Uniós forrásból kapott a főváros száztíz kukáskocsit

Az Európai Unió támogatásával 110 modern, környezetkímélő hulladékbegyűjtő jármű állt szolgálatba Budapesten - jelentették be a fejlesztés projektzáró sajtótájékoztatóján szerdán, a fővárosban.

Uniós forrásból kapott a főváros száztíz kukáskocsit

Az EU Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának keretében a Fővárosi Önkormányzat 10,432 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el "A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre" projekt megvalósítására.

Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: amikor a zöld átállásról beszélünk, újra kell értelmeznünk mindazt, amit a hulladékgazdálkodásról gondolunk.

Vagyis egyre inkább át kell térni a körkörös hulladékgazdálkodásra és növelni kell az újrahasznosítás arányát. A projekt nagy lépés ezen a területen, hiszen a hulladékgazdálkodásban üzemeltetett fővárosi gépjárműpark 30 százaléka újult meg - tette hozzá.

Nagyon fontos az is, hogy a projekt keretében szemléletformáló központot is létrehoztak, ahol a gyerekekkel meg tudják ismertetni a modern hulladékgazdálkodás működését - mondta a Főpolgármester.

Kiss Tibor, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. hulladékgazdálkodási főigazgatója a projektet ismertetve kiemelte, hogy kisebb környezetterhelés mellett, lényegesen nőtt a logisztikai tevékenység hatékonysága. Ugyanis a mindennapos hulladékszállítási feladatokat ellátó kukásautók között akad olyan, amely 20 éve teljesít szolgálatot a főváros útjain, és eközben több mint félmillió kilométert futott.

Közlése szerint, a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója naponta mintegy 250 hulladékos gépjárművel van kint a főváros útjain, hogy begyűjtse és hasznosításra, vagy ártalmatlanításra elszállítsa azt az évi közel 700 000 tonna települési szilárd hulladékot, amely több, mint 936 000 háztartásban és mintegy 20 000 gazdálkodó szervezetnél keletkezik. Eközben egy-egy kukásautó átlagosan évi 20 000 kilométert tesz meg a főváros útjain.

A régebbi autók magas száma és ezek egyre dráguló fenntartási költségei, valamint komolyabb károsanyag kibocsájtásuk szükségessé tette a meglévő géppark egy részének korszerűsítését, cseréjét - mondta.

A kifejezetten nagyvárosi környezetben való használatra optimalizált, zömmel alacsony padlós, automata váltós hulladékbegyűjtő járművek EURO 6-os motorjai megfelelnek a legszigorúbb uniós és magyar környezetvédelmi előírásoknak is, szolgálatba állásukkal tovább csökken a fővárosi hulladékbegyűjtő gépjárműpark okozta zaj- és füstkibocsátás, ezáltal az okozott környezetterhelés, ezzel is hozzájárulva az élhetőbb Budapest megteremtéséhez - ismertette.

A Fővárosi Önkormányzat egyik legfontosabb programja a Zöld Budapest. A környezetvédelem fontossága mellett a lakossági szemléletformálás és a fiatal generációk bevonása és edukálása is kiemelt cél tájékoztató napok és jótékonysági gyűjtőakciók szervezésén keresztül az újrahasznosítás és szelektív hulladékgyűjtés jegyében - mondta a Kiss Tibor.

Berczelly Réka, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a projekt keretében, az újrahasznosítás jegyében, használttanszergyűjtő akciót szerveztek a nyáron.

Két nap múlva indul a szolgálat "Cipősdoboz" akciója, amelynek keretében cipősdobozba csomagolt használt játékokat, könyveket gyűjtenek, és azokat karácsonyra eljuttatják a rászoruló családoknak - mondta Berczelly Réka.


A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás: