Ülésezett a Turisztikai Tanácsadó Testület

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezetésével megtartotta első őszi ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.

Ülésezett a Turisztikai Tanácsadó Testület

A közlemény szerint a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testülete ülésén a résztvevők részletesen elemezték a turizmusra ható legfontosabb gazdasági folyamatokat, valamint megvitatták az ágazat legfontosabb kérdéseit és az előttük álló rövid- és hosszú távú kihívásokat.

A testület munkájában több mint 30 turizmus-szakmai szervezet képviselteti magát, köztük a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, valamint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.

Nagy Márton hangsúlyozta, a turizmus kiemelkedő stratégiai jelentőségű ágazat a magyar gazdaság számára, amely a GDP több mint 10 százalékát adja, és közel 400 ezer embernek biztosít munkát.

A Budapest Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalma is kiemelt bővülést mutat, az év első nyolc hónapjában 18,6 százalékkal nőtt az utasok száma a tavalyi év azonos időszakához képest, és 7,6 százalékkal meghaladta a Covid előtti eredményeket is, mellyel 2024 első félévét tekintve a második helyen áll az európai repterek között.

A kormány célja, hogy tovább növelje a turisztikai ágazat teljesítményét, ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a reptér nagyívű fejlesztése mellett többek között egy olyan vendéglátóipari egységeket támogató programon dolgozik, amely elősegítheti, hogy a Balaton és más hazai turisztikai térségek ne csak a nyári főszezonban, hanem az év minél hosszabb időszakában jelentsenek vonzó turisztikai célpontot - áll a közleményben.

A testület áttekintette a Terézvárosi Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazás eredményét. Nagy Márton leszögezte, hogy az Airbnb nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör, a kormány eddig is ennek megfelelően vizsgálta a szabályozás átalakításának lehetőségeit, hiszen közel 26 ezer lakóegység hiányzik a magyar ingatlanpiacról. Az Airbnb-k miatt csökkent a hosszú távra kiadott lakások száma, amelynek következtében jelentősen növekedtek a bérleti díjak és az ingatlanárak is.

A kormány számára a családok lakhatási érdekeinek védelme az első, ennek megfelelően dolgozik a szabályozás átalakításán. A miniszter hozzátette: a kormány még várja Szentkirályi Alexandra javaslatát, de az már előre látható, hogy a magyar családok védelme érdekében minden eddiginél szigorúbb szabályozás kerül majd bevezetésre a rövidtávú lakáskiadásra vonatkozóan - közölte az NGM.


Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?

Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
2026. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.
2026. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Friss adatok a hazai biotermék piacról: egyre több bioélelmiszer kerül a kosarunkba, de lépést tud-e tartani a hazai kínálat?

Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek értékesítési forgalma ezzel 14 százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a KSH által mért teljes élelmiszer- és italkiskereskedelemé, ami az erősödő fogyasztói keresletet és a kisebb inflációs kitettséget jelzi. A kedvező piaci trendek fontos növekedési lehetőséget jelentenek a hazai bioszektor számára: a következő évek fontos feladata, hogy a bővülő fogyasztói kereslet egyre nagyobb arányban találkozzon hazai alapanyagból előállított, magasabb hozzáadott értékű biotermékekkel.
2026. 09. 22. 20:30
Megosztás:

Orbán Anita és Tanács Zoltán is megszólalt Magyarország és Európa jövőjéről: tudásra, erőre és sebességre lesz szükség

A rendelkezésre álló munkaerő további bevonása és a beruházások önmagukban már nem biztosítanak elegendő alapot Magyarország hosszú távú felzárkózásához: a következő növekedési korszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tud az ország nagyobb gazdasági értéket teremteni a rendelkezésére álló tudásból. Ez rajzolódott ki a Hungarian Business Leaders Forum 26. Pénzügyi Csúcstalálkozóján, ahol gazdasági döntéshozók, vállalatvezetők és közgazdászok vizsgálták Magyarország növekedési lehetőségeit.
2026. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás: