Újévi edzésterv a pénzügyeinknek

Az új év eleje az elhatározások időszaka. Megfogadjuk, hogy jobban odafigyelünk magunkra, a környezetünkre, egészségesebben élünk, többet mozgunk. A testi és lelki egészség megerősítése mellett azonban nem mindig gondolunk arra, hogy a pénztárcánkat is jobb formába hozhatnánk, pedig az évkezdés remek időszak erre. Íme az Erste hat tippje a stabil kezdéshez, hogy szintet lépjünk a pénzügyeinkkel.

Újévi edzésterv a pénzügyeinknek

1.         Hónap elején tegyünk félre!

Mindig van miért megtakarítani. Ma már a befektetés sem csak a gazdagok kiváltsága: elég pár ezer forint ahhoz, hogy elkezdjük a pénzt dolgoztatni. Érdemes már a hónap elején félretenni, és erre a pénzre kiadásként tekinteni, így könnyebben beivódik a mindennapokba, és hamar a havi rutin részévé válik. Azoknak, akik félre tudnak tenni, szükségük van egy olyan lehetőségre, amellyel a pénzt megfelelően tudják kamatoztatni. Ilyen befektetési lehetőség és megtakarítási program Erste Future, amely már újszülött kortól elérhető. Szakértők által összeállított tematikus csomagokon keresztül egyszerűen fektethetsz különféle piacok papírjaiba. Csak annyit kell eldönteni, hogy milyen időtávra, mekkora kockázattal szeretnél befektetni. Érdemes kicsiben is elkezdeni!

2.        Nyessük le a felesleges költéseket!

Ha kicsit jobban megnézzük a havi kiadásainkat, valószínűleg találunk olyat, ami csak felesleges pénzkidobás. Tipikusan ilyenek a beragadt előfizetések: a megunt és elfelejtett online játékok, appok újra és újra beterhelik a bankszámlánkat. Érdemes időnként ellenőrizni például androidos telefon esetében a Play áruházban, vagy iOS-es készüléknél az App Store-ban, hogy milyen élő előfizetéseink vannak. Hasonló a helyzet a ma divatos streaming szolgáltatásokkal. Sokan csak azért fizetnek elő ezekre, hogy egy kedvenc sorozatukat megnézzék, majd, amikor annak vége, elfelejtik lemondani a szolgáltatást, ami így csak feleslegesen viszi a pénzt. 

3.        Válasszunk testhezállóbb bankot és bankszámlát!

A mindennapi pénzügyek intézése, a pénz használata (bankszámla, átutalás, bankkártya, pénzfelvétel) is pénzbe kerülnek. Éves szinten már szemmel látható összeget lehet spórolni egy, a pénzügyi szokásainkhoz jobban igazodó, kedvezőbb díjszabású számlacsomaggal. Ám mielőtt a bankváltás mellett döntünk, érdemes megvizsgálni azt is, mi a fontos számunkra a bankolásnál. Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: szükségünk van személyes tanácsadásra, legyen-e közelben bankfiók, vagy csak digitálisan bankolunk; hol találunk bankautomatát, ha kell; baj esetén van magyar nyelvű ügyfélszolgálat, amit bármikor felhívhatunk? Mivel egyre égetőbb probléma az adatbiztonság, nagyon fontos szempont az is, hogy teljesít a bankunk, ha a kibervédelemről van szó. Míg az MNB adatai szerint 2023 harmadik negyedévében a bankok az átutalásos visszaélések 65 százalékát megfogták, az Ersténél a próbálkozások 90 százalékát sikerült kiszűrni ebben az időszakban, az ügyfeleknek okozott kár értéke pedig már csökkent is a második negyedévhez képest, míg a bankszektor egészében nőtt.

4.        Keressük a kedvezményeket!

A legtöbb boltban ma már szinte egész évben találunk pontgyűjtő akciókat, kedvezményeket, kuponos spórolási lehetőségeket. Jelentős összegeket takaríthatunk meg, ha ezekre odafigyelünk és azt, amire valóban szükségünk is van, akciósan vesszük meg. Igaz, ez sok utánajárást igényelhet. Az Erste Moneyback funkciójával az akciók mindig kéznél vannak. Az ingyenes, minden kártyatípusra vonatkozó, személyre szabott pénzvisszatérítési kedvezményprogramban mindenki a saját költései alapján, a számára leginkább releváns kereskedőktől kap ajánlatot. Ezeket aktiválva automatikusan jár a pénzvisszatérítés (ami a vásárlás értékének 10 százalékát is elérheti), vagy egy kupon, ami a kasszánál fizetendő összeget csökkenti. 

5.        Használjuk a használtat, adjuk el, ami nem kell!

Nem kell mindig mindenből a legújabbat – és egyben a legdrágábbat – megvenni. Ha a mobilunkat ritkábban cseréljük, spórolunk, de ha legújabb típusnál eggyel régebbi verziót választunk, az is sokkal jobb és okosabb lesz a réginél. Sok olyan árucikk van, ruhák, elektronikai eszközök, sportszerek, amit használtan jóval olcsóbban is beszerezhetünk, miközben a minőség alig különbözik egy újtól és a környezetre sem ró felesleges terhet. A kinőtt ruhák, felesleges kiegészítők, lassuló kütyük cseréje, átalakítása vagy eladása is pénzt hoz a házhoz. Ez pedig nem csak otthon, de a cégnél is lehet gyakorlat! Az Erste sem dobja ki a leselejtezett, de jó állapotú informatikai eszközöket és irodabútorokat, ezeket partnereinek, társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak adja át ingyen. Ahogy a belső- és ügyfélrendezvényeken használt növénydekorációkat is vagy haza lehet vinni, vagy egy vásáron értékesítik, és az ebből származó bevételt jótékonysági célra fordítják.

6.        Másokon segíteni nem csak pénzzel, tettel is lehet!

A saját pénzügyi egészségünk megteremtése után gondoljunk azokra is, akiknek ez nem megy saját erőből. Segíteni nem csak sok pénzzel lehet: ahogy a megtakarítást is érdemes akár kicsiben is elkezdeni, úgy a kisebb adományok is nagy segítséget jelenthetnek a rászorulóknak. Az Erste digitális platformja, George új funkciója még egyszerűbbé teszi az adományozást, csupán két kattintással már utalhatunk is a bank által jó szívvel ajánlott társadalmilag hasznos szervezeteknek. A segítségnek azonban számos formája és módja van az anyagi támogatáson, adományozáson túl. Támogathatjuk a rászorulókat általunk már nem használt, de jó minőségű tárgyak felajánlásával is, vagy akár a két kezünkkel és az időnkkel.


Önkormányzatok is pályázhatnak az Országfásítási és Települészöldítési Programra

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat - mondta Magyar Péter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
2026. 11. 09. 00:05
Megosztás:

Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás: