Új partnerekkel erősít az EY

Öt új partneri kinevezéssel indítja a július 1-ével kezdődő üzleti évét az EY Magyarország. Jelentősen erősödik a cég könyvvizsgálati üzletága.

Új partnerekkel erősít az EY

„Az előző pénzügyi évben jelentős lépéseket tettünk azért, hogy még hatékonyabban tudjuk támogatni ügyfeleinket. A jelenlegi geopolitikai kockázatokkal, gazdasági sokkhatásokkal és technológiai változásokkal terhelt időkben ugyanis várhatóan tovább növekszik az igény a professzionális tanácsadási szolgáltatások iránt. Büszke vagyok rá, hogy üzleti sikereink és közösségként elért eredményeink mellett bővülni is tudunk, ennek következtében idén újabb öt fő csatlakozik partneri csapatunkhoz. Biztos vagyok benne, hogy az általuk képviselt szakmai kiválóság és elkötelezettségük jelentősen hozzá fog járulni jövőbeni eredményeinkhez és ügyfeleink sikereihez” – hangsúlyozta a kinevezések kapcsán Vékási Tamás, az EY vezérigazgatója.

A most kinevezett partnerek közül négyen is a könyvvizsgálati szolgáltatásokkal foglalkozó területet képviselik. Ennek kapcsán az üzletág vezetője, Kónya Zsolt elmondta:

„Köszönöm ügyfeleink bizalmát, akik évről-évre megerősítik, hogy szükségük van a lehető legmagasabb szintű könyvvizsgálati szolgáltatásokra. Ennek köszönhető, hogy idén négy partneri kinevezéssel tudjuk tovább erősíteni a könyvvizsgálati üzletágat. Gratulálok a megérdemelt előléptetésekhez!”  

Márton-Dalmadi Erna 17 éve erősíti az EY csapatát. Széleskörű ismeretekkel rendelkezik a mezőgazdasági, valamint az állami tulajdonú vállalatok könyvvizsgálatában. Jelentős tapasztalatot szerzett az IFRS, a magyar, illetve az államháztartási számvitel szerint készült pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatában. Az Association of Chartered Certified Accountants tagja.

Dávid Nikoletta 2023-ban csatlakozott az EY könyvvizsgálati üzletágához Senior Managerként. Több mint egy évtizedes könyvvizsgálati, valamint közel öt éves vállalati oldali tapasztalattal rendelkezik, elsősorban vezetői pozíciókban. Széles körű ismeretekkel bír a komplex vállalati struktúrák, konszolidált beszámolók, valamint a nemzetközi (IFRS) és magyar számviteli standardok alkalmazása terén. Az elmúlt időszakban elsősorban állami tulajdonú vállalatok auditprojektjeit vezette, míg korábbi pályafutása során az FMCG, SSC és energiaipari szektorban támogatott hazai és nemzetközi ügyfeleket. 2021 óta tagja a Magyar Könyvvizsgáló Kamarának, és rendelkezik az Association of Chartered Certified Accountants IFRS képesítésével is.

Garab Gábor az EY adó osztályán a humán tanácsadással foglalkozó terület szakértője. Karrierje során jelentős gyakorlatot szerzett a bevándorlási szabályozás és koordináció területén. Munkája során több szervezetet is támogatott az optimális bevándorlási struktúrák kialakításában. Átfogó ismeretekkel rendelkezik a nemzetközi kiküldetések és az ezekhez kapcsolódó struktúrák terén is. Gábor fő fókuszterülete az automatizált és a mesterséges intelligenciát használó megoldások bevezetése, amely lehetővé teszi a vállalatok működésének hatékonyabbá tételét a humánerőforrás területén.

Huják Gergő 2013-ban pályakezdőként csatlakozott az EY audit csapatához. Az elmúlt években jelentős tapasztalatot szerzett vezető multinacionális vállalatok magyar számviteli és IFRS szabályok szerint készített pénzügyi jelentéseinek könyvvizsgálatában és tanácsadási támogatásában. Ügyfélportfóliójában több iparág élvonalbeli nagyvállalatai találhatóak, többek között autóipar, kereskedelem, valamint gyógyszeripar területén. Okleveles magyar könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezik, emellett az Association of Chartered Certified Accountants tagja (FCCA).

Molnár Balázs Kolos 2012 óta dolgozik az EY pénzügyi szektorban működő vállalkozásokra specializálódott csoportjában. Munkája során elsősorban bankok, pénzügyi vállalkozások, tőzsdén jegyzett társaságok auditálásával, valamint pénzügyi és számviteli tanácsadással foglalkozik. 2016 óta tagja az Association of Chartered Certified Accountants szervezetének, 2024 óta a Magyar Könyvvizsgáló Kamara tagja, okleveles könyvvizsgáló.

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás: