Új innováció a SYNLAB-tól - Mesterséges intelligencia segítségével elemez az Okoslelet

Pár évtizede még biztosan utópisztikus gondolatnak hittük volna, hogy egy mesterséges intelligencia-alapú elemzés segíthet az embereknek az egészségtudatos életmód kialakításában. Ma már azonban nem annyira meglepő, hogy az orvostudomány a mesterséges intelligenciát (MI) hívja segítségül. Olyannyira nem, hogy a hazai magánegészségügyben egyedülálló szolgáltatást vezetett be a SYNLAB, amely a tesztüzemmód után már a lakosság számára is széles körben elérhető: az AI|Life Okoslelet az MI segítségével a páciens laborértékeit elemezve, több mint százmillió betegadatra alapozva becsüli meg tizennégy betegségcsoport meglétének kockázatát.

Új innováció a SYNLAB-tól - Mesterséges intelligencia segítségével elemez az Okoslelet

Az Okoslelet nemcsak a referenciatartományoktól való eltérést mutatja meg – ahogy egy „hagyományos” laborvizsgálat – hanem azt is, hogy egy adott betegségcsoport milyen valószínűséggel fordul elő a páciensnél. „Jelenleg a pajzsmirigybetegségek, a cukorbetegség különböző formái, májbetegségek, nem fertőzéses eredetű gyulladásos bélbetegségek, táplálkozási és egyéb anémiák, immunológiai defektusok, szisztémás autoimmun kórképek, a zsíranyagcsere zavarai, epe- és hasnyálmirigy-betegségek, vesebetegségek, szív- és érrendszeri panaszok, de daganatos és ritka betegségek kockázatelemzésére is képes a matematikai valószínűségszámításon alapuló rendszer” – mondta dr. Csernák Zsolt, a SYNLAB Hungary Kft. orvos-igazgatója.

Szerinte a háziorvosok és szakorvosok számára is rendkívül hasznos lehet egy ilyen lelet, hiszen segítségével olyan betegségekre is fény derülhet, melyekre a páciens aktuális panaszai alapján nem feltétlenül gondolnának és akár évekkel később kerülne csak sor a diagnózis felállítására.

Zöld, sárga, piros – mit jelentenek a színek?

Amikor a SYNLAB-nál egy páciensnél leveszik a vért, az elkészült laborlelet a kért laborvizsgálati csomagtól függően negyven-hatvan paramétert tartalmaz. Ezeket a matematikai modell többször és többféle szempontrendszer alapján analizálja, majd összeveti az adatbázisában lévő több millió hasonló adattal, és az egyezések vagy eltérések alapján kockázati valószínűséget számol az említett 14 betegségcsoportra vonatkozóan.

Az úgynevezett kockázati skála ötfokozatú, amin belül a zöldtől a sárgán át a pirosig terjedő színárnyalatok jelzik a negatív, bizonytalan vagy épp a pozitív eredmény valószínűségi fokát. Az Okoslelet felépítését tekintve tartalmazza a hagyományos lelet jellemzőit is, felhívja a figyelmet minden olyan eredményre, amely eltér a referenciatartománytól és színekkel jelzi ennek irányát: kékkel a referencia tartomány alatti, pirossal a feletti értékeket, kiegészítve ezt az eltérés lehetséges magyarázataival.

Új oldalról, közérthetően világíthatja meg a betegség okait

Nem – a többség számára gyakran érthetetlen – orvosi szaknyelven, hanem mindenki számára érthető módon írja le a lelet, hogy milyen okok állhatnak a tényszerű adatok hátterében, sőt, arra is további útmutatást ad, hogy milyen további laboratóriumi vizsgálatok segíthetnek az eltérés okának feltárásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a dokumentum nem számít közhiteles egészségügyi terméknek, nem helyettesíti vagy írja felül a szakorvosi véleményt és diagnózist, hanem azzal támogatja az orvosi döntéshozatalt, hogy a kezelőorvos az eredmények figyelembevételével további célzott vizsgálatokat vagy megfelelő kezelést tud javasolni, elősegítve ezzel a beteg gyógyulását.

Miért jó nekem?

Egy betegség megelőzése mindig olcsóbb és hatékonyabb, mint annak gyógyítása. Az Okoslelet amellett, hogy pontos képet ad a páciens aktuális egészségi állapotáról, segíthet annak kiderítésében is, milyen fel nem tárt betegségei vannak a páciensnek és javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy milyen további vizsgálatokat érdemes még elvégeztetni.

Az Okoslelet jelenleg krónikus és sokszor nehezen diagnosztizálható kórképekre van optimalizálva, de képes becslést végezni akut, gyors lefolyású betegségek meglétére vonatkozóan is. A daganatos és ritka betegségcsoportok részletes becslései nem kerülnek fel az Okosleletre: amennyiben a mesterséges intelligencia ezen betegségcsoportok esetén emelkedett kockázatot becsül, úgy egy részletesebb konzultációra kerül sor egy tapasztalt szakorvossal.

A matematika valószínűségszámítás segít

Az Okoslelet hangsúlyozottan nem az orvosi diagnózist helyettesíti, hanem azzal segíti a szakemberek munkáját, hogy megbecsüli a vizsgált betegségcsoport meglétének valószínűségét, s ezzel újabb támpontokat adhat egy-egy beteg kivizsgálásához. A folyamatos tanulásra képes mesterséges intelligencia közel másfél millió anonim magyar páciens több mint százmillió laborvizsgálatának betáplált adataival rendelkezik.

A forradalmian új szoftvert hazai szakemberek, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának együttműködésével alkották meg, és az elmúlt kilenc évben folyamatosan fejlesztették. A jövőben sem áll meg ez a folyamat: hiszen ahogy a modellek egyre több valós beteg adataival találkoznak, egyre jobban fognak teljesíteni, lehetőséget adva újabb és újabb betegségcsoportok meglétének kockázatelemzésére. Az AI|Life Okoslelet a SYNLAB Hungary vérvételi helyein elérhető, három különböző – basic, normál és prémium – csomagban.

fotócredit: Synlab Hungary


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: