Újévtől ingyenes a kutya- és a kerékpárszállítás Budapesten belül a MÁV-csoport járatain

Ingyenessé válik január elsejétől a kerékpár- és kutyaszállítás Budapesten belül a MÁV-csoport járatain; mindazok élhetnek a díjmentes szállítási lehetőséggel, akik ország- vagy Pest-vármegyebérlettel, Budapest-bérlettel, a fővároson belüli díjmentes utazási jogosultsággal, esetleg az álláskeresők arcképes havi bérletével rendelkeznek - közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

Újévtől ingyenes a kutya- és a kerékpárszállítás Budapesten belül a MÁV-csoport járatain

A közlemény szerint a megfelelő bérlettel rendelkező utasok egy kerékpárt vagy egy kutyát vihetnek a járatokon egy időben, ha több kerékpárral vagy kutyával utaznának, úgy azokra a megszokott menetjegyeket továbbra is meg kell vásárolni.

Fontosnak nevezték, hogy a megszokott utazási szabályok nem változnak, azokat továbbra is fenntartják, hogy utasaiknak ne okozzon kellemetlenséget egy-egy helytelenül szállított bicikli vagy kutya.

Közölték azt is, hogy Budapest közigazgatási határain kívül utazva továbbra is meg kell váltani a szükséges kerékpár- vagy kutyajegyeket, azonban a tavaszi tarifareform óta a legtöbb utas számára kedvezőbbé, egyszerűbbé és kényelmesebbé vált a jegyvásárlás. Idén márciustól ugyanis a viszonylati kerékpár- illetve kutyajegy 500 forintba kerül - tették hozzá.

A Magyar Kerékpárosklub tagjai, illetve a START Klub kártya tulajdonosok 375 forintért vihetik magukkal a kerékpárjukat a vonatokon. A havi érvényességű kerékpár országbérlettel 4950 forintért (szükség esetén helyjegyváltással), kutya országbérlettel pedig 1890 forintért csaknem minden MÁV-Start, GYSEV, illetve HÉV-járaton is korlátlanul utaztatható bicikli vagy kutya a szolgáltatók szállítási feltételeinek betartásával, míg Volán-járatokon csak a kutya országbérlet érvényes - fejtették ki.

November óta már minden helyjegyes vonat másodosztályán szállítható kis- és közepes termetű (20 kilogrammnál nem nehezebb) kutya zárt doboz nélkül, csupán póráz és szájkosár használata mellett.

A többi utas biztonságáért ugyanakkor a kutyáról az utazás során sem a pórázt, sem a szájkosarat nem szabad levenni, illetve a jegyvizsgáló kérésére az állat érvényes – 1 évnél nem régebbi – oltási igazolványát is be kell tudni mutatni, valamint neki továbbra is kutyajegyet vagy kutya országbérletet kell váltani - áll a közleményben.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás: