Újabb ötlet a kínai fogyasztás élénkítésére
2025. 01. 03. 11:30
Kínában újabb állami támogatást vezetnek be annak érdekében, hogy ösztönözzék a kiskereskedelmi forgalmat belföldön.

A tavaly meghirdetett csereprogram eddig csupán háztartási gépekre és autókra vonatkozott, azonban idén kiterjesztik a telefonokra, tabletekre és okosórákra is.
A kínai kormány eredetileg 2024 júliusában már 300 milliárd jüant (41,1 milliárd dollárt) különített el erre a célra, amit tovább terveznek növelni.
A fogyasztás ilyen formában történő élénkítése nem az első alkalom, 2007 és 2013 közt volt már rá példa, ezúttal pedig az esetleges amerikai védővámok hatásait próbálhatja minimalizálni Kína, még mielőtt azok érvénybe léphetnének.
Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings
Elvégezte a Scope Ratings az AutoWallis Nyrt. hitelminősítésének éves felülvizsgálatát, melyet követően a független intézet a magyar tőzsde autós vállalatának és adósságának besorolását stabil kilátások mellett erősítette meg. A minősítés során a Scope a tavaly kiadott minősítésből indult ki, mely már figyelembe vette az AutoWallis frissített növekedési stratégiáját és annak finanszírozási terveit tartalmazó üzleti terveit és vizsgálta a vállalat 2024-es teljes évi, valamint 2025. első negyedéves eredményét is.
A sportfogadás rajongói körében legkedveltebb kriptovaluták
A digitális fizetőeszközök lassan beszivárogtak mindenhová, és a sportfogadás sem maradt ki ebből a folyamatból. Egyre több magyar játékos választ kriptovalutát az online tranzakciók lebonyolítására. Kényelmesebb? Néha. Névtelenebb? Igen. És gyorsabb? Általában az. A kérdés inkább az, hogy mely kriptopénzek kerültek előtérbe azoknál, akik rendszeresen fogadnak mérkőzésekre. Mert ahogy a sportfogadás dinamikája változik, úgy alakul át a fizetési szokások világa is.
Júniusi közlekedési razzia: 47 ezernél is több ellenőrzött utas Budapesten
Júniusban ismét nagyszabású járatellenőrzéseket tartottak a fővárosban: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársaival és a FÖRI-rendészekkel több mint 47 ezer utast ellenőriztek, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták - közölte a rendőrség és a BKK szerdán az MTI-vel.
Gyengült a forint szerda estére
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Zsebünkben a pénztárgép – ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása
Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben, a kormány kiemelt célja változatlanul az adminisztrációs terhek csökkentése és ami ennél is fontosabb az, hogy ösztönözze a tisztességes piaci versenyt, valamint a gazdaság folyamatos fehérítését. Az e-pénztárgépeket 2025. július 1-től több százezer vállalkozás önkéntesen használhatja.
Így robban a magyar klímapiac
A háztartási klímaberendezések száma két évtized alatt megtízszereződött Magyarországon, jelenleg másfélmillió ilyen készülék van használatban, de a következő öt évben akár közel egymillióval is növekedhet a lakossági légkondik állománya. Az LG szakértője e felfutás, illetve a minden nyáron jelentkező vevői roham kapcsán oszt meg hasznos tippeket a klímavásárlás előtt állók számára.
Gerlaki Bence: július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg
A kormány végrehajtja Európa legnagyobb adócsökkentési programját, azért küzdünk, hogy minden lehetséges eszközzel támogassuk a gyermeket nevelő családokat. A családi adókedvezmény növelése ennek egyik fontos eleme: július 1-től élesedik a családi adókedvezmény duplázásának első lépése, így a kormány döntésének értelmében a családok az adókedvezményt 50 százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe. Az emelés automatikusan történik, így az érintett szülők többségének nincs teendője. Új adóelőleg-nyilatkozatot csak azoknak kell benyújtaniuk, akik korábban összegszerűen, nem pedig a gyermekek száma alapján kérték a kedvezményt.
Varga Mihály: a bankrendszer a bizonytalan világgazdasági környezetben is stabil
A globális szinten tapasztalható bizonytalanság miatt az amerikai és az európai jegybankok is felfelé módosították az inflációs előrejelzésüket, míg a növekedésre vonatkozó várakozásaikat mérsékelték - jelentette ki Varga Mihály jegybankelnök, aki részt vett az Európai Központi Bank (EKB) éves konferenciáján, Sintrában.
A gazdasági bizonytalanságok ellenére sem lankad az európaiak utazási kedve
Az infláció, a gazdasági bizonytalanság, az éghajlatváltozás és a geopolitikai kockázatok miatti állandó aggodalmak ellenére az európaiak többsége idén is tervez nyaralást, és legnagyobb részük ebben az évben még többet is tervez költeni erre, mint korábban – derül ki az Allianz Nemzetközi Vakációs Bizalmi Index felmérésből.[1] Az eredmények alapján négyből három európai (75%) június és szeptember közötti időszakra időzíti a pihenését. Annak ellenére, hogy továbbra is sokan szeretnének utazni, a pénzügyi bizonytalanságok érezhetően befolyásolják ezeket a terveket. A megkérdezettek 61 százaléka az egyre növekvő utazási költségek, 51 százaléka pedig a személyes pénzügyi helyzete miatt fejezte ki aggodalmát, amely az utazási kedv enyhén csökkenő tendenciáját mutatja: ez a 2024-ben mért 83 százalékhoz képest 8 százalékponttal esett vissza.