Választások hétvégéje

Április másodikán két európai uniós tagországban is – Bulgáriában, illetve Finnországban – parlamenti választásokat rendeznek.

Választások hétvégéje

Finnország választ

E hét vasárnapján Finnországban a választók a következő négyéves ciklus idejére döntenek a képviselők személyéről. Az egykamarás finn parlamentben kétszáz politikus foglal helyet, akik közül 199 főt a polgárok arányos, nyílt listás rendszerben választanak meg, tizenhárom darab, többmandátumos választókerületben. A kétszázadik képviselőt Finnország autonóm tartománya, az Åland-szigetek adja.

A közvéleménykutatások alapján vasárnap a legnagyobb esélye a győzelemre a jobboldali Nemzeti Koalíciónak van. A párt, mely az Európai Parlamentben az Európai Néppárt tagja liberális, konzervatív nézeteket vall. Választási programjukban egyebek mellett az életszínvonal emelése, a megújuló energiaforrások felhasználása és a védelmi képességek fokozása jelenik meg prioritásként. Ez utóbbi magában foglalja az európai védelmi ipar fejlesztésének támogatását is. Az Uniót érintően a legfontosabb elérendő célnak a versenyképesség növelését tartják, illetve szorosabbra fűznék az együttműködést azokon a területeken, ahol az szükséges, továbbá szorgalmazzák a Kínától vagy éppen Oroszországtól való függőség felszámolását.

A jelenlegi kormánypárt, a Finn Szociáldemokrata Párt a második legnépszerűbb párt jelenleg az országban, támogatottsága azonban megegyezik a Finnek Pártja nevű politikai szervezetével. A regnáló kormányfő, Sanna Marin vezette Szociáldemokrata Párt hat irányvonalat jelölt ki választási programjában. A Nemzeti Koalícióhoz hasonlóan az ország biztonságát és a klímavédelmet fontos prioritásként nevezik meg, ezen túlmenően hangsúlyt fektetnének a foglalkoztatottság növelésére, az oktatásra, a fiatalok képességeinek fejlesztésére. Az Európai Unió működésének hatékonyságát fokoznák, amelyet egyebek mellett a döntéshozatali eljárás reformjával érnének el, továbbá céljuk a klímasemleges, versenyképes Unió megteremtése. Sanna Marin kormányának egyik legjelentősebb döntése az volt, hogy az orosz–ukrán háború hatására Finnország felvételét kérte a NATO-ba.

A jobboldali Finnek Pártja nevű politikai erő az elmúlt egy esztendő során folyamatosan növelni tudta támogatottságát, és mára Finnország második legnépszerűbb politikai szervezetévé vált. Az áprilisi választásra készülve a párt kampányának középpontjába a bevándorlás ügyét emelte. Visszaszorítanák a harmadik országokból Finnországba érkezők számát, mely személyek ellátása álláspontjuk szerint komoly terhet jelent a finn adófizetők számára. A Finnek Pártja elkötelezett továbbá Ukrajna támogatása mellett, melynek céljából a fegyverszállításokkal is egyetértenek, hosszú távon pedig az Európai Unióból való kilépést tartanák kívánatosnak.

E három szervezeten kívül leginkább a Centrumpárt, a Zöld Liga, illetve a Finn Baloldali Szövetség tagjai tekinthetnek nagy várakozással az április másodikai választások elé, amelyen jó eséllyel sikerülhet mandátumokat szerezniük.

A választási győzelem ugyanakkor nagy valószínűséggel egyik félnek sem jelent majd azonnali kormányalakítást – ehhez százegy fő támogatása kellene –, ugyanis a választási rendszerből fakadóan a hatalmon lévő ötpárti kormánykoalíció helyére minden bizonnyal csak egy újabb szövetség tud lépni, így a voksolás utáni időszak a koalíciós tárgyalásokról szól majd.

Bulgária választ

Bulgáriában április első vasárnapján előrehozott választásokat rendeznek, amely két év alatt az ötödik voksolás lesz a kelet-európai országban. A 240 fős egykamarás parlament tagjait a polgárok arányos, nyílt listás rendszerben választják meg, harmincegy, többmandátumos választókerületben. A törvényhozásba az a párt juthat be, amelyre a leadott szavazatok aránya eléri a négy százalékot.

A közvéleménykutatások szerint a két legnépszerűbb politikai erő napjainkban Bojko Boriszov pártja, a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB), illetve a Folytatjuk a változást (PP) és a Demokratikus Bulgária (DB) választási koalíciója. Mindketten alapvetően Európa-párti, Nyugat-párti politikát folytatnának, az egyébként Oroszország iránt kevésbé elutasító társadalomban, a PP és a DB ezen felül a korrupció elleni küzdelemre is kiemelt hangsúlyt fektetne.

E két párténál jelentős mértékben kisebb népszerűséggel bírnak, de harmadik és negyedik legerősebb szervezetként várhatják a voksolást, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért, mely párt a török kisebbség érdekeit képviseli, illetve az euroszkeptikus, nacionalista Újjászületés.

A finnekhez hasonló módon, Bulgáriában is koalíciós tárgyalásokra lehet számítani a szavazást követően, melynek egyik nagy kérdése lesz, hogy elkerülhető-e az ötödik előrehozott, összességében hatodik parlamenti választás alig több, mint huszonnégy hónap leforgása alatt.


Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás: