változnak

A később bevezetendő egységes uniós jelölések segítik majd a fogyasztókat annak felismerésében, hogy miből készült a csomagolás, és hogyan kell szelektíven gyűjteni.

A vállalatoknak emellett az ide kapcsolódó környezeti állításaikat is át kell tekinteniük. Az újrafeldolgozhatóságra vagy az újrafeldolgozott műanyag arányára utaló üzeneteknek például a kötelező minimumon túlmutató teljesítményt kell bemutatniuk, és egyértelművé kell tenniük, hogy a csomagolás egészére vagy csak valamely részére érvényesek. A jogszabályi megfelelés így a beszerzés és a termékfejlesztés mellett a marketing feladatait is érinti.

A felkészülés a vállalat szerepének tisztázásával kezdődik

A szabályozás nemcsak a csomagolóanyagok előállítóira vonatkozik, hanem a felhasználókra, az importőrökre és a kereskedőkre is. E szereplőknek tehát ugyanúgy meg kell határozniuk, milyen felelősséggel és milyen kötelezettségekkel érintettek.

Jól szemlélteti a kérdést, ha egy vállalat a megrendelője logójával ellátott csomagolásba helyezi a terméket. Ilyenkor tisztázni kell, hogyan oszlanak meg a feladatok a csomagolóanyagot előállító cég, a terméket becsomagoló vállalat és a márkatulajdonos között. Ettől függhet, kinek kell elkészítenie a megfelelőséget igazoló dokumentumokat, milyen adatokat szükséges bekérni a beszállítóktól, és milyen információkat kell átadni a vevőknek. A hiányos vagy téves nyilatkozatok az értékesítési lánc további szereplőinek is üzleti kockázatot jelenthetnek.

„A vállalatoknak azt kell pontosan látniuk, hogy saját működésükben milyen plusz teendőket és költségeket jelent az új szabályozás. A szerepkörök tisztázását és ahhoz kapcsolódó kötelezettségek áttekintését ezért össze kell kapcsolni a csomagolási portfólió vizsgálatával. Ebből derül ki, hol van szükség további beszállítói információra, vevők részére történő nyilatkozattételre, a belső folyamatok módosítására vagy a csomagolás átalakítására. Az EY szakértői a teljes folyamatban támogatják a partnereket, hogy az előírásokból egyértelmű, végrehajtható feladatok szülessenek” – emelte ki Fülöp Attila, az EY Magyarország adópartnere.


Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás: