Újabb benzinárstop jöhet!? Orbán Viktor beszélt az ársapkáról

A magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában kijelentette, hogy a magyar kormány minden rendelkezésére álló kormányzati eszközzel megvéd minden családot az infláció hatásaitól. Ezenkívül közölte, hogy amennyiben Brüsszel nem lép, Magyarország az összefogás jegyében Romániával, Lengyelországgal és Szlovákiával együtt nemzeti hatáskörben meghosszabbítja az ukrán gabona behozatali tilalmát, amely pénteken éjfélkor lejár. És szó volt az árstopokról és a benzin áráról is.

Újabb benzinárstop jöhet!? Orbán Viktor beszélt az ársapkáról

10% alá megy az infláció év végére

Orbán Viktor azt mondta, hisz abban, hogy a mostani eszközök elegendőek ahhoz, hogy az év végéig 10 százalék alá menjen, azaz egy számjegyű legyen az infláció.

Értékelése szerint a multinacionális kereskedőláncok kihasználják a háború és a szankciók okozta áremelkedéseket, és megpróbálnak többet emelni, mint lehetne. Ennek komoly szerepe van az infláció alakulásában, ezért fel kell lépni az árspekuláns multikkal szemben, ahogy a kormány meg is tette - mondta.

A benzinről és az ársapkáról

Közölte, más országokban más eszközökkel próbálkoznak, az ársapkák egy időben "kimentek a divatból", Magyarország is átállt a kötelező akciózásra, de lát néhány országot, ahol a benzinnél és az alapvető élelmiszereknél ismét visszajön az ársapkák intézménye.

Az eszköztár széles és ha kell, további lépéseket fognak tenni, nem nézik ölbe tett kézzel az eseményeket, megvédik az embereket és a családokat minden lehetséges kormányzati eszközzel - mondta.

Kifejtette: az inflációban szerepe van a háborúnak és az arra adott szankciós válasznak is, így ezek ellen is fel kell lépni.

Megismételte: Magyarország az elejétől fogva ellenezte a háborút és a szankciókat is, és mindig is a konfliktus lokalizálására törekedett. Azok hatása alól mégsem tudja kivonni magát az ország, ezért a magyarokkal szemben az egész helyzet igazságtalan - fogalmazott.

benzin ársapka

Annak ellenére, hogy az unió alapvetően egy békeprojekt, most a háborúpártiak vannak elsöprő többségben - értékelt a miniszterelnök, aki szerint ugyanakkor a gazdasági helyzet romlása lesz az a döntő tényező, ami rá fogja szorítani az uniós államok kormányait, hogy belépjenek a béketáborba és minél hamarabb véget vessenek az ukrajnai háborúnak.

A háború kitörése óta "száznyolcvanegynéhány milliárd forint európai pénzt adtunk Ukrajnának és ezért a pénzért cserébe egyetlen lépéssel sem kerültünk közelebb a békéhez, sőt, inkább távolabb vagyunk tőle" - fogalmazott. Megjegyezte: a döntő eszközök az amerikaiak kezében vannak.

Az emelkedő benzinárakkal kapcsolatban rámutatott: Magyarországnak 48 milliárd forintnyi többletet jelent, hogy az ukránok három és félszeresére emelték a kőolajvezeték tranzitdíját. Kifejtette: a benzinhez szükséges olaj Oroszországból Ukrajnán keresztül érkezik és Magyarországnak fizetnie kell a cső használatáért, ezt a díjat azonban az ukránok "egyik napról a másikra" megemelték.

A benzinkereskedelmet Magyarországon a magángazdaság "intézi", aminek a szereplői ezt a többletet azonnal beépítik az árakba és ez pedig meglöki a benzin árát és fél százalékkal növeli az inflációt - tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta, az áremelés miatt ellentétes érzelmei vannak, mert miközben nagyon dühös, azt is látja, hogy "szerencsétlen ukránok" az életükért harcolnak, pénzük, fegyverük nincs, túlerővel állnak szemben, ennek ellenére nem a béke, hanem a háború folytatása felé hajlanak és megpróbálnak minden honnan pénzt begyűjteni.

Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy eltérítsük az ukránokat attól, hogy ezt a politikát folytassák és egekbe emeljék a csőhasználatért fizetett díjat és ezzel "kiszúrjanak" velünk, nehéz helyzetbe sodorják a magyar családokat és a magyar gazdaságot - fogalmazott.

A kormányfő bejelentette: ha Brüsszel nem lép, akkor Magyarország - összefogva Romániával, Lengyelországgal és Szlovákiával - nemzeti hatáskörben meghosszabbítja az ukrán gabona pénteken éjfélkor lejáró behozatali tilalmát.

"Egyelőre a brüsszeli bürokraták nem akarják ezt meghosszabbítani, és ha ma éjfélig ők nem hosszabbítják meg, akkor nemzeti hatáskörben néhány ország összefogva - románok, lengyelek, magyarok, szlovákok - mi meg fogjuk hosszabbítani nemzeti alapon ezt a behozatali tilalmat, amiből egy komoly brüsszeli küzdelem lesz" - fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: minden nap ilyen csatákat kell vívni, mert Brüsszel nem hajlandó a tagállamok és az európai emberek oldalára állni, hanem a gabonaügyben is inkább amerikai érdekeket képvisel. Értékelése szerint ugyanis az ukrán gabona valójában nem ukrán, hanem "már régen valószínűleg amerikai tulajdonban lévő területről származó kereskedelmi termék", ez pedig egy újabb dimenzióját nyitja ki az Ukrajnáról szóló vitának, hogy ezen a háborún ki nyer, ki veszít. Az biztos, hogy Amerika nyer, Európa pedig veszít - hangsúlyozta.

Orbán Viktor személyes céljának nevezte, hogy aki Magyarországon gyereket vállal, az anyagilag is jobban éljen, mint azok, akik nem, és hogy a fiatalok ne rettenjenek vissza a gyermekvállalástól azért, mert pénzügyi, gazdasági nehézségeik vannak.

Kiemelte: Európában ma nincs közös demográfiai politika. Ezért tartanak olyan fórumokat, mint a demográfiai csúcs Budapesten, hogy rávegyék a döntéshozókat, hogy "tessék ezt is napirendre tenni" - fogalmazott. Jelezte: a 2010-ben bevezetett családpolitika eredményeként 160 ezerrel több gyerek született.

A kormányfő a jövő évi európai parlamenti választások tétjének azt nevezte, hogy a választások után olyan vezetés legyen az EU-ban, amely békét akar, nem elzárkózik, hanem a világ más régióival együtt akar működni, a migrációt képes megállítani, feladja a genderpropagandát és helyette inkább a családokat, a gyermekvállalást támogatja és amely a Lengyelországgal és Magyarországgal szembeni kettős mércét is maga mögött hagyja.


Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás: