Valami elindult, több bank is látható betéti kamatot ad, életet lehelnek a megtakarítási számlába

A kisebb pénzintézetek már 10 százalékos körüli betéti ajánlatokat adnak, de a nagybankok a 20 százalék feletti inflációhoz képest még mindig mikroszkopikus kamatokkal riasztják el a lekötéstől az ügyfelek. Közülük újra az OTP kezdett el akciózni értelmezhető kamatot kínálva. Hozzá hasonlóan a Cetelem is megtakarítási számlára csábítja a megtakarításokat jobb ajánlattal – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Valami elindult, több bank is látható betéti kamatot ad, életet lehelnek a megtakarítási számlába

Ha valaki az aktuális 21,1 százalékos éves inflációhoz akárcsak hasonló kamatot szeretne a bankban lekötött pénzéért, akkor erre továbbra is a kisebb pénzintézeteknél kap 10 százalék körüli vagy akár már azt meghaladó betéti ajánlatot. Az online ügyintézéstől még idegenkedő kisbefektetőnek azonban akár órákat is kell utaznia ahhoz, hogy egy ilyen ajánlattal élhessenek.

A mindenhol kéznél lévő nagybankoknak pedig többnyire szinte tetszhalottak a betéti ajánlatai, hiszen az ügyfelek azt látják rajtuk, hogy rossz helyen van bennük az egyes és a nulla: utóbbi az elején, az előbbi pedig a végén. A 0,01 és 0,1 százalékos lehetőségek még azt az időt se nagyon érik meg, amíg így leköti a pénzét valaki - írja a Bank360.hu.

A nagybankok közül az elmúlt hónapokban egyedül az OTP Bank kezdett akciózni, amikor a lejáró Egyéves Magyar Állampapírt birtoklóknak indított máig élő 7 majd 8 százalékos betétlekötési lehetőséget. Az OTP most újra lépett, és 4,5 százalékos kamatot kínálva egyúttal megpróbál életet lehelni egy kisbefektetési formába, a megtakarítási számlába is. Az Otthon Takarékszámlán elhelyezett pénzek kamatának mértéke attól függ, hogy havonta mennyivel tudjuk növelni a megtakarításunkat.

- 10 000 - 19 999 forint közötti rendszeres megtakarításnál az EBKM 3,49 százalék,
- 20 000 - 39 999 forint között 4,04 százalék,
- 40 000 - 99 999 forint között 4,52 százalék.

Ha 100 ezer forintnál több pénzt helyezünk el a számlán, akkor az EBKM mindössze 0,01 százalék. Az évi 4,50 százalékos kamat eléréséhez tehát havonta legalább 40 ezer forinttal kell növelni a számlán lévő megtakarítást, de a 100 ezer forintot nem érdemes túllépni. A számlavezetési díj 121 forint havonta.

A Cetelem is a megtakarítási számlán kínál magasabb kamatot, kétéves lekötésre évi 6 százalékot, az egyévesre pedig 3 százalékot. Ez az ajánlat éppen ott kezdődik, ahol az OTP befejeződik, hiszen legalább 100 ezer forintot kell lekötni, a felső határ viszont már 50 millió forint. A bárki által igénybe vehető ajánlat azoknak való, akik meglévő pénzüknek keresnek magasabb kamatot, míg az OTP-é azoknak szól, akik folyamatosan félre tudnak tenni egy kisebb összeget.

Lekötött betétre a MagNet Bank és a Gránit Bank kínál a piacon hónapok óta jobb feltételeket. A vonzóbb hozammal elérhető lekötött betétjeik kamatai a jegybanki alapkamathoz képest mozognak, ami legutóbb szeptember végén emelkedett. A MagNet Banknál jelenleg 7 százalékos ügyleti kamat mellett lehet lekötni a megtakarításunkat 3 évre, a Megtakarítási programok közül pedig az Apránként Megtakarítási Program kínálja a legmagasabb, akár 8,50 százalékos kamatot. A Gránit Bank KamatMax Plusz betétje 12 hónapos lekötés mellett jelenleg 10,25 százalékos kamatot kínál, a jelenlegi hirdetmény szerint 2022. november 15-ig.

Az Oberbanknál 2022. október 24-től az éves kamat akár a 12 százalékot is meghaladhatja, de ehhez legalább 8 millió forint kell lekötni. A kamatot és az EBKM-et a választott futamidő határozza meg:

- egy hónap esetén 11,55 százalék,
- két és három hónapos lekötés esetén 11,75 százalék,
- hat hónaposnál 12,05 százalék,
- kilenc hónapos és egyéves lekötés esetén pedig 12,35 százalék az éves kamat.

Speciális esetben a CIB Banknál lehet még elérni ennél azért alacsonyabb, de már értékelhető kamatot. Tandem Megtakarításra Magnifica kedvezménnyel 100 ezer forint és 5 millió forint közötti lekötés esetén az első kamatperiódusban 6 százalék a kamat, Magnifica kedvezmény nélkül pedig 5 százalék. A futamidő hátralévő részében viszont már csak 0,01 százalék a kamat, amivel egyúttal vissza is érkezünk a leggyakrabban tapasztható banki ajánlatokhoz – emlékeztet a Bank360.hu.


Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás: